A 25 éves amerikai az egyéni szabadprogram szerdai döntőjében bemutatott gyakorlata után ájult el a vízben. Edzője, Andrea Fuentes villámgyorsan reagált, azonnal vízbe ugrott érte, majd kiúszott vele a medence a partjáig, ahol a mentősök segítették ki a versenyzőt és ellátták.
Később saját lábán hagyta el a műúszó-versenyszámoknak otthont adó Széchy Tamás Uszodát, csütörtökön pedig tüzetes orvosi vizsgálatnak vetették alá, amely során mindent rendben találtak nála, olyannyira, hogy már úszhatott is.
A végül 7. helyen végző Alvarez – akivel tavaly történt más hasonló – utóbb az NBC amerikai hírcsatornának elevenítette fel az esetet:
„Emlékszem, úgy éreztem, tényleg nagyszerű gyakorlatot mutattam be, hosszú ideje a legjobbamat. Kimondottam emlékszem az utolsó karmozdulatomra, egyszerű és apró volt. Mindent beleadtam a legvégéig, aztán az rémlik, hogy elkezdek süllyedni, és arra gondolok, hogy »ajjaj, nem érzem magam túl jól«. Valójában ez az utolsó dolog, amire emlékszem” – idézte fel a történteket.
Az amerikaiak pénteken 16 órától a szabadprogram döntőjében szerepelnek, az eredeti tervek szerint Alvarez is a csapat tagja, de arról nincs hír, hogy valóban láthatjuk-e őt a medencében.