Musorujsag
Élő Eredmények

Rasovszky Kristóf: Nem volt mit tenni

Rasovszky Kristóf: Nem volt mit tenni

mti
A nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyét féltávnál feladó Rasovszky Kristóf elmondta, már reggel sem érezte jól magát, úszás közben pedig egyre rosszabbul lett, ezért kénytelen volt feladni a viadalt.

A váltóval vasárnap óriási hajrában második, a rövidebb távon kilencedik Rasovszky arról számolt be, hogy reggel ugyan furcsán érezte magát, a bemelegítést követően azonban bízott abban, hogy „helyre tudja hozni azt a hibát, amit öt kilométeren elkövetett”. Hozzátette, az első kör után már voltak gondjai, de azt először még betudta a rekkenő hőségnek, után azonban egyre rosszabbul lett és nem volt mit tenni. Leszögezte, egyáltalán nem az a típus, aki felad egy versenyt – világbajnokként is volt már 66. egy világkupafutamon –, most azonban a jövőre és a közelgő Európa-bajnokságra nézve is fontos volt egészségének a megőrzése.

Az aranyérmet a Duna Arénában nagymedencében 1500 méter gyorson minden idők második legjobb idejével diadalmaskodó Gregori Paltrinieri szerezte meg. Betlehem Dávid az ötödik helyen végzett.

„Nem esett jól, már a bevonulásnál éreztem, hogy ez egy nagyon kemény két óra lesz. Voltak olyan szakaszok, ahol elviselhetetlenül meleg volt a víz, de menni kellett a többiekkel az élen. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam időben lereagálni a szökést, és kaptunk öt méter hátrányt, ha többet fogok majd versenyezni, ezeket jobban le fogom reagálni” – mondta Betlehem a vegyes zónában.

nyíltvízi úszás, férfi 10 km, világbajnok:
Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 1:50:56.8 óra
2. Domenico Acerenza (Olaszország) 1:50:58.2
3. Florian Wellbrock (Németország) 1:51:11.2
…5. BETLEHEM DÁVID 1:51:29.9
Rasovszky Kristóf a táv felénél feladta.

Borítókép: A 10 kilométeres versenyt féltávnál feladó Rasovszky Kristófot kíséri az egészségügyi személyzet (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak