Musorujsag
Élő Eredmények

Távozik a gyorskorcsolya-válogatott sikerkovácsa, a Liu fivérek felfedezője

Távozik a gyorskorcsolya-válogatott sikerkovácsa, a Liu fivérek felfedezője

mti/m4sport.hu
Tíz év után távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina – jelentette be közleményben kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség.

A MOKSZ emlékeztetett, hogy a kínai szakember 2012 nyarán érkezett Magyarországra, s előbb szakmai tanácsadóként, majd a 2014-es szocsi olimpiát követően vezetőedzőként dolgozott a válogatottnál. Kiemelkedő szerepe volt a magyar korcsolyasport sporttörténeti sikereiben, így a férfi váltó 2018-as phjongcshangi ötkarikás aranyérmében, valamint az első egyéni olimpiai diadalban is, melyet Liu Shaoang aratott az idén Pekingben. Sőt nevelőedzője is volt a sportággal Kínában megismerkedő Liu fivéreknek, így a báty Shaolin Sándornak is. Tehát nem túlzás azt állítani, Csang Csing Lina munkája nélkül aligha emelkedik korábban elképzelhetetlen magasságokba a magyar rövidpályás gyorskorcsolya.

2019-ben az Év edzője lett a Magyar Sportújságíró Szövetség által rendezett Év sportolója-gálán, de megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének polgári tagozatát, valamint az idei pekingi téli játékokat követően a Magyar Érdemrend Középkeresztjét is.

A közlemény szerint a szakember hazautazik Kínába, a magyar csapat új szakmai vezetője pedig az elmúlt időszakban csapatvezetőként és edzőként dolgozó Bánhidi Ákos lesz. Az edzői stáb tagja marad Jae Szu Csun dél-koreai szakember, a női csapat irányítását pedig a brit Nicholas Gooch veszi át.

Borítókép: Csang Csing Lina öleli a pekingi olimpiát megnyerő Liu Shaoangot (MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak