Musorujsag
Élő Eredmények

Remekeltek a magyar fiatalok az EYOF 2. napján: három arany-, összesen kilenc érem a termés

Remekeltek a magyar fiatalok az EYOF 2. napján: három arany-, összesen kilenc érem a termés

mti
Szenzációsan szerepeltek a magyar atléták Besztercebányán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) második napján, amelyen három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szerzett a küldöttség.

A Magyar Olimpiai Bizottság keddi tájékoztatása szerint a távolugró Rózsahegyi Bori 6,16 méteres egyéni csúccsal győzött, Szabadon Ármin megnyerte a kalapácsvetést, Deák Zalán pedig a 100 métert.

Az 1500 méteren Szirbek Albert, míg a cselgáncsozók 44 kilogrammos súlycsoportjában Szeleczki Szabina lett második. A 200 méter pillangón az úszó Zámbó Virág harmadikként csapott célba, akárcsak 200 méter háton Szabó Dóra, valamint 1500 méter gyorson Kovács-Seres Hunor, és a gyalogló Kovács Alexandra 5000 méteren is harmadik lett.

Hétfőn az úszó Elekes Tamara 400 méter vegyesen győzött.

A leány kosárlabda-válogatott 59–52-re győzte le Szlovéniát és két fordulót követően hibátlanul áll csoportjában. A teniszezők egyéni versenyeiben Bak-Szabó Norina 6-1, 2-6, 6-2-es vereséget szenvedett svéd ellenfelétől, míg Nagy Botond Levente két szettben, 6-1, 6-3-ra győzte le görög riválisát.

Borítókép: magyarock.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Csercseszov: Megfelelő játékosaink vannak, hogy fordítsunk
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencvárosnak megfelelő labdarúgói vannak ahhoz, hogy 2–1-es hátrányból megfordítsa a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelynek pozsonyi visszavágóját szerda este 20.30-tól az M4 Sport közvetít élőben.
Külföldi futball
Hazard megnevezte legkellemetlenebb ellenfelét: Erősebb és gyorsabb nálam
Eden Hazard, a Real Madrid belga légiósa jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik a spanyol bajnok összetartásán. A csapat hajnalban mérkőzik meg Los Angelesbe a mexikói Club Américával. Az ESPN-nek nyilatkozva elmondta, hogy eddigi pályafutása folyamán ki volt az a védő, akivel a legnehezebb dolga volt.
Külföldi futball
Luis Suárez az MLS felé kacsint, Bale és Chiellini csapattársa lehet
Az uruguayi Luis Suárez az MLS-ben folytathatja pályafutását. Korábban felmerült annak lehetősége, hogy visszatér hazájába, nevelőklubjához, a Club Nacionalba, de a szabadon igazolható csatár egyre közelebb áll ahhoz, hogy Los Angelesbe szerződjön.
Külföldi futball