Musorujsag
Élő Eredmények

Pátkait a VAR egyik vakfoltja vagy a labda elrúgása mentette meg? – Hétvégi hősök

m4sport.hu | Szepes Viktor
Közel két és fél hónap várakozás után visszatért az OTP Bank Liga, rögtön egy emlékezetes fordulóval, hiszen két mérkőzés is csak a 93. perc után dőlt el – közte a múlt szezonbéli dobogósok rangadója is. Az első játéknapokon a videobíró-rendszer is főszerepet kapott, így az évadnyitó Hétvégi hősök is elsősorban ezekkel a szituációkkal foglalkozik. A továbbiakban pedig kisgyerekek a debreceni játszótéren, Puskás-játékos egy másik bolygón és labda a gól- helyett az oldalvonalon túl.
Fotó: Réti Attila Photography

Piros lap helyett ivószünet

Abszolút felejthető lenne a Kecskemét és a Vasas NB I-es visszatérése az első fordulóból, ha Pátkai Máté nem száll bele Uros Djuranovicsba a találkozón – nemhogy sárga lapot, de még szabálytalanságot sem érően. Erdős József nagyjából 15-20 méterre állt az esettől, viszont ideális szögből nézhette a válogatott középpályás megmozdulását, aki kétségtelenül elpiszkálta a labdát, majd a stoplijával keményen eltalálta ellenfelét.

Olvasóink elég egyértelműen ítélkeztek Pátkai fölött: az m4sport.hu-n meghirdetett szavazáson a válaszadók 94 százaléka szerint ki kellett volna állítani a Vasas játékosát.

Az esetet kronológiailag két részre érdemes bontani:

  1. Az első fázis értelemszerűen Erdős ítélete, amely feketén-fehéren kimondta, Pátkai nem szabálytalankodott, a labdát rúgta el.
  2. A második rész aztán a VAR-kocsiban zajlott, ahol nagyjából egy percig vizsgálták a középpályás megmozdulását, de végül elvetették a piros lap lehetőségét, a játék a maga medrében zajlott tovább.

Mivel az elmúlt hónapokban szünetelt a magyar klubfutball, nem árt újra átismételni: a videokocsiban tevékenykedők csak piros lap esetében tehetnek javaslatot a játékvezetőnek, azaz ha a felvételeket látva kecskeméti szabadrúgás és/vagy sárga lap mellett határoztak, annak lehetősége az eredeti döntésnél elveszett. A KTE–Vasas meccsen – minden jel arra utal – három játékvezető egyike sem gondolta piros laposnak Pátkai belépőjét, sem első blikkre, sem a lassítások után.

A VAR szerepét sokan hajlamosak a modern technika netovábbjának tekinteni, de ne feledjük: a videobíró ítélete sem több emberi érzések és döntések summájánál. Az pedig a futballban korántsem példa nélküli, hogy egy játékhelyzetet két szakember még többszöri visszanézést követően is teljesen másképp ítél meg – valahol ettől is szép a sport.

Pátkai megmozdulása kapcsán azért érdemes felidézni néhány hasonló jelenetet az elmúlt szezonból, amikor a játékvezető első döntését felülbírálta a videósok javaslatára, s piros lap lett a vétkesek büntetése:

  • A második fordulóban Abdoulaye Diaby csomagja után a kiosztott sárga lapot bírálta felül a játékvezető. Az újpesti védőt négy meccsről tiltották el ezután.

  • Yoel Van Nieff esete annyiban hasonlít Pátkaiéhoz, hogy a játékvezető itt is továbbot intett (igaz, nem is nagyon látta a megmozdulást), a taposás után azonban itt is villant a piros. A holland játékos csak egy meccset pihent.

  • Branko Pauljevics épphogy visszatért hosszú eltiltásából, 13 perccel később oda is lépett Negonak, a VAR-vizsgálat pedig őt is zuhanyozni küldte. Egy meccset kapott a megmozdulásért.

A fenti szituációkban viszont közös (ahogyan a többi VAR-os pirosban is), hogy a labda elrúgásáról egyik esetben sem volt szó, ami végülis Pátkai esetében megvalósult. Ne feledjük: a játékvezető eredeti döntését nem lehet megváltoztatni, kivéve, ha a videó-felülvizsgálat jól láthatóan mutatja, hogy a döntés ‘egyértelmű és nyilvánvaló hiba’.

Áprilisban már egy Honvéd–Fradi meccs kapcsán fejtegettük a VAR szerepének kérdését, akkor egy olyan szögletből szerzett győztes gólt a Ferencváros, amely helyett egyértelműen kirúgásnak kellett volna következnie. Most is felmerül a kérdés: megfelelő-e az a rendszer, amelyben ha utólag nem a legszigorúbb büntetéssel szankcionálnának, akkor nem is szankcionálhatnak sehogy? Itt a játékvezetőnek az ivószünetben alkalma lett volna visszanézni a szabálytalanságot, de ez az ideális állapot ezerből egyszer fordul elő. A fő kérdés tehát: meddig kell lassítani a futballt az igazság érdekében?

Megérné-e sárga lapos javaslatoknál is kihívni a játékvezetőt az oldalvonalhoz?

Korai lengetés, tökéletes fújás

Az első fordulóban persze nemcsak Pátkai eseténél került rivaldafénybe a videobíró, a nyitómeccsen is volt egy érdekes eset, amely során a forduló gólja is született – igaz, érvénytelenítették. Az 59. percben a kispesti Richie Ennin vette le a labdát a felkarjával, az asszisztens azonnal intett, majd Vidar Jónsson pokoli gólt rúgott, így alkalmat adott a videós kocsinak a cselekvésre.

A VAR így három dolgot vizsgálhatott:

a, Mikor sípolt a játékvezető? Hiszen ha Jónsson lövése előtt, a kezezést már visszanézni sem érdemes, a gól mindenképp érvénytelen.
Jónsson lövése után. A kísérlet tehát érvényes volt, hiába fagytak le a zalai védők az asszisztens (egyébként valóban zavaró) lengetésére. A játékvezető elsőre csak szájába vette a sípot, de – ahogy tanítják – a lövés után fújt, dicsérjük meg Bogár Gergőt!

b, Lesen volt Ennin Mitrovics indításánál?
Az asszisztens lengetése ebből a szempontból is zavaró volt, de láthatóan nem lest jelzett, Ennin több méterrel a védők mögül indult.

c, Kézzel ért-e a labdához Ennin? Illetve esetében a legfontosabb: kereste-e a kezét a labda, mielőtt Jónssonnak tálalt volna.
Igen, bár a felkarját találta el a labda, egyértelműen ezzel kereste a labdát. A gólt pedig emiatt, s nem az előző két lehetőség okán érvénytelenítették.

Az első fordulóban a VAR főszerepet játszott a Ferencváros–Puskás meccsen megítélt büntetőnél is, azzal az esettel itt bővebben is foglalkoztunk.

Felemás szabadulók

Nem volt könnyű sorsa Kundrák Norbertnek az elmúlt időszakban, hiszen keresztszalag-szakadása miatt több mint egy évet kellett kihagynia, 764 nap után tért vissza az élvonalba (legutóbb még a rendkívül emlékezetes Paks elleni kiesési rangadón játszott 2020-ban legutóbb az OTP Bank Ligában).

A DVSC támadóját Joao Janeiro rögtön a kezdőbe jelölte, de ez – érthetően – úgy hatott rá, mint amikor egy kisgyereket hosszas szobafogságból újra kiengednek a játszótérre: igen vehemensen futballozott. Az első félóra végén méterekről csúszott rá ellenfelére, ekkor jött a sárga lapja, majd ezt követően is volt egy-két necces megmozdulása. Janeiro nem véletlenül döntött úgy, hogy még a félidő előtt lekapja – a mászókázás örömében Kundrák lehorzsolta a térdét, de így legalább már jövő héten újra játszhat.

Volt azonban olyan debreceni, akinek ennél jobban sikerült a visszatérés: Bárány Donát. Ő október 17-e óta nem játszott az NB I-ben, de másodáldozását rögtön góllal koronázta – a 93. percben mentett pontot csapatának.

A fiatal támadónak ez volt második NB I-es találata, az elsőt tavaly július 31-én, a másodikat idén július 31-én szerezte, nem lennénk jövő ilyenkor a Loki ellenfelei (bár 2023-ban 31-e hétfőre esik, ami NB II-es játéknap lehet…). Bár most egy évig a Bárány hallgatott az élvonalban, ha a sérülések elkerülik, aligha kell 365 napot várni a következő találatára.

Ráadásul fel is fedezhető némi törvényszerűség a DVSC gólszerzői között: 2021-ben és 2022-ben is a szezon első találatát Dzsudzsák jegyezte, a másodikat Bárány. Ennek a mintáján elvileg a KTE ellen Bévárdi Zsombor következik.

A vonal alatt, de a Föld fölött

Szahab Zahedi öntörvényű személyisége nem biztos, hogy Hornyák Zsolt csapatába illik legjobban. Az iráni támadón látszik, tud bánni a labdával, de sajnos az is, hogy nem feltétlenül az a játékos, aki szó nélkül beáll a sorba. Hornyák cserébe pontosan az az edző, aki a játékosait egytől egyig pellengérre állítja, s a Ferencváros elleni peches vereség után ki is tért Zahedire – mint csapata egyetlen földönkívülijére:

Úgy jöttünk ide, hogy próbálunk aktívan játszani, ezt a fiúk hozták is, csak a Zahedi maradt vonal alatt taktikában, hozzáállásban. Ritkán köszönöm meg a játékot vesztes mérkőzés után a csapatnak, most megtettem, mert mindent megtettek, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. A felállás adott volt, mindeni teljesítette amit kellett, csak ő nem tudta hol van, másik bolygón vagy a Groupamában a Ferencváros ellen. Számomra egy játékosnak nem kell külön motiváció ha a Fradi ellen játszik. Ha mégis kell, akkor nincs helye a csapatomban!” – háborgott a 100. NB I-es meccse után Hornyák.

Ezek után kíváncsian várjuk, hogy a tavasszal igen gólerősnek mutatkozó támadó rácáfol-e edzőjére, s bebizonyítja, hogy csapatember. Bár Hornyákot a góljai sem feltétlenül fogják vissza, a mögöttünk hagyott szezonban még duplája után is megorrolt Zahedire.

Dibusz szuperképessége

A Puskás Akadémia a vereséget persze nemcsak Zahedinek köszönheti, hanem például Kristoffer Zachariassennek is, aki kirobbanó formának örülhet. Vagy Dibusz Dénesnek, aki amellett, hogy – jó eséllyel – kapufára tolta Favorov tizenegyesét, egy hasznos szuperképességgel is rendelkezik: úgy is tud védeni, ha nem is áll a kapujában.

Az FTC hálója az elmúlt hetekben felvette a válogatott kapus szellemiségét, és az „itt úgysem jössz át”-jelszó jegyében egyre-másra babrál ki a kísérletezőkkel. Ez történt a Slovan játékosával, Jurij Medvedevvel még a BL-selejtezőkör első meccsén,

és az első bajnokin Mohamed Mezghranival is, aki érthetetlen módon az üres kapu helyett bedobásra passzolta a Puskás első meccslabdáját.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Budapest Honvéd–ZTE FC 0–1
Kecskeméti TE–Vasas FC 0–0
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1
Kisvárda Master Good–Debreceni VSC 2–2
Paksi FC–MOL Fehérvár FC 2–0
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia 1–0

M4 Sport

A 2. forduló programja:

08.05., péntek
20:00 Vasas FC–Paksi FC – M4 Sport

08.06., szombat
20:00 Debreceni VSC–Kecskeméti TE – M4 Sport

08.07., vasárnap
15:30 Kisvárda FC–Mezőkövesd Zsóry – M4 Sport
17:45 Puskás Akadémia FC–Újpest FC – M4 Sport
20:00 MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd FC – M4 Sport

A ZTE–Ferencváros mérkőzést a vendégcsapat kérésére későbbi időpontra halasztják.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Sorra vettük, miért nem rúgathatták újra a Fradi ellen kihagyott tizenegyest
Bár egy darabig tanakodott rajta a VAR, végül nem rúgatták újra <a href="https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2022/07/31/megint-zachariassen-a-puskas-elhibazott-tizenegyeset-a-94-percben-buntette-meg-a-fradi/" target="_blank" rel="noopener">a ráadásban az egy pontot is elbukó</a> Puskás Akadémia tizenegyesét a Ferencváros ellen – szabálykönyvet fellapozva kikockáztuk és sorra vettük Dibusz Dénes mozgását, hogy eldönthessük, segítői miért hagyták helyben Karakó Ferenc pályán hozott ítéletét.
Magyar futball
Videó: ez a csere nem jött be – három perccel debütálása után hozta össze a Kisvárda büntetőjét a Loki új igazolása
Joao Janeiro első debreceni tétmeccsén a félidőben cserélte be balhátvédposztra Saná Gomest. A három nappal korábban bejelentett játékos nem kezdte jól debreceni karrierjét: a 48. perc végén a bissau-guineai játékost a tizenhatoson belül szerelte le Driton Camaj, akit csak visszarántani tudott – tizenegyes, s kisvárdai vezetés. Megilletődött, rossz debütálás, a pozitívum, hogy a folytatás ennél csak biztosan jobb lehet.
Magyar futball