Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez értékelte a saját teljesítményét

Pérez értékelte a saját teljesítményét

Red Bull Racing
A Red Bull versenyzője fél-évértékelője.

Nem indult jól a Red Bull Racing számára a 2022-es évad, hiszen az első futamon, a Bahreini Nagydíjon mindkét autójuk technikai hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Aztán egy hibamentes forduló után a címvédő Max Verstappen ismét kiesett egy versenyből (Ausztrál Nagydíj). Akkor úgy tűnt, innen nem nagyon lehet talpra állni, és ebben a kérdésben csapat versenyzője, Sergio Pérez is osztozik a felvetéssel. „El nem tudtam volna képzelni, hogy ott lehetünk, ahol most vagyunk” – mondta a mexikói a csapat honlapján megjelent interjúban.

Nagyszerű, hogy a csapat ott áll, ahol, de nem szabad semmit sem készpénznek vennünk” – tette hozzá a 32 éves versenyző, aki, miután „beindult a szakér”, meglehetősen nyeregben érezte magát. Hovatovább az egyik címvárományossá is kezdett előlépni.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Az RB18 nagyon más autó, mint a korábbi évek autói, sokkal kényelmesebben érzem benne magam…

Olyannyira, hogy idei első és eleddig egyetlen győzelmét a legtechnikásabb pályán, a monacóin szerezte.

„Egy álom vált valóra azzal, hogy győztem Monacóban. Nagyon jó érzés, hogy a magaménak tudhatom ezt a sikert.”

Sergio Pérez, a 2022-es Monacói Nagydíj győztese (Fotó: Red Bull)

Aztán szép lassan jött a lejtmenet. A legújabb fejlesztések bevezetése óta a mexikói már nem vezet olyan magabiztosan, mint korábban. A nyári szünet előtti versenyeken el is vesztette második helyét a tabellán. Nem véletlen, hogy amikor arra kérték, értékelje idei teljesítményét, nem tudott maximálishoz közeli pontot adni magának.

„7/10”

– értékelt Pérez, aki az évad második felében több versenyt is izgatottan vár.

Már alig várom, hogy visszatérhessek Japánba azok után, hogy harmadik éve, hogy nem jártunk ott. Mellette nagyon várom Austint és persze Mexikót. És Zandvoort – a holland rajongók elképesztőek. Szóval ezeket már nagyon várom.

Augusztus végén a Forma-1 visszatér a pályákra. Először a belga aszfaltcsíkot hódítják meg (talán egy ideig utoljára), de egy héttel később már jön a Holland Nagydíj, amit Pérez megjelölt egyik kedvencének.

Borítókép: Sergio Perez megérkezik a Hungaroringre (Fotó: Mark Thompson/Getty Images)

További tartalmak