Musorujsag
Élő Eredmények

A sportmászó Vályi Gergő nem jutott az elődöntőbe a müncheni Eb-n

A sportmászó Vályi Gergő nem jutott az elődöntőbe a müncheni Eb-n

mti
Vályi Gergő a pénteki selejtező után befejezte szereplését a sportmászók nehézségi számában a müncheni multisport Európa-bajnokságon.

Eredetileg úgy tűnt, hogy sportmászásban senki nem képviseli majd Magyarországot az Eb-n, a 18 éves, ifjúsági Európa-bajnok Vályi azonban az utolsó pillanatban végül felkerült a nehézségi mászás rajtlistájára.

A sportági versenyeket – ahogy később a strandröplabda küzdelmeit is – a bajor főváros szívében, a Königsplatzon bonyolítják le, a kulisszát neoklasszikus stílusú épületek, köztük a Glyptothek és a Propyläen, a városkapu adják.

A férfi nehézségi mászás 53 fős mezőnye is azon a falon próbált minél feljebb jutni, amelyet az utóbbi épület elé építettek fel. Ebben a számban a sportolók egy biztosító kötél segítségével másznak, hat percük van arra, hogy minél magasabbra jussanak, és két pályát is teljesítenek.

Vályi a B pályán kezdett, ez jobban sikerült neki, aztán az A-n hamar leesett, ez pedig a verseny végét jelentette számára. A vasárnapi elődöntőbe a legjobb 26 jut, és bár a selejtező még zajlik, az már biztos, hogy a magyar mászó nem juthat tovább.

„Az utolsó pillanatban született meg a döntés, hogy indulok itt Münchenben” – mondta Vályi Gergő az MTI-nek.

„Az első utammal viszonylag elégedett vagyok, a második sajnos nagyon rosszul ment. Az nehezebb is volt és sajnos lepattant a lábam, így még azelőtt leestem, hogy elfáradtam volna.”

A fiatal versenyző a távlati céljaival kapcsolatban úgy fogalmazott, jövőre szeretne elődöntőbe jutni a felnőttek között, két év múlva pedig az olimpiai kvalifikációs versenyeken már döntőzni. Hozzátette: a felnőtteknél jóval nehezebbek a pályák, mint az ifjúságiaknál, és ezáltal nehezebbek a mozdulatok is, amelyeket kivitelezni kell.

Borítókép: Vályi Gergő MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak