Musorujsag
Élő Eredmények

Kitüntette Schmitt Pált az Európai Olimpiai Bizottság

Kitüntette Schmitt Pált az Európai Olimpiai Bizottság

MTI
Schmitt Pál European Olympic Laurel-díjat kapott az Európai Olimpiai Bizottságtól (EOC).

A rangos elismerést távollétében a szervezet 42. szemináriumán a görögországi Olümpiában Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója vette át szombaton – adta hírül honlapján a MOB.

Az elismerést Szpirosz Kapralosz, az EOC görög elnöke adta át. A méltatásban kiemelték, hogy Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok vívó, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori első embere és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, jelenleg tiszteletbeli tagja.

A Nemzet Sportolója – aki tavasszal ünnepelte 80. születésnapját – a harmadik magyar sportvezető, akinek szakmai életútját, pályafutását az európai olimpiai közösség ezzel a díjjal ismeri el. A magyar sportvezetők közül 2017-ben Gallov Rezső, az úszószövetség korábbi főtitkára, kanadai vízilabda-kapitány, az Országos Testnevelési és Sporthivatal korábbi elnöke, a MOB egykori alelnöke, illetve 2021. novemberében Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, sebészfőorvos, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, a MOB elnökségének tagja kapta meg.

Az European Olympic Laurel-díjat az EOC 2007-ben hozta létre, azt a sport népszerűsítésében és fejlesztésében nyújtott kiemelkedő szerep elismeréseként adják át, rendszerint az európai szervezet év végi közgyűlésén vagy őszi szemináriumán. Olyan személyek kapják, akik évtizedes munkájukkal figyelemre méltó érdemeket szereztek a sport területén, kiemelkedő munkát végeztek a sport népszerűsítése érdekében, és hozzájárultak az európai olimpiai bizottságok – mint például a Magyar Olimpiai Bizottság – és minden olyan személy vagy szervezet közötti együttműködéshez, amely fontos szerepet játszott a sport sokrétű fejlesztésében is.

Borítókép: Schmitt Pál (Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor)

További tartalmak