Musorujsag
Élő Eredmények

Mindkét pólócsapatunk a lehető leghamarabb szeretné megszerezni az olimpiai kvótát

Mindkét pólócsapatunk a lehető leghamarabb szeretné megszerezni az olimpiai kvótát

m4sport.hu
A vívók bíznak benne, legalább három-négy csapatunk is ki tudja harcolni a párizsi kvalifikációt.

Alig több mint 650 nap múlva kezdetét veszi a párizsi olimpia, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig ennek jegyében hívta szokásos éves sportági konzultációra a magyar szakszövetségeket. Elsőként a vízilabdával és a vívással kezdték.

A pólósoknál az izgalmas és mozgalmas nyár után (hazai vb, spliti Eb) a két szövetségi kapitány (Bíró Attila-női, Varga Zsolt-férfi) számoltak be a párizsi olimpiáig hátralévő terveikről. A MOB hivatalos honlapja szerint mindkét szövetségi kapitány kiemelte, hogy soha nem látott módon zsúfolt versenynaptárnak néz elébe mindkét válogatott, a következő másfél évben két vb-n, valamint egy Európa-bajnokságon kell bizonyítaniuk és kiharcolniuk a párizsi indulás jogát.

Abban egyetértettek, a legildomosabb az lenne, ha ezeket a kvótákat már a 2023 júliusában, Fukuokában megrendezésre kerülő világbajnokságon sikerülne megszerezni, hiszen onnantól egy kicsivel nyugodtabb tempóban és hangulatban lehetne folytatni az építkezést.

A felek a párizsi stáblétszám kapcsán is egyeztettek, mellyel kapcsolatban a MOB kérte, hogy a kvóta megszerzése után mihamarabb adjanak információt az iroda részére.

Szilágyi Áron a georgiai Szandro Bazadze elleni asszójában, a kairói vívó-világbajnokság férfi kard egyéni elődöntőjében MTI/EPA/Mohamed Hoszam

A vívók részéről Csampa Zsolt elnök és Boczkó Gábor sportigazgató és szövetségi kapitány kiemelte, a világ vívóéletében jelenleg az a tendencia, hogy kis túlzással minden nemzet a csapatkvalifikációra hajt az adott fegyvernemekben.

Párizsra tekintve reális célként lehet kitűzni a 13-14 fő részvételét a játékokon. A két szakember bizakodó, hogy három-négy csapatunk is ki tudja vívni a kvalifikációt, valamint, hogy Atlanta után ismét lesz férfi tőrvívónk is olimpián.

Vívóink kvalifikációja 2023 áprilisában kezdődik, de az addig hátralévő világkupákon és GP-n se mindegy, milyen eredményeket érnek el a válogatottak.

Borítókép: Az ezüstérmes magyar csapat a vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának eredményhirdetésén MTI/Illyés Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vári Attila: A világ egyik legjobb vízilabda bajnoksága a miénk
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke volt az M4 Sport híradójának vendége, Vári Attila beszélt a nyári világbajnokságról, az <a href="https://m4sport.hu/vizilabda/cikk/2022/09/27/brillirozott-a-vizilabda-utanpotlas-magyarorszag-negy-vilag-es-ket-europa-bajnoksagon-szerepelt-iden-mindrol-eremmel-tertek-haza-a-csapatok/" target="_blank" rel="noopener">utánpótlás sikerek</a>ről és a hétvégén induló férfi bajnokságot a világ egyik legerősebb bajnokságának nevezte.
Vízilabda
Nem elégszik meg és nem dől hátra a három érmet hozó vb után a magyar vívó-válogatott
Az egyetlen érmet, egy aranyat hozó júniusi Európa-bajnoki szereplésnél lényegesen jobb eredményt értek el a magyar vívók a kairói világbajnokságon, és a szövetségi kapitány éppen azt emelte ki számára legfontosabbként, hogy „történt előremozdulás”, a három dobogós helyezést pedig teljesen rendben lévőnek nevezte - főleg, hogy ebből két első helyezés lett.
Vívás