Nemcsak vb-cím, világelsőség is
A PDC világranglistája – ellentétben mondjuk az ATP-vel – az elmúlt két év pénznyereményeit veszi figyelembe – az egyes tornákat tehát nem pontrendszer, hanem a gázsi szempontjából rangsorolják. Ebben a tekintetben (is) abszolút viszi a prímet az végi eleji világbajnokság, ami diszkrét 500.000 fontot hoz a győztes konyhájára, s értelemszerűen a világranglistán is ennyivel nő a mellette álló pénznyeremény.
A kétéves rendszer miatt viszont az élő Order of Meritben már levonásra kerültek a két évvel ezelőtti vb-n nyert összegek, akkor Gerwyn Price söpört, aki azzal a lendülettel világelső is lett, s bár azóta volt, hogy Peter Wright bekúszott elé, most is a walesi a torna első kiemeltje. Az élő világranglistán viszont mindössze negyedik, Wright mellett Michael van Gerwen és Michael Smith is már előtte van, azaz gyakorlatilag szinte biztosan meg kell nyernie a mostani tornát, ha a PDC trónján szeretne maradni, vagy kiesése esetén annak szurkolni, hogy az előbb említett trió se jusson nála tovább.
Ami Gerwyn Price-t illeti, továbbra is nagyon nehéz legyőzni, fejben a dartsfauna egyik legerősebb játékosa, de ez az éve azért nem sikerült tökéletesen: “mindössze” a World Series Finals-t nyerte meg, major tornán pedig csak egy döntő (World Matchplay) jött össze neki – a világelsőtől azért ennél erősebb eredménysort várna a közönség. European Tour-fordulót februárban nyert, s bár egy Players Ch.-fordulót behúzott még novemberben is, az elmúlt szezonja sokkal erősebben sikerült a mostaninál, sokkal inkább annak köszönheti kiemelkedő helyezését, mintsem a 2022-esnek. Ezzel együtt elképesztően nehéz ellene játszani, továbbra is képes “kisujjból” 105-ös átlagot kirázni, a vébé egyik nagy favoritja.
Elsőszámú kihívója minden bizonnyal Michael van Gerwen lehet, aki egy elég komoly hullámvölgyet követően újra átvette az uralmat a PDC-ben: idén (egy kisebb csuklóműtét ellenére) bezsebelte a Premier League-t, a World Matchplay-t, a World Grand Prix-t és a Players Championship Finalst, azaz az elmúlt vb óta megrendezett nyolc major tornából négyet. A dicsőségfalra jutott még négy ET- és egy World Series-forduló is, szóval azt követően, hogy 2020-2021-ben majdnem egy évig nem nyert semmit, újra ott van a topon. Abszolút nem véletlen, hogy a fogadóirodák is őt jelölik a torna legnagyobb esélyesének, a bukik átlagosan 3.5-ös oddsot kínálnak a holland vb-címére, a mögötte következő Price-éra már 7-es fölöttit. Van Gerwen korábban hét évig ült a PDC trónján, de az elmúlt két évben tisztes távolságból figyelte az élen viaskodó Price, Wright-duót, ez lehet a nagy alkalom, hogy visszaüljön az élre – egy vb-címmel egészen biztosan megtenné, hiszen az élő világranglistán előtte helyezkedő Wright-tal egy ágon van, azaz nem tudnak egymással döntőzni. Gerwen 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben lett világbajnok, azaz sorozatban negyedik vb-jén maradhat alul, ráadásul tavaly koronavírus-fertőzés miatt volt kénytelen visszalépni a világbajnokság közben. Ha a holland éhes a sikerre – márpedig most biztosan az –, mostanában nem könnyű megállítani…

Erre esetleg a felszabadult Michael Smith-nek lehet esélye, aki Price ágán van, azaz Wright vagy Van Gerwen csak a fináléban jöhet szembe. Smith egy hónappal ezelőttig az örök döntős szerepében tetszelgett – nyolcszor is eljutott a televíziós torna-győzelem kapujáig (ebből kétszer világbajnokságon), hogy aztán rendre hatalmasat essen a diadal küszöbén. Aztán csodák csodája, novemberben nemcsak bejutott a GSOD-döntőbe, de meglehetősen simán meg is nyerte azt, hatalmas szikla eshetett le a szívéről. Márpedig Smith technikáját, tudását tekintve a PDC egyik legjobbja, ha a feje is rendben van, elképesztő dolgokra képes. Az ő világelsőségéhez azért tökéletesen kell állnia a csillagoknak, de kíváncsian várhatjuk, mennyivel változik meg az immáron major-győztes Smith szerencséje. Tavaly egyébként ő búcsúztatta Price-t a negyeddöntőben, most már annyit jött előre a világranglistán, hogy legfeljebb egy körrel később találkozhatnak.
Michael Smith televíziós döntői:
2018 – Premier League, World Series Finals
2019 – világbajnokság, World Matchplay
2020 – Masters
2022 – világbajnokság, UK Open, Európa-bajnokság, Grand Slam of Darts
Az élő világranglistán Peter Wright áll az élen, aki két éve már a legjobb 32 között kiesett a világbajnokságról, a tavalyit viszont megnyerte, egy emlékezetes döntőben felülmúlva Michael Smith-t. Wright mögött viszont nincs könnyű időszak, előbb őt, majd a feleségét is műteni kellett, az utolsó tornát ki is hagyta emiatt, de a Grand Slam of Dartson is búcsúzott a csoportkörben. Egy szeptemberi European Tour-győzelem mellett színpadon nem sok mindent tud idén felmutatni a szurkolók nagy kedvence, aki egyébként címvédőként nyitja csütörtök este a világbajnokságot (a Ben Robb–Mickey Mansell meccs győztesével), s várhatjuk, hogy grincs, manó és Mikulás után milyen jelmezzel hozza el a karácsonyi hangulatot az Ally Pally-be. Arra viszont nehéz gondolni, hogy ez a vébé igazán Peter Wright-é lenne, hiába nyert meg az elmúlt háromból kettőt is, a családjában felmerülő nehézségek a játékára is kihatottak az elmúlt időszakban. Persze a klasszis attól klasszis, hogy egy világbajnokságon ilyen hendikeppel sem lehet leírni. Peter Wright pedig biztosan klasszis.
Elsőszámú kihívók
Az elmúlt években nem igazán fordult elő, hogy ne a legnagyobb esélyesekből kerüljön ki a darts-vb győztese, a legutóbbi szenzációt talán 2018-ban a Phil Taylor karrierjét lezáró Rob Cross diadala jelentette, aki az akkori torna 20. kiemeltje volt. Most azért nem kell olyan mélyre ásni, ha trónkövetelőket keresünk: a rohamléptekben fogyó, de játékban legalább ennyit fejlődő Luke Humphries, az elmúlt két évben abszolút topjátékossá növő Jonny Clayton, az örök helyesély James Wade és a táncoslábú Dimitri van den Bergh sem hagyható figyelmen kívül. Érdemes megemlíteni a kétszeres vb-elődöntős Nathan Aspinallt, aki sérüléséből úgy tért vissza, hogy ősszel két major tornán is fináléba jutott. Akarva akaratlanul is ki kell emelni 2022 váratlan hőseit, Danny Noppert a UK Opent, Ross Smith az Európa-bajnokságot nyerte meg, mindkettőben megvan a potenciál, hogy most is borsot törjön a favorit orra alá.
Nem lehet kifelejteni Joe Cullent, akinek a Premier League-döntőben meccsnyila is volt, a Grand Slam-en néhány hete 112 fölötti körátlagot dobó Dirk van Duijvenbodét (nála talán az egyenletes teljesítmény hiányzik), s a már említett Rob Cross-t is.
S egész egyszerűen muszáj idevenni Gary Andersont is, az egyetlen játékos, aki Phil Taylor óta meg tudta védeni címét világbajnokságon (2015/2016). A jelenlegi formája alapján aligha mondanánk bármire is esélyesnek – a tavalyi negyeddöntő óta egyetlen ranglistás major-meccset(!) nyert, s már csak 22. az élő világranglistán –, de valahogy így volt ez az elmúlt években, aztán a hátproblémával, covidparával küszködő Anderson csak megérkezett 2021-ben a döntőbe, tavaly az elődöntőbe. Igen, ő a PDC egyetlen dartsosa, aki az elmúlt két szezonban is a legjobb négy között járt. Ha harmadszor is be akar jutni, a papírforma a 16 között Rob Cross-t, a negyeddöntőben Van Gerwent sodorhatja az útjába. Necces.

Váratlan hősök lehetnek
A kimondott esélyesek mellett a világbajnokságon mindig felbukkannak ún. underdogok, akik kellemes meglepetéssel fűszerezik a darts karácsonyi menüjét. Külön figyelem övezi a hölgyeket, akik ezúttal már hárman lesznek: Lisa Ashton és Beau Greaves mellé csatlakozik a női World Matchplay győztese Fallon Sherrock. Utóbbit aligha kell bemutatni, három évvel ezelőtt az egész világot elkápráztatta két győzelmével, most viszont nincs topformában, a férfiak között versenyezte végig a World Series-t, nem sok babér termett számára. Beau Greaves nevére viszont mindenképp felhívnánk a figyelmet, a mindössze 18 éves hölgy brutális teljesítményt nyújtott a női szakágban, sorozatban nyolc Women Series-versenyt nyert meg, 52 veretlenül megvívott meccsel.
A világbajnokság egyik legnagyobb sztárja az ötszörös bajnok Raymond van Barneveld lehet, aki ideiglenes visszavonulását követően nemhogy visszaszerezte Pro Tour-kártyáját, de a világranglistán be is csusszant a legjobb 32-be, kiemeltként szerepel már a világbajnokságon. A holland legenda szép fokozatosan tör vissza a legjobbak közé, a Grand Slamen néhány hete elődöntőt játszott. Az utolsó kiemelt szerepe viszont azt is jelenti, hogy a harmadik körben máris a világelső Price lehet az ellenfele, tegyük hozzá: a már említett Grand Slamen kétszer is sikerült legyőznie a walesit.

Felhívnánk a figyelmet a nagy öreg Andrew Gilding játékára, aki 2021-ben szerzett újra Tour-kártyát, s a tavalyi lébecolás után idén három döntőt is játszhatott – igaz, mindhármat elveszítette. Az 52 éves játékos hat év után tér vissza az Ally Pally színpadára, s egy kört mindenképp jósolnánk neki, de nem lenne meglepő, ha Chisnallt és Buntingot is szorongatná.
Ha már Humphries, ő néhány éve robbant be az ifjúsági-vb győzelmét követően, s rögtön búcsúztatta is az akkori címvédőt. Szinte pontosan ugyanúgy néz ki a meze Josh Rocknak is, aki gondoskodott róla, hogy az elmúlt időszakban megtanuljuk a nevét. Egyrészt ő is megnyerte az ifjúsági-vb-t (miután folyamatosan szákolta a Development Tour-fordulókat), nyolc közé jutott az Eb-n, a Grand Slam of Dartson pedig kilencnyilassal piszkálta meg Van Gerwen bajszát, s sokáig emlékezetes meccset játszott vele. Nem véletlen, hogy a bukik is bíznak benne: náluk ő a darts-vb hatodik legnagyobb esélyese. A fiatal Rock a visszatérő Justiciával kezd, ha pedig hozza a papírformát, a tavalyi negyeddöntős Rydz várhat rá. Peter Wright-tal a nyolc között találkozhat, addig azért Aspinall és Clayton is akadályt jelenthet – a képessége megvan ezek átugrásához, kérdés, hogy az Ally Pally színpada mennyire hozza ki belőle az idegességet.
A darts-vb döntőjét 2023. január 3-án este rendezik.