Ferencvárosi TC (labdarúgás)
Három pont, s a csoport negyedik helye – így zárta a 2021-es Európa-liga-csoportkört a Fradi, amelyet akkor a legtöbben egy legyintéssel elintéztünk: tisztes helytállás, realitás.
Aztán az év elején megérkezett Csercseszov mester, az ő maximalizmusa keveredve a Ferencváros klubfilozófiájával, elképesztő fejlődésével újabb dimenzióba rakta a IX. kerületieket. No nem a bajnokság, kupa-kombó volt a nagy szenzáció, az a különbségeket látva abszolút elvárásnak számított, sokkal inkább az őszi szereplés.
Merthogy a Fradi – ki ne emlékezne rá – úgy harcolta ki a csoportelsőséget az El-csoportjában, hogy az utolsó meccsen már nem is kellett izgulnia. Dibuszék mindhárom ellenfelet legyőzték egyszer, a Monaco elleni hazai iksz pedig az ideálisan alakuló mateknak köszönhetően már az instant nyolcaddöntőt jelentette.

Mindez kellemesen meglepett minket, a folytatásban viszont már bármit el lehet képzelni: vajon a döntő előtt hány Európa-liga meccsnek ad még otthont a Puskás Aréna?
Kecskeméti TE (labdarúgás)
2022 mindkét félszezonjában az adott ligája második helyén zárta, februárban és októberben is kiesett a MOL Magyar Kupából, mégis az év egyik legkellemesebb meglepetése a Kecskemét szereplése. Szabó István csapata ebben az évben mindössze négyszer kapott ki bajnokin, kevesebbszer, mint a Fradi!
A KTE nagyszerűen használta ki a DVTK és a Szeged cicaharcát tavasszal a Merkantil Bank Ligában, a feljutás persze nemcsak alamizsna volt, hogy mást ne említsünk, az utolsó hét bajnokiját megnyerte, és az utolsó fordulóban már izgulnia sem kellett.
Aztán a nyári szünetben annál inkább: a korábban már Miskolcra szerződő Lukács Dánielt nem tudta megtartani a csapat, sokáig kérdéses volt, hogy játszhatja-e NB I-es bajnokijait a Széktói Stadionban. Összességében – az elmúlt évek tendenciáit is figyelembe véve – nem úgy nézett ki, hogy ebből sikersztori lesz a legjobbak között.
Aztán puff! Szabó Istvánék alaposan helybenhagyták az OTP Bank Ligát, az első félévben mindössze két vereséget szenvedtek, legyőzték a Fradit, s a második helyen zárták az őszt, nemhogy a kieséstől, de az ötödik helyezettől is tisztes távolságra. A fiatalokra, mentális erejére, csapategységére építő KTE ráadásul nem is instant bekkeléssel (lásd Marokkó) szerepel ilyen jól, kifejezetten látványos akciók, technikás labdarúgók és egy szerethető csapat. A kérdés, hogy a meglepetés-faktor nélkül is ilyen sikeresek lehetnek-e jövőre.

magyar labdarúgó-válogatott
Áhh, gyenge év, sehol egy selejtező, csak barátságos meccsek meg Nemzetek Ligája… Való igaz, előzetesen semmiképp nem tűnt úgy, hogy ez az esztendő lesz a válogatott egyik legemlékezetesebbje, aztán bumm, mennyi minden történt!
A két márciusi edzőmeccset talán nem is érdemes idevenni, a lényegi dolgok júniusban kezdődtek: hét pont és csoportelsőség négy forduló után az A divízióban, Anglia, Olaszország és Németország ellen. A wolverhamptoni álom fél év távlatában is dicsőítést érdemel.
Az év második felében már a búcsúzkodás, ünneplés is befért az eredmények mellé. Donnarumma bravúrjai és az olaszok elleni vereség – amellyel a csapat végülis lemaradt az NL négyes döntőjéről – csak egy pillanatra árnyalta az összképet. Ekkor köszönt el Szalai Ádám, két hónappal később Dzsudzsák Balázs, s ha már váratlan hősök: ne feledkezzünk meg a csapatkapitány pályán kívüli tetteiről sem, hiszen idén a közmédia Jónak lenni jó!-akciójának nagykövete volt, s alapítványával hosszú évek óta segít nehéz sorsú gyermekeknek.
Akárhogy is: ezt az évet nehéz lesz überelnie Marco Rossi csapatának, főleg annak tudatában, hogy az Eb-selejtezőn már egyértelmű elvárás lett az egyenes ági kvalifikáció.
Gazdag Dániel (labdarúgás)
Nehéz kiemelni bárkit is a magyar mezőnyből, szerencsére a bőség zavarában kellett halászni, de Gazdag Dániel idei teljesítménye még az MLS-döntőben elhibázott tizenegyes ellenére is álomszerű.
A Honvéddal 2021-ben még kis híján kiesett az NB I-ből (igaz, így is a szezon legjobbjának választották a ligában), ezt követően igazolt a Philadelphia Unionhoz, s ahogy az lenni szokott az első fél évben még leginkább szokta az amerikai kultúrát, a “soccert”, a jetlaget. Aztán jött 2022: az MLS-ben 34 mérkőzésen 22-szer volt eredményes, emellett kiosztott 8 gólpasszt is – Gazdag Dániel kiemelkedő játékának köszönhetően a Philadelphia Union egészen a rájátszás döntőjéig menetelt, ahol aztán tizenegyesekkel kapott ki a Los Angeles FC-től.

Az impozáns számok ellenére nem került a legjobb ötbe sem az amerikai bajnokság MVP-szavazásán, de volt, mi kárpótolja: az angolok elleni csoda alkalmával a védjegyévé vált pöttyintéssel állította be a legendássá vált 0–4-et, mint elmondta, ez volt karrierje legszebb estéje.
Ami pedig a folytatást illeti: „Egyelőre nehezen tudom elképzelni, hogy január-februártól nem a Union játékosa leszek, szerintem akkor még biztosan, de egyelőre úgy tervezem, a jövőben is, de bármi megtörténhet. Ha váltanék, én a spanyol focit szeretem a legjobban, oda nagyon szívesen szerződnék”.
Sopron Basket (kosárlabda)
Hogy a magyar bajnok eljutott a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjéig, talán nem is volt akkora szenzáció, ellenben amit Isztambulban műveltek a soproni lányok, már annál inkább: a csapat diadala a legrangosabb európai kupában újraírta a magyar sporttörténelmet.
A Gáspár Dávid vezette együttes az elődöntőben a jóval esélyesebbnek vélt Salamancát verte 74–69-re, visszavágva az elmúlt év vereségéért. A neheze viszont még hátravolt: a döntőben a házigazda Fenerbahcét kellett két vállra fektetni, nagyjából 9500 török néző előtt.
Na, ehhez képest Fegyvernekyék 12–0-s rohanással kezdtek, kis híján vége lett az első negyednek, mire a Fener is feliratkozott az eredményjelzőre. A különbség persze folyamatosan csökkent, a törökök nagyon jól büntetőztek, amellyel végig lőtávolon belül maradtak, de Gabby Williams és Jelena Brooks extrájával végig a Sopron után loholtak.
A Sopron Basket másodszor jutott döntőbe, s végül 60–55-s sikerével először nyerte meg az 1959 óta futó sorozatot.
Más kérdés, hogy ezt (meg egy magyar bajnoki címet) követően nem alakult szerencsésen a soproniak szezonja: Határ Bernadett súlyosan megsérült, a magyar bajnoki címet csak a lelátóról ünnepelhette, s az Európai Szuperkupa is Franciaországba került.
női kardcsapat (vívás)
Vívásban is sikerült sporttörénelmi aranyérmet szerezni, rögtön kettőt is, hiszen Szilágyi Áron régi “adósságát” törlesztette a világbajnoki címével, a habot pedig a tortára a női kardcsapat bravúrja tette fel.
A Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású kvartett elképesztő menetelést hajtott végre Kairóban: az üzbégek és a bolgárok legyőzése papírformának számított, másnap a nyolc között viszont már Olaszország jött szembe, amely egy hónappal korábban az Eb-n megverték a mieinket.
Pusztaiék két tus különbséggel visszavágtak, ahogy az elődöntőben nem jelentett akadályt Spanyolország sem. A fináléban a világranglista-vezető Franciaország jött szembe, a magyar hölgyek elképesztően érett vívással szerezték meg az aranyat, ráadásul több szempontból is történelmet írtak: rögtön kétszer is megnyerték a döntőt, hiszen 44-39-nél Pusztai akcióját látta érvényesnek az asszóvezető, és már el is kezdődött a fieszta, csakhogy a franciák videózást kértek. Ez pedig nekik kedvezett, így 45-39 helyett 44-40-re módosult az állás. A következő akció viszont már egyértelmű volt, és következhetett az önfeledt magyar ünneplés.
Lám, van élet a dobogó tetején Szilágyi Áronon túl is!
Gálicz Péter (nyíltvízi úszás)
2022 előtt még azt sem sejtettük, hogy ennyire fontos esemény lesz számunkra a vizes világbajnokság, hiszen Fukuoka helyett csak februárban vette át a stafétát hivatalosan is a magyar főváros. Innentől kezdve a közönség egy emberként várta Milák Kristóf parádéját és vízilabdacsapataink szereplését, előbbi teljesen, utóbbi félig meg is valósult.
Nem sokan számítottak viszont Gálicz Péter eredményes szereplésére a nyíltvízi úszók 25 km-es versenyén, sőt még maga a versenyző is úgy fogalmazott: hatodik-hetedik hellyel lenne elégedett. A nagy melegre való tekintettel ráadásul korábban is kellett kelnie – a fél 10-re kiírt futam végül reggel hétkor rajtolt.
Ha már rajt, Gálicz szinte azonnal leszakadt, a tempót diktáló Kalmár Ákos mögött tisztes távolságra úszott, csak az utolsó körre érte utol a mezőnyt. Az utolsó ellenőrzőponton (900 méterrel a vége előtt) még csak nyolcadik volt, innen jött fel egy emberes hajrának köszönhetően harmadiknak!
A Ferencváros úszója talán még álmában sem gondolta, hogy a vizes vb-n érmet hozhat hazájának, nem véletlenül hálálkodott mindenkinek a fantasztikus hajrá után, sőt nagymamájához külön üzenetet is intézett:
Kozák Luca (atlétika)
Már 2021-ben is kiérdemelte a “hős” jelzőt, miután az olimpiai elődöntőjében a hetedik gátnak nekiszaladva elesett, A csalódottságtól sírva fakadva viszont észrevette, hogy ugyanannál a gátnál a jamaicai Yanique Thompson is bukott, odament a földön fekvő sorstársához és felsegítette őt. Tettéért egyébként nemrég a Magyar Olimpiai Bizottság is Fair play-díjjal tüntette ki.
Kozák Luca legalább ekkora csalódásként élte meg, hogy a szövetség döntése értelmében júliusban nem utazott a eugene-i világbajnokságra, majd a Gyulai Memorialon is bukott, nem feltétlenül most várta mindenki a legsikeresebb Eb-szereplést tőle.
Aztán bumm! Már az elődöntőben is látszott, hogy összeszedte magát: 12.69-es országos csúccsal, futammásodikként harcolta ki a finálét. Ahol aztán ismét megfutotta azt a 12.69-et, és másodikként ért célba, fantasztikus ezüstérmet szerezve hazájának.
„Ez volt az első idei esemény, amit igazán tudtam élvezni. Egész évben volt bennem egy kis görcsösség, nem olyan eredmények jöttek az elején, amit szerettem volna, amit tudtam, hogy tudok. Most úgy voltam vele, úgy keltem fel reggel, hogy teljesen nyugodt voltam. Tudtam, hogy ez egy jó nap lesz” – ezek voltak ezüstös szavai az M4 Sport kamerái előtt. Csak jól kell felkelni!
Madarász Viktória (atlétika)
Nem Kozák Luca ezüstje volt viszont az első érem, amit Magyarország nyert az atlétika Eb-n, Halász Bence végre 80 méter fölé jutott kalapácsvetésben, erre viszont korábban is megérett, öröm, hogy nagy világversenyen jött ki. A magyar érmek tökéletes kontrasztját viszont a távok közötti különbség adta: Kozák 100 méterét megelőzően Madarász Viktória ennek 350-szeresén nyert bronzot.
A 35 km-es gyaloglás rajtja előtt 12. hely volt a legjobb eredménye világversenyen, de Madarász itt már az elején jelezte, hogy magasabbra törne: élre állt, s sokáig diktálta a kemény tempót a többieknek. Később a futamot is 1-2-ként záró Ntriszmpioi, González-páros elment mellette, de az érem miatt nem kellett izgulnia, tisztes távolságból követték a többiek.
Madarász Viktória végül 2:49:58-as idővel ért célba, amellyel bő fél perccel javította meg saját országos csúcsát, s hazánk első Eb-érmét hozta haza gyaloglásban. Megdolgozott érte!
