Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: nemi erőszak miatt vádat emeltek Hakimi ellen

Hivatalos: nemi erőszak miatt vádat emeltek Hakimi ellen

MTI
Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen.

A hazája válogatottjával tavaly világbajnoki negyedik védőt csütörtökön hallgatta meg a nanterre-i ügyészség, amely ezt követően vádolta őt meg, és bírósági felügyelet alá helyezte.

Az eljárás egy 24 éves nő bejelentése alapján indult meg, aki azt állította, hogy a futballista szombaton megerőszakolta.

A bírósági felügyelet azt jelenti – amint azt az ügyészség közölte – hogy a vádlójával nem léphet érintkezésbe, ugyanakkor akár el is hagyhatja az országot – így Neymarral ellentétben játszhat a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján.

Hakimi ott volt pénteken a PSG edzésén. Klubja a támogatásáról biztosította őt, és jelezte, hogy bízik az igazságszolgáltatásban. Ügyvédje zsarolási kísérletről beszélt, egyúttal hangsúlyozta, védence határozottan tagadja az ellene felhozott vádat.

Borítókép: MTI/EPA/Teresa Suarez

További tartalmak

Kapcsolódó hírek