Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: büntetést kap Leclerc a Szaúd-arábiai Nagydíjon!

Hivatalos: büntetést kap Leclerc a Szaúd-arábiai Nagydíjon!

Ferrari, Autosport
Már az év második nagydíjhétvégéjén megkapja első idei motorbüntetését a Ferrari. Charles Leclerc veszít pozíciót a bahreini kiesését okozó hiba után.

Hiába fogadkozott egész télen a Ferrari, hogy 2023-ban jobb lesz a megbízhatósága, mint tavaly, már az év első versenyén el kellett könyvelnie egy műszaki hiba miatti kiesést. A másodikon pedig máris jön az idei első rajtbüntetésük.

A Ferrari csapatfőnöke szerdán erősítette meg, hogy Leclerc a Bahreini Nagydíj 40. körében a vezérlőelektronika hibája után ezen a hétvégén kénytelen lesz egy harmadik egységet használni, ami 10 rajthelyes hátrsorolást fog maga után vonni. Frédéric Vasseur szerint a lefolytatott vizsgálatok során kiderült, hogy elkerülhetetlen az újabb csere.

Leclerc-nél a legutóbbi futam előtt cseréltek először vezérlőelektronikát és akkumulátort, mivel a csapat az időmérő edzést követően anomáliát észlelt azok működésénél. A versenyen már az új, második verziók mondták fel a szolgálatot. Mindkét komponensből kettő példány használata engedélyezett a 23 versenyes szezon során.

„Két probléma volt. Az egyik vasárnap délelőtt, a motor beindításakor, a másik a versenyen. Sajnos mindkétszer a központi elektronikai doboz volt a hibás, és ilyesmit a múltban még nem tapasztaltunk.”

„Remélem, hogy most már irányításunk alatt tartjuk a helyzetet. Mélyreható elemzést folytattunk le, de sajnos muszáj lesz vállalnunk a büntetést Dzsiddában, mert csak két vezérlő elektronikát használhatunk a szezon során” – mondta Vasseur.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Mindez csak tetézi a Ferrari rémálomszerű évkezdését. A csapatnak tavaly az egyik fő gyenge pontját jelentette az erőforrásának megbízhatósága. Leclerc két versenyt (Baku és Barcelona) is az élről adott fel motorhibával a 2022-es bajnokságban, és Carlos Sainz alatt is többször meghibásodott az erőforrás, miközben a Ferrari partnercsapatai is egyre-másra estek ki hasonló problémákkal. A vörösök ennek eredményeképp a megengedett szám duplájával, hat motorral tudták csak teljesíteni az idényt, ráadásul Azerbajdzsán után jelentős mértékben vissza kellett tekerniük a teljesítményt is.

Vasseur a bemutatójukon még azt mondta, a tesztpados eredményeik biztatóak, azt mutatják, hogy nagy előrelépést tettek a motorjuk megbízhatóságával. Arról is beszélt, hogy bár biztosat nem mondhatnak az első éles bevetésekig, úgy tervezik, hogy három erőforrással abszolválják a 23 versenyt.

Már a második versenyhétvége előtt eldőlt, hogy nem ússzák meg büntetés nélkül.

A vezérlő elektronika mostani hibája egyébként nem áll kapcsolatban a tavalyi, főként a belső égésű motort és a hibrid oldalt érintő problémákkal.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak