Musorujsag
Élő Eredmények

Főnökét meglepné, ha Alonso nem a győzelmet venné célba

Főnökét meglepné, ha Alonso nem a győzelmet venné célba

Sky Sport
Bár Fernando Alonso esélytelennek tartja magát a Red Bull legyőzésére, főnöke biztosra veszi, ettől még mindent el fog követni a győzelemért…

„Külön ligában van a Red Bull” – jelentette ki Fernando Alonso a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzése után. Jelezte, bár a második rajtkocka előkelő kiindulási helyzetet jelent számára, nem Sergio Pérezzel, hanem a mögötte lévő Ferrarikka, Mercedesekkel és Alpine-okkal készül versenyezni, a célja pedig nem a győzelem, csupán a vaskos pontszerzés.

Tudva, milyen mesteri rajtokra képes, Pérez azért nem lehet nyugodt a spanyol közelségétől. Ő úgy fogalmazott: mindent meg fog tenni „ennek az oroszlánnak” a féken tartásáért.

Mike Krack (Fotó: XPB)

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack biztosra veszi, hogy – mondjon bármit is – Alonso meg fogja próbálni megszerezni az első helyet.

„Szerintem amikor valaki az első rajtsorból indul, nem a második helyért megy. Nagyon meglepne, ha Fernando másképp gondolkodna. Az egész csapat igyekszik a legjobbat kihozni ebből, és nem azért vagyunk itt, hogy másodikak legyünk”

– mondta a német Sky Sport csatornának.

Megkérdezték, ez azt is jelenti-e, hogy készek rizikót vállalni, és mondjuk a lágy gumikon versenybe küldeni a kétszeres világbajnokot a jobb rajt reményében. „Erről még döntenünk kell, egyelőre nem tudom megmondani. Természetesen a lágy egy lehetőség, ugyanakkor azt jól be is kell osztani. De ki tudja? Csak egy Red Bull van ott – meglátjuk, mit tehetünk” – felelte.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso számít rá, hogy a másik Red Bull is meg fog érkezni. Szerinte Max Verstappennek a 15. helyről is biztosan összejöhet a dobogós helyezés, akár a győzelem is. Krack egyelőre nem aggódik emiatt. Elmondta, előzetes szimulációik nincsenek arról, milyen hamar törhet előre a címvédő. „Nincs, hiszen nem indulhatsz ki abból, hogy a Red Bull ott áll, ahol. De el fogjuk végezni.”

„Úgy vélem, nem olyan egyszerű itt előzni. Nagyon szűk a pálya, sok minden történhet. Láthattuk tavaly is: jöhet a biztonsági autó, sok megszakítás lehet. Igaz, meg kell mondjam, az edzéseken nem volt most megszakítás. Az ilyesmire fel kell készülni.”

„Mindenesetre jól állunk, és végső soron előre tekintünk. Most jön a stratégiai munka.”

A szakember elmondta, az időmérőn voltak problémáik a gumik működésre bírásával, Alonso ezért is pördült meg a Q1-es első körén. E gumikímélő autó a versenyen viszont még hasznukra válhat. Összességében elégedettek a hétvégéjük eddigi képével. „Az időmérőn mindig pengeélen táncolsz, és idegőrlő, továbbjutsz-e a Q1-ből, a Q2-ből. De megerősítést kaptunk, hogy itt is jók vagyunk, és jó rajthelyekről indulunk a versenyen. Meglátjuk, mi jót hozhatunk ki belőle.”

Qualifying top three in parc ferme (L to R): Charles Leclerc (MON) Ferrari, second; Sergio Perez (MEX) Red Bull Racing, pole position; Fernando Alonso (ESP) Aston Martin F1 Team, third.
18.03.2023. Formula 1 World Championship, Rd 2, Saudi Arabian Grand Prix, Jeddah, Saudi Arabia, Qualifying Day.
– www.xpbimages.com, EMail: requests@xpbimages.com © Copyright: Batchelor / XPB Images
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak