Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: visszavonták Alonso büntetését, mégis ő a dzsiddai 3. helyezett!

Hivatalos: visszavonták Alonso büntetését, mégis ő a dzsiddai 3. helyezett!

FIA
Nem hagyta annyiban Fernando Alonso büntetését az Aston Martin. Sor került az ügy felülvizsgálatára, és a spanyol végül mégis visszakapta a harmadik helyét!

Csak a Szaúd-arábiai Nagydíj díjátadója után jelentette be az FIA versenyirányítása, hogy Fernando Alonso utólag 10 másodperces időbüntetést kapott, és ezzel elvesztette a harmadik helyét George Russell-lel szemben. A spanyol a történtek után leginkább azt nehezményezte, hogy a szövetségnek 35 körbe telt a szabálytalanság után az ítélet meghozatala, miközben a verseny alatt arról még csak nem is informálták őket, hogy folyik ellenük egy vizsgálódás.

Három órával az ítélet kihirdetése után aztán ismét kaotikussá vált a helyzet. Az FIA igencsak elmaradt a hivatalos dokumentumok kiadásával. Ekkora késéssel tették csak közzé az ítéletének hivatalos indoklását, majd nem sokkal később az arról szóló hivatalos dokumentumot is, hogy az Aston Martin az ügy újravizsgálását kérvényezte. Az újratárgyalás időpontját helyi idő szerint 0:10-ben határozták meg, holott az erről szóló papírt a tárgyalás lefolytatása után tették csak közzé.

Eközben helyszíni tudósítók (elsőként a spanyolok) már ekkor arról számoltak be, hogy a meghallgatás eredménye is meglett, és Alonso visszakapta a dobogós helyezését. A hivatalos megerősítés erről nem sokkal később meg is érkezett.

Az FIA közzétette a felülvizsgálatról készített jelentését, melyből kiderül, minek köszönhető a szövetségtől egyébként szokatlan pálfordulás.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Az előzményt az eredeti büntetés hivatalos indoklása jelenti, melyben az FIA egy csapatokkal tartott korábbi egyeztetésre hivatkozva azt állította, hogy a résztvevőkkel arról állapodtak meg, hogy a büntetések letöltése során az autó egyetlen részét sem szabad megérinten, még az emelővel sem, mivel az tekinthető úgy is, hogy elkezdtek dolgozni az autón.

Az Aston Martin innen támadta meg az FIA eredeti ítéletét. Az említett megbeszélésről hoztak elő videófelvételeket, továbbá hét olyan esetet is bemutattak, aminél az emelő a büntetés letöltése alatt érintette az autókat, de ezek büntetlenül maradtak.

A zöld csapat képviselői rámutattak, a sportszabályzat 54.4.c) pontja nem rendelkezik egyértelműen az autó érintéséről, mivel abban csak annyi szerepel, hogy a büntetés alatt nem lehet dolgozni az autón. Azt a szabálypont nem tisztázza, hogy az autó megérintése az autón való munkának minősül. Arra is rácáfoltak, hogy az FIA által emlegetett megbeszélésen egyértelmű megállapodás született arról, hogy az érintést munkának tekintik.

Az FIA elismerte, hogy pontatlan a szabálya, és „ennek megfelelően a bírák döntésének alapja is helytelen.”

Ennek megfelelően a bírók úgy döntöttek, hogy fennáll az újratárgyalás feltételét jelentő „új és lényeges” bizonyíték, ami a döntéshozás pillanatában még nem állt rendelkezésre, ezért újranyitották az ügyet.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Ezek után a testület megvizsgálta a videóbizonyítékokat, meghallgatta az Aston Martin  és az FIA illetékeseit, majd döntöttek.

„A csapat és az FIA videós és verbális  bizonyítékai alapján világossá vált számunkra, hogy az eredeti döntés alapja, vagyis az, hogy létezik egy megállapodás, az új bizonyítékkal kérdésessé vált”

– írták.

Az új bizonyítékok vizsgálata után kimondták: nem született konkrét egyezség, ahogyan azt a bíróság eredetileg gondolta, így nincs mire hivatkozva azt állítaniuk, hogy az emelő autóhoz érése nevezhető az autón történő tevékenykedésnek. „E körülmények tükrében úgy döntöttünk, az eredeti döntésünket a 14-es autó megbüntetéséről vissza kell vonnunk, és meg is tettük” – írták.

Ezzel pár órán belül az FIA-nak sikerült két versenyzőt megfosztania egy dobogós helyezéstől, hiszen George Russell időközben még a 3. helyért járó serleget is megkapta Alonsóéktól. Most küldheti vissza.

A spanyol egyébként már az FIA bejelentése előtt a 100. dobogójaként emlegette a mait a közösségi oldalán, ami azt mutatja, ő már akkor tisztában lehetett azzal, milyen döntések születtek a bírói szobában.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak