Musorujsag
Élő Eredmények

Schmidt Ádám: Aktualizáljuk a TAO-kormányrendeletet, kodifikáljuk a sporttörvényt

Schmidt Ádám: Aktualizáljuk a TAO-kormányrendeletet, kodifikáljuk a sporttörvényt

MTI
Az elmúlt 12 év valamennyi tapasztalatát összegyűjtve és a kialakult gazdasági helyzetet figyelembe véve aktualizálja a társaságiadóhoz (TAO) kapcsolódó kormányrendeletet a sportállamtitkárság, amely a 2004-es sporttörvény kodifikációján is dolgozik - mondta el Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár pénteken.

 

A sportvezető az államtitkárság elmúlt egy évben végzett munkájáról szóló sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az Európai Unió februárban közölte, támogatja, hogy a TAO-rendszer 2029. június 30-ig folytatódhasson Magyarországon, a program keretösszege pedig 124,9 milliárd forint évente.

„A szakszövetségekkel egyeztetve ugyanakkor tervezzük az ehhez kapcsolódó kormányrendelet aktualizálását, és már most ott tartunk, hogy 30-32 javaslatunk van abban a tekintetben, hogy milyen módosításokat lenne érdemes eszközölni” – mondta az államtitkár, és hozzátette, felvetődött az a gondolat, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság ne csak tagja legyen a kedvezményezetti körnek, hanem valóban kapjon is támogatást olimpiai évben.

Schmidt Ádám elmondta, az általuk kidolgozott nemzeti versenysport-fejlesztési program elindult, ebben 16 helyett immár 45 olimpiai sportág hazai szakszövetsége szerepel, és az ötkarikás programban szereplő sportágak szövetségei már meg is kapták az aktuális támogatást, így várhatóan könnyebben tudják tervezni a jövő évi párizsi játékokig tartó időszakot.

„Az államilag elismert sportakadémiákkal és a kiemelt sportegyesületekkel is megtörtént a szerződéskötés, a kifizetések folyamatban vannak, a Hiszek Benned! sportprogramot pedig a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködésben futtatjuk, és az eddigiekkel eltérően már nem az év utolsó egyharmadában jutnak majd hozzá az érintettek a támogatáshoz, hiszen már lehet pályázni, egészen május 15-ig. Abban bízunk, hogy ezzel segíteni tudjuk a kisebb műhelyek mindennapi működését” – jelentette ki az államtitkár.

Schmidt Ádám beszámolt arról, hogy a kiemelt edzői programban szereplő szakemberek bérezési jogosultságát 15 százalékkal megemelték, a program finanszírozási részét átszervezték és módosították az abban szereplő felső határt. Hozzátette, hogy új programként elindították a nevelőedző programot, amely 500 fő részvételével már működik, a Gerevich Aladár-sportösztöndíjban adható legmagasabb összeget pedig szintén 15 százalékkal emelték.

„A megemelkedő rezsiköltségek miatt az előző év végén kiemelt feladat volt a vizes sportágak létesítményeinek megmentése, ezekből 2022 végén 77, 2023 év elején viszont már 88 üzemeltetését támogattuk. A belügyminisztérium köznevelési államtitkárával közösen azon dolgozunk, hogy az idén szeptemberben a jelenlegin felül még 40 tanuszoda kinyithasson” – mondta.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a Hungaroring Sport Zrt. tulajdonosi joggyakorlás az államtitkárság háttérintézményéhez, a Nemzeti Sportügynökséghez (NSÜ) került, a régóta várt ingatlanfejlesztés megvalósulásáról pedig a kormány döntött, ennek értelmében 2026 végéig a felújításnak végbe kell mennie a mogyoródi Forma-1-es versenypályán. Ehhez az államtitkárságnak humán erőforrással és minden egyéb támogatással kell hozzájárulnia – emelte ki Schmidt Ádám.

„A sportdiplomáciai stratégiaváltás ügyében már sor került egy informális találkozóra, de május 12-én megrendezzük az első nagy sportdiplomáciai konferenciánkat, melyből évente kettőt szeretnénk tartani. A nemzeti sportinformációs rendszer kialakításán szintén változatlanul dolgozunk, és abban bízunk, hogy ez 2024. január 1-től el is indulhat majd” – jelentette ki az államtitkár.

„A 2004. évi sporttörvény meglátásunk szerint megérett a kodifikációra, ennek érdekében létrehoztunk egy munkacsoportot, nyár végére pedig szeretnénk előállni egy olyan javaslattal, amelyet az Országgyűlés elé lehet majd terjeszteni” – hangsúlyozta Schmidt Ádám.

Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a Jó tanuló, jó sportoló program mellé kialakították a Magyarország tehetsége programot, melyben olyan középiskolások pályázhatnak, akik a sportban és a tanulásban is kiemelkedő eredményeket érnek el. Elmondta, hogy a Héraklész-programot megújítják és tovább viszik, de ebben kiemelte: nem a szakszövetségek fölé akarnak helyezkedni, hanem mellettük-mögöttük állva segíteni a munkájukat.

A Sportoló Nemzet programról úgy vélekedett, hogy az egy olyan márka, melynek keretein belül le tudnak bonyolítani olyan kampányokat, amelyekkel elsősorban a fiatalokat tudják megszólítani a rendszeres sportolással kapcsolatban, másrészt azokat, akik már sportolnak, ott tudják tartani a sport közelében.

„Magyarországon van egy nagyon erős versenysport-szemlélet, de továbbra is fontos, hogy azok, akik nem szeretnének élsportolóvá válni, ugyanúgy a rendszerbe maradjanak. Ezért a Sportegyesületek Országos Szövetségével közösen kidolgozzuk és megteremtjük a megfelelő eseményeket” – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy rangot szeretnének adni az egyetemi sportnak, különös tekintettel arra, hogy jövőre Magyarországon lesz az Európai Egyetemi Játékok.

Mindezek mellett az államtitkárság készül arra, hogy 2024 második felétől Magyarország lesz az EU soros elnöke, így egy erre a célra létrehozott külön osztály hangolja össze az ezzel kapcsolatos feladatokat az államtitkárságon belül.

 

Borítókép: Schmidt Ádám MTI/Balogh Zoltán

További tartalmak