Musorujsag
Élő Eredmények

Visszatérhet a Francia Nagydíj

Visszatérhet a Francia Nagydíj

Auto Hebdo
Francia sajtóhírek szerint továbbra is van esély az ország Forma–1-es nagydíjának visszatérésére, Monacóban pedig az illetékesek tárgyalni is fognak arról a sportág vezetőivel. Ami az utóbbiakat illeti, Stefano Domenicali kijelentette, örülne a futamnak, de vannak feltételei.

Kapcsolódó tartalom

Az egyik leggazdagabb F1-es múlttal rendelkező nagydíj 2018-ban került vissza a menetrendbe egy hosszú, tízéves kihagyás után. Az annak otthont adó Paul Ricard versenypálya viszont nem tudta megszilárdítani a helyét a versenynaptárban: a 2022-es hétvége után – annak ellenére, hogy nőtt az érdeklődés az esemény iránt – búcsúzott.

A szervezők már akkor jelezték, a búcsút semmiképpen sem tekintik véglegesnek, és ha máshogy nem, rotációs rendszerben, egy másik országgal felváltva szívesen visszatérnének. Ezt a pálya új elnöke, a korábbi népszerű F1-es versenyző, Jean Alesi is egyértelművé tette.

Ő maga egyébként jelezte, nem a pálya és nem az esemény tehet a kiesésről, sokkal inkább az, hogy a politika nem állt be a futam mögé. Ezzel kapcsolatban az F1 ügyvezetője, Stefano Domenicali nemrég a L’Equipe-nek nyilatkozva kijelentette, nagyon szívesen találkozna az ország elnökével, a futam iránt nem túl lelkes Emmanuel Macronnal, hogy a Francia Nagydíjról egyeztessen vele.

Stefano Domenicali (Fotó: XPB)

„Ha egy nap Macron elnök azt mondja, a futamról akar tárgyalni velem, én elmegyek” – jelentette ki a szakember. „Ha beszélni akar, ott leszek” – tette hozzá, majd jelezte, bár örülne a futam visszatérésnek, vannak feltételei.

„Azt nem mondhatják, hogy csak azért jönnének, mert ők Franciaország. Szeretném, ha visszatérnének, mindenkinél jobban, de ugyanolyan erőfeszítéseket kell tenniük, mint a többieknek. Tiszteljük, amit Franciaország tett ezért a sportágért. Nagyszerű versenyzőik vannak, van egy csapatuk is és elég nagy közönségük is. Csak jöjjenek el hozzánk, és beszéljük” – emelte ki.

Úgy tűnik, a francia futam szervezői valóban felkeresik majd Domenicalit és csapatát, legalábbis az AutoHebdo információi szerint. Az általában jól értesült francia lap szerint a május utolsó hétvégéjén rendezendő Monacói Nagydíj hétvégéjén egyeztetnek majd az F1 vezetőivel arról, hogyan, milyen feltételek mellett és milyen rendszerben térhetnek vissza a királykategóriába, amennyiben ez megvalósítható a közeljövőben.

Fotó: XPB

 

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak