A fehérvári gárda első magyar csapatként indult el a legjobb európai együttesek számára indított ligában, amelyben 12 mérkőzéses alapszakaszt rendeznek. A bajnokságban kilenc ország 17 együttese vesz részt három csoportba osztva, a csoportgyőztesek, valamint az összesítés további három legjobb csapata jut a rájátszásba, amelynek első körében az első és második kiemelt nem lép pályára.
Az Enthroners egy hét múlva a 2021-ben bajnok Frankfurt Galaxy csapatát látja vendégül.