Az eredeti tervek szerint a királykategória mellett a két „állandó” kísérőszéria, a Forma–2 és a Forma–3 is pályára gurult volna, a hétvégét azonban a viharok és az áradások miatt lefújták, a vészhelyzet miatt ugyanis nem lehetett volna biztonságosan lebonyolítani a motorsporteseményt (a mentőszolgálatok is le voltak kötve fontosabb feladataikkal).
Ami a pótlást illeti, az F1 hivatalos közleményében nem tért ki arra, hogy Imola a szezon során kap egy új időpontot. A pálya vezetői már tisztábban fogalmaztak, amikor jelezték, valószínűtlen, hogy 2023-ban lesz F1-es futam Imolában, de remélik, ezzel meghosszabbodik szerződésük.

Az F2 és az F3 papíron könnyebben meg tudta volna tartani az eredetileg ígért futamszámot: egy olyan F1-es hétvégére kellett volna futamokat szervezniük, melyen eredetileg nem szerepeltek a menetrendben. Vagy adott esetben „önálló” hétvégét is rendezhettek volna – a múltban volt már példa hasonlóra.
Persze mindkét megoldás komoly logisztikai és kereskedelmi kihívásokkal jár, és egyiket sem könnyű megvalósítani. Nem meglepő tehát, hogy a szervezők bejelentették, nem pótolják az imolai hétvégét, vagyis a versenynaptár 13, illetve 9 fordulós marad.
„Először is, nagyon sajnálom, hogy idén nem tudtunk Imolában versenyezni, de nyilvánvaló, hogy helyes döntés született. Gondolatban az érintettekkel vagyok” – fogalmazott Bruno Michel az F2 és az F3 vezérigazgatója. „Több lehetőséget is megvizsgáltunk, de úgy döntöttünk, nem veszünk fel új helyszínt a naptárba. 13 F2-es és 9 F3-as hétvégével továbbra is van esélyünk arra, hogy csodálatos, versenyképes szezonokat biztosítsunk” – tette hozzá.
