Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az ésszerűség mentén: Garancsi István a dobogóról nem is álmodik, de több magyarral képzeli el a Vidit

Az ésszerűség mentén: Garancsi István a dobogóról nem is álmodik, de több magyarral képzeli el a Vidit

m4sport.hu
Interjút adott a Fehérvár FC hivatalos honlapjának Garancsi István. A klub tulajdonosa beszélt a MOL kiszállását érintő változásokról, az önkormányzattal való együttműködésről és az utánpótlás fejlesztéséről is.

„Először is szeretném megköszönni a MOL-nak azt a 13 éves együttműködést, amely lehetőséget teremtett a Vidi egyik legeredményesebb korszakára. A támogatásuk nélkül nem érhettük volna el azokat a felejthetetlen sikereket, amelyekre az elmúlt bő egy évtizedben büszkék lehettünk – kezdte interjúját Garancsi István klubtulajdonos a Fehérvár hivatalos honlapján. – Az új szezonnak, immár Fehérvár FC néven, jelentős változásokkal vágunk neki. Az egész klubra nézve ésszerűsítjük a működést, hiszen alacsonyabb költségvetésből fogunk gazdálkodni, mint eddig – ezeket a változtatásokat már korábban el kellett volna kezdenünk. A tavaszi szezonban látott eredményeink és a MOL távozása ezt a folyamatot felgyorsították, az NB I-en belül a Vidi sajnos más polcra került az eddigiekhez képest, ezt most már egyértelműen kijelenthetjük. De a változás egyben új lehetőségeket is kínál. A felnőtt csapatban az eddiginél több fiatal magyar játékosnak szeretnénk bizonyítási lehetőséget adni, és az utánpótlásunk működését is racionalizáljuk. Az NB III-as csapatunk az előző szezonban jól szerepelt, vannak utánpótlás-válogatottjaink, azt szeretnénk, hogy az első csapatig minél többen eljussanak. Ennek a tervnek a megvalósítását Juhász Roland sportigazgatóra bíztam, így a folyamat pontos szakmai részleteit és az céljainkhoz vezető utat ő fogja meghatározni.”

A játékosok béréről elmondta, az ésszerűség mentén a jelentős büdzsét felemésztő játékosok már távoztak a klubtól, s a továbbiakban csak olyat igazolnak, aki belefér az új „fizetési sapkába”. A tulajdonos kijelentette, idén nemhogy a bajnoki címről, de a dobogóról sem álmodhatnak, ugyanakkor az sem fordulhat elő még egyszer, hogy csak az utolsó fordulóban harcolják ki a bennmaradást. A MOL Aréna Sóstó új neve Sóstói Stadion, egyelőre ilyen nagyságrendű szponzori együttműködés nem várható.

Garancsi István az önkormányzattal való együttműködésről is beszélt, érdemes visszaemlékezni, a bajnokság hajrájában dr. Cser-Palkovics András polgármester többször is bírálta a klubot.

„Elmondtam a polgármester úrnak, hogy a MOL távozását követően a klub anyagi körülményei bár stabilak, de távolról sem olyanok, mint korábban – magyarázta az üzletember. – Egy olyan együttműködési lehetőséget vázoltunk fel, amelyben az önkormányzat támogatást nyújtana a klub utánpótlásának, és a stadion működtetését is új alapokra helyeznénk. Konstruktív és előremutató volt a megbeszélés, így mostantól bizonyos területeken elkezdünk szorosabban együtt dolgozni azért, hogy a Vidi visszatérhessen egy sikeres útra. Eddig a klub és a város között volt némi távolság, de mindkét fél átérzi, hogy mostantól közös felelősségünk a klub sikeressége.”

A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.

Borítókép: fehervarfc.hu

További tartalmak