Musorujsag
Élő Eredmények

A GPDA elnöke szerint el kell gondolkodni az ülés hűtésén

A GPDA elnöke szerint el kell gondolkodni az ülés hűtésén

RaceFans
A versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) elnöke, Alexander Wurz is megoldásokat sürget a Katari Nagydíjon látott túlmelegedési problémákra. Rámutatott arra is, ezeknek akár azokhoz az intézkedésekhez is közük lehet, amiket Romain Grosjean 2020-as balesete után vezettek be.

A katari hétvége után az F1 és az FIA is jelezte, dolgozni fog a hőség okozta problémák megoldásán azt követően, hogy a futamon több versenyző is rosszul lett, Logan Sargeant pedig fel is adta a küzdelmet. A magas páratartalom és az extrém meleg mellett több csapat esetében a pilótafülke túlmelegedése is problémákat okozott (Fernando Alonso például égési sérüléseket szenvedett).

A versenyzők érdekvédelmi szövetségének első embere, a korábban – többek között – a királykategóriában is teljesítő Alexander Wurz a téma kapcsán egy, a BBC-nek adott nyilatkozatában jelezte, a jelenséggel mindenképpen foglalkozni kell.

És bár az F1-nek valamint a szervezőknek az időjárásra nincs ráhatásuk (egyedül a futam időpontjának módosításával „játszadozhatnak”), az autókon változtathatnak. Erre Wurz is igyekezett rámutatni. „Túl könnyű azt mondani egy versenyzőnek, hogy tessék, itt egy edzőtermi bérlet, használd!” – kezdte az osztrák.

Alexander Wurz (Fotó: XPB)

„Itt több tényező is szerepet játszik, amit mindenkinek meg kell értenie. A kezdeti gondolataim más kategóriák tapasztalatai körül járnak, melyek megmutatták, hogy a hőség limitáló tényező lehet. A hűtőülések például jól működnek, és nem is nehéz beépíteni őket” – emelte ki.

„Erre (a hűtőülésekre) minden csapatnak figyelnie kell. Jobb szigetelésre és/vagy léghűtésre van szükség a forró elektromos dobozoknál, melyek gyakran az ülés közelében kapnak helyet. Vagy a forró hidraulikus vezetékeket is el lehetne terelni, hogy az ülés ne melegedjen fel. A szabályok teszteket és korlátokat is előírnak az autók részére. Tekintve, hogy a versenyző is fontos a teljesítmény szempontjából, itt az ideje annak, hogy megvizsgáljuk a hőhatás határait” – folytatta.

Wurz elhintette, Romain Grosjean 2020-as bahreini „tüzes balesetének” utóhatásai is hozzájárulhattak a katari problémákhoz, annak következtében ugyanis javították a versenyruhák tűzállóságát, ugyanakkor ezzel párhuzamosan – afféle nem kívánt mellékhatásként – csökkent azok légáteresztő képessége.

„Megfősz (ezekben a ruhákban). Nemrég teszteltem egy autót, miközben az új tűzálló overallt viseltem, és megdöbbentem, mennyire melegem van. Természetesen a tűzálló anyagok jó okkal vannak jelen, és eszem ágában sincs az alacsonyabb szinthez való visszatérést javasolni. De azok számára, akik nincsenek tisztában azzal, mi történik egészen pontosan, ez is egy tényező lehet a sok közül” – zárta gondolatát Wurz.

Ian Roberts doktor és egy tűzoltó segít Romain Grosjean menekülésében (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak