Musorujsag
Élő Eredmények

Az év legjobb időmérőjéből „végtelen fájdalom”

Az év legjobb időmérőjéből „végtelen fájdalom”

Williams, RaceFans
Komoly csalódás követte a Williams idei legjobb időmérőjét a Las Vegas-i Nagydíjon, amit a csapat thai versenyzője, Alexander Albon „végtelen fájdalomként” jellemzett, miután az ötödik helyről indulva pont nélkül maradt.

Nagy reményekkel vágott neki a Williams a Vegas-i hétvégének, hiszen elemzéseik alapján biztosra vették a pálya karakterisztikája valamint a hideg időjárás is segítheti őket. Az edzések aztán igazolták a várakozásaikat: az időmérőn a csapat idei legjobb eredményét szállította, Alexander Albon hatodik, Logan Sargeant hetedik lett. Majd Carlos Sainz büntetése után mindketten „javítottak” egy helyet.

Ebből a jó pozícióból indulva Albon tizenkettedik, Sargeant pedig tizenhatodik lett. Ami a thait illeti, ő a futam első részében jól tartotta magát, egy kiállásos taktikája viszont a biztonsági autós fázis miatt inkább hátráltatta őt.

Albon először a kilencedik helyre csúszott vissza, majd ő maga is hibázott: elfékezte magát, ezzel pedig a pontzónából is kizuhant. Nem meglepő, hogy futamát fájdalmasnak nevezte, ugyanakkor megjegyezte azt is, kívülről minden valószínűség szerint rosszabbnak tűnt, mint volt. „Őszintén, nem hiszem, hogy annyira rossz volt, mint amilyennek látszott” – kezdte.

„A biztonsági autó most ellenünk volt. Tudtuk, hogy a szemcsésedéssel is küzdeni fogunk, és bár megtettünk néhány dolgot, hogy valamennyit javítani tudjuk a helyzeten, de igazán így sem tudtuk elkerülni” – tette hozzá.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

„Mindenki, aki azt a taktikát követte, amit én, küszködött a középmezőnyben. Nem akarom azt mondani, hogy azok, akik a biztonsági autós fázis alatt cseréltek, szerencsések voltak, de jobban kijött nekik a lépés. Szóval, trükkös futam volt. Tudom, hogyan kell vigyázni a gumikra, mit kell tennem, hogy elkerüljem a szemcsésedést, de amikor egy hétautós vonat jön mögöttem, nem tehetek semmit. Végig harcolsz, minden kanyarban védekezned kell. A gumi koszos lesz. Olyan ez, mint valami végtelen fájdalom” – folytatta.

„Egy pontig a második etapot is élveztem. Jó volt az újraindítás és megelőztem (Lance) Strollt. Körülbelül öt körig úgy voltam vele, hogy ez az, nagyszerű! Aztán láttam, hogy kopni kezdenek a gumik és már tudtam, hogy nehezebb dolgunk lesz. Pozitívumként az azért elmondható, hogy két körrel a vége előtt a gumik letisztultak. De ez már egy kicsit későn történt” – zárta gondolatát.

Sargeant egyetértett a csapattárssal abban, hogy kívülről rosszabbnak tűnt a versenyük. „Őszintén, nem hiszem, hogy olyan sokat hibáztunk. Az első kör után az ötödik és a hatodik helyen voltunk. Jól sikerült az első etap, de mint várható volt, a végén közeledtek a gyorsabbak. A keményekre váltottunk és azt terveztük, hogy végigmegyünk velük. Jó helyzetben voltunk, egészen addig, amíg a második biztonsági autó ki nem nyírta az esélyeinket” – mondta.

„Akkor nem igazán volt lehetőség arra, hogy újra kiálljunk friss gumikért. Mások ezt megtették, ami előnyhöz jutatta őket. Mi próbáltunk kitartani a futam végéig. A hétvége során maximalizáltuk a tervünket és szerintem jól üzemeltünk csapatként, de egy kicsit balszerencsések voltunk a versenyen” – tette hozzá az amerikai újonc.

Logan Sargeant (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak