Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton verziója egy régi telefonon talált üzenetről – Horner érti, hogy ez kínos neki

Hamilton verziója egy régi telefonon talált üzenetről – Horner érti, hogy ez kínos neki

BBC, Motorsport, Racefans
Egy megtalált régi telefon, egy hónapokkal későbbi válasz a Red Bull főnökének üzenetére – ez Lewis Hamilton verziója a Red Bull-sztorira. Christian Hornerék eközben továbbra is állítja, a brit emberei érdeklődtek náluk, és megérti, miért kellemetlen ez most számára…

Nem sokat csatázott idén egymással a Red Bull és a Mercedes, az év utolsó versenyhétvégéjét mégis egyfajta csatával indítják. Christian Horner, a bikások főnöke adta le az első lövést azzal, hogy a Daily Mail című brit lapnak elárulta, Lewis Hamilton idén felvette velük a kapcsolatot, hogy puhatolózzon a lehetőségeiről, miközben még tárgyalt a Mercedesszel a hosszabbításról.

Hamilton Abu-Dzabiban határozottan cáfolta ezt, állította, valójában Horner volt az, aki kereste a kapcsolatot, és találkozni akart vele a szezon végén. „Nem, én nem kerestem őket. Christian írt nekem üzenetet. Ellenőriztem mindenkit a csapatomban, és senki sem beszélt velük. Ők próbáltak elérni bennünket” – mondta a Mercedes versenyzője.

Hamilton előbb azt állította, hogy évek óta nem beszélt személyesen Hornerrel, aztán azt, hogy reagált Horner idei megkeresésére, és köszönettel visszautasította őt. Az írott sajtónak nyilatkozva feloldotta a látszólagos ellentmondást, és elmesélte, hogy a Red Bull főnöke egy régi telefonszámára küldött neki üzenetet, amit ő csak hónapok múlva vett észre.

„Fogtam a régi telefonomat, amit odahaza találtam meg. A régi számommal működött. Bekapcsoltam, és százával érkeztek az üzenetek. Akkor vettem észre, hogy volt egy üzenet Christiantól arról, hogy üljünk össze, és beszélgessünk egyet a szezon végén. Az új telefonomon válaszoltam neki. Az egyik hétvége után volt. Elég későn vettem észre az üzenetet, az év korábbi szakaszában küldte. Szóval úgy hónapokkal később.”

Hogy miért akart vele találkozni a szezon után, az nem derült ki. Hamilton válaszként csak gratulált a Red Bull idei sikereihez, és jelezte, szeretne csatázni velük a következő évben. „Ő pedig ugyanezt írta vissza.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton nem tartotta különösnek, hogy Horner üzent neki, és kiemelte:

„Sok ember van itt, aki szereti használni a nevemet bizonyos párbeszédeknél, mert tudják, hogy az hullámokat fog kavarni. Ha kicsit magányos vagy és nem kapsz nagy figyelmet, akkor ez a tökéletes lépés: csak megemlíteni a nevemet…”

A két verzió között nyilvánvaló ellentmondás van, ezért a BBC a Red Bullt is kereste, akiknek szóvivője azt mondta, Hamilton táborából a versenyző édesapja, Anthony Hamilton volt az egyik, aki kereste Hornert.

 

Horner: Megértem, hogy Hamiltonnak ez kínos

A Racefans eközben magát Hornert érte utol, aki Hamilton határozott cáfolta ellenére állította, igenis felvették vele a kapcsolatot. „Csak jelezték az érdeklődésüket. De ez nem szokatlan, hogy úgy mondjam” – tisztázta, egyértelművé téve, hogy valaki Hamilton menedzsmentjéből jelentkezett be nála.

Horner nem tartja meglepőnek, hogy Hamilton tagad.

„Talán ez egy kicsit kínos most Lewisnak a saját csapatával. Nem szokatlan, hogy emberek keresnek másokat. Nem fogok belemenni a részletekbe, hogy ki volt és miért, de talán nem is végeznék jól a munkájukat, ha nem tették volna ezt. Engem az lepne meg, ha nem informálták volna erről Lewist. De sosem tudhatod, hogyan dolgozik a menedzsment egyes sportolókkal.”

Horner megerősítette, személyesen nem beszélt Hamiltonnal. „Nem beszéltem közvetlenül Lewisszal. Nem voltak titkos találkozók Leewisszal, amin arról beszéltünk, hogy a Red Bull-lal versenyezzen.”

Christian Horner (Fotó: XPB)

Hamilton és a Mercedes augusztusban jelentették be a kétéves szerződéshosszabbításukat. Azt megelőzően mindkét fél azt hangoztatta, hogy nem is beszélnek másokkal, mert egyértelmű, hogy együtt akarják folytatni, és tisztelik annyira egymást, hogy ne kezdjenek egymás háta mögött puhatolózni.

Innen nézve kézenfekvőnek tűnne Horner azon magyarázata, miért tagad ennyire Hamilton.

A hétszeres világbajnok most azt mondta, Toto Wolffnak is beszélt Horner üzenetéről, miután szerdán este megjelent a Horner-cikk a Daily Mail oldalán. „Megmondtam Totónak, főleg azok után, hogy a sztori előjött. És figyelmeztettem a csapatomat is, hogy tudjanak róla, mert az emberek bizonyos dolgokat gondolnak, és ez sosem jó.”

Kiemelte, nem is lehet kérdés, hogy bízik a Mercedesben. „Az új szerződés aláírása bizonyítja az elköteleződésemet a csapat iránt.”

A Mercedest mindeközben aligha hatotta meg az ügy. Közösségi oldalán még viccelődött is a csapat. Az alábbi telefonos képhez csak annyit írtak: „44 olvasatlan üzenet”.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak