Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

McLaren 1-2 az időmérő előtt: Piastrié az utolsó szabadedzés

McLaren 1-2 az időmérő előtt: Piastrié az utolsó szabadedzés

Boxutca
Oscar Piastri volt a leggyorsabb a harmadik imolai szabadedzésen, másodikként pedig a csapattárs, Lando Norris zárt. Charles Leclerc volt a harmadik, igaz ő az utolsó pillanatokban már nem tudott javítani addigi legjobbján.

A szurkolók és a csapatok legnagyobb örömére szombaton is száraz, napfényes idő várta a Forma–1 mezőnyét a szezon első európai futamának helyszínén, Imolában, ahol a közönséget természetesen ismét a Ferrari hozta leginkább lázba.

Bizakodásra volt is okuk a lelkes szurkolóknak, a vörösök ugyanis két elsőséggel kezdték a hétvégét: pénteken mindkét szabadedzésen Charles Leclerc volt a leggyorsabb.

Az időeredmények szempontjából relevánsabb második gyakorláson Oscar Piastri követte a monacóit, harmadikként pedig az eddigi meglepetésember, Cunoda Juki végzett, miközben a tapadásra panaszkodó Max Verstappen csak hetedik volt.

Éppen ezért az utolsó gyakorlás és az időmérő előtt a legtöbben arra voltak kíváncsiak, magára talál-e a Red Bull, vagy továbbra is a Ferrari diktálja a tempót.

Lando Norris (Fotó: XPB)

A hazai csapat szombaton is jól kezdett: az első gyors körök után Leclerc volt az első, Carlos Sainz pedig a második, igaz, a Red Bull-lal ellentétben ők a lágy abroncsokkal indították a napot. Ami a bikásokat illeti, ők a harmadik és a negyedik pozícióban álltak az első menet után.

Később, a második tíz perchez közeledve Verstappen és a csapattárs, Sergio Pérez is gyorsult: a holland a második, a mexikói a negyedik helyre ugrott a papíron lassabb közepes abroncsokon.

Leclerc-től a csapattárs, Sainz vette át az első pozíciót, igaz kettejük között minimális volt a különbség: mindössze 20 ezredmásodperc. A harmadik helyen Verstappen állt, majd Lando Norris, Pérez, Kevin Magnussen, Valtteri Bottas, George Russell, Fernando Alonso és Alexander Albon volt a sorrend az első tízben.

Harmincöt perccel az edzés vége előtt aztán előkerültek a piros zászlók, miután Alonso a tizennyolcas kanyarnál elveszítette uralmát az Aston Martin felett, ami a kavicságyon átszánkázva a falba csapódott. A spanyol szerencsére megúszta a balesetet, autója viszont megrongálódott.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Az újraindítás után a mezőny nagyja elsősorban a versenyre „gyúrt”, az utolsó negyedórához közeledve viszont ismét szállingózni kezdtek a gyors körök is. Többek között Piastri kezdett ígéretesen, mindenkinél gyorsabb szektorral, az utolsóban viszont rontott, így nem tudott előrelépni a tabellán sem.

A hajrában aztán éppen Piastri indította a „tűzijátékot” egy Sainzénál fél másodperccel gyorsabb körrel, ami végül a szabadedzés legjobbja lett, Pérez ugyanis rontott a tizenötös kanyarnál: autóját megdobták a kerékvetők, a gép irányíthatatlanná vált és a gumifalba csúszott.

Amikor a lámpa zöldre váltott két perc volt még hátra, vagyis egy kört papíron minden versenyző teljesíthetett még. Noha szorított az idő és a forgalom is nagy volt, a sorrend változott az utolsó pillanatban: Norris feljött a második helyre, vagyis a McLaren 1-2-vel zárta az edzések sorát.

Piastrit és Norrist a két Ferrari pilóta követte Sainz, Leclerc sorrendben, majd Russell, Verstappen, Albon, Esteban Ocon, Stroll és Hülkenberg fért még be a legjobb tíz közé.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak