Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Albont másodszor is vizsgálták

Albont másodszor is vizsgálták

FIA
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírái második alkalommal is vizsgálatot indítottak Alexander Albon ellen a kerékcserés incidens kapcsán, a Williams pilótája azonban megúszta az újabb szankciót.

A thai versenyző az imolai futam alatt 10 másodperces stop and go büntetést kapott, miután a Williams veszélyesen engedte ki a boxból kerékcseréjét követően. A szerelők a jobb első kerék rögzítésekor hibáztak, és bár az abroncs nem vált le az autóról, a csavarozás meglazult, Albonnak pedig egy lassú kör után vissza kellett térnie a boxba.

Büntetését szinte azonnal megkapta és a futam során teljesítette is, mielőtt az 54. körben a Williams felszólította, térjen vissza a garázsba és adja fel a küzdelmet. Kiesése után aztán jelenése volt a versenybíráknál, hiszen egy második vizsgálat is indult ellene.

A felügyelők ugyanis szükségesnek tartották a megállapítását annak, hogy Albon vétett-e a sportszabályzat 34.14-es bekezdése ellen. Ez kimondja, hogy a nem biztonságos versenygéppel félre kell állni, Albon viszont egy teljes kört futott, miután a jobb elsőt rosszul rögzítették és az potenciális veszélyforrásként szolgált az autón.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

A második vizsgálat alatt a versenybírák elfogadták Albon magyarázatát, miszerint az említett kiállás után „tisztában volt azzal, hogy valami nincs rendben az autóval, viszont az ő pozíciójából nem tűnt úgy, hogy klasszikus laza-kerék helyzet áll fenn.”

A csere után a zöld jelzést is megkapta és köre során a csapat sem tudta biztosra, hogy a kerék okoz problémát, hiszen a versenyző – aki ezt szintén nem tudta – első rádiós üzenetében „fémes zajra” panaszkodott, miközben lassú tempóval haladt a pályán és tért vissza a garázsba. Magyarázatát a bírák elfogadták.

Ezért aztán nem is osztottak ki újabb büntetést a versenyzőnek, aki ezzel valószínűleg egy olyan szankciót úszott meg, ami a soron következő Monacói Nagydíjra vonatkozott volna, hiszen Imolában nem ért célba.

Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak