Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Összejött a pont, de a rajtokon mindenképpen javítanának Cunodáék

Összejött a pont, de a rajtokon mindenképpen javítanának Cunodáék

VCARB
Pontszerzéssel zárta hazai hétvégéjét a VCARB, a csapat mégsem volt teljesen elégedett: Cunoda Juki szerint a startokon mindenképpen javítani kell a folytatásban, hogy több egységre válthassák az ígéretes rajtpozíciókat.

A kiugróan jó miami szereplés után nagy reményekkel vágott neki az imolai hétvégének a VCARB, a hazai csapat – főhadiszállásuk kevesebb, mint 15 kilométerre található a versenypályától – reményeit az időmérős szereplés is tápláza, hiszen Cunoda Juki és Daniel Ricciardo is bejutott a kvalifikáció utolsó szakaszába: ott a japán hetedik, az ausztrál kilencedik lett.

A futamon bár összejött a pontszerzés, ami az év elején még az „elérhető maximumnak számított”, az istálló nem volt teljesen elégedett, hiszen „csak” egy egységgel tudta növeli a meglévők számát, miután Cunoda tizedikként ért célba.

Ricciardo tizenharmadik lett, ő tehát lecsúszott a pontszerzésről, noha a legjobb tíz közül indult. Az, hogy mindkét versenyző pozíciókat veszített, többek között a gyengébb startnak volt köszönhető és annak, hogy az indulás után beragadtak a Haas-pilótái mögé értékes időt veszítve ezzel. Nem meglepő tehát, hogy a folytatásban a startokon szeretnének javítani.

„Örülök, hogy pontot szereztem a hazai közönség, a gyárból érkező dolgozók előtt. A rajt némileg veszélybe sodorta a futamot, mert pozíciókat veszítettünk. Nico (Hülkenberg) nagyon gyors volt az egyenesben, ezért nem akartunk mögé kerülni és végül ezért álltunk ki hamarabb” – értékelt Cunoda.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Ez döntő pillanat volt a futam szempontjából és szerintem nagyon jól reagáltunk Nicóékra. A második etap viszont így hosszúra nyúlt és az utolsó 15 körben nehéz volt életben tartani a gumikat. De sikerült és ez pozitív. A rajton javítani kell. Dolgozunk azon, hogy újabb előrelépést tegyünk és kihozzuk a maximumot a lehetőségeinkből. Monacóban is” – tette hozzá.

„Nem gondolom, hogy bármi félrement a rajtnál. Úgy érzem, mindent jól csináltam, mégis pozíciókat veszítettem és ez a pontszerzésbe került” – mutatott rá Ricciardo. „Erre vetnünk kell egy pillantást, mert a rajtoknál hiányzik a következetes teljesítmény és ez pontokat jelent.”

„Jelenleg a piszkos levegőben is nehézségeink vannak. Amíg tiszta volt az út, nagyon jó köröket futottunk, de akkor, amikor forgalomba kerültünk, többet küszködtünk. Ha mindketten Nico előtt maradunk a rajtnál, akkor a futam képe is más lett volna. Most jön egy új hétvége, Monaco, ami már hiányzott, szóval izgatott vagyok, hogy visszatérhetek oda” – folytatta a rutinos ausztrál.

„Noha a futam miatt maradt bennünk egy kis csalódottság, hiszen ha a rajtok jobban sikerülnek, valószínűleg más forgatókönyv szerint alakul az egész verseny, az, hogy pontot szereztünk egy olyan pozitívum, amit magunkkal vihetünk a hétvégből” – összegzett a csapatvezető, Laurent Mekies. „Az időmérős teljesítmény megmutatta, hogy a Miamiban bevetett fejlesztéseknek köszönhetően harcolhatunk a hatodik helyért. Most ezt a lendületet visszük tovább” – emelte ki.

Laurent Mekies (Fotó: XPB)
Borítókép: Cunoda Juki (Kép: XPB)

További tartalmak