Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Győzelem után: újra tetováltatott a McLaren főnöke

Győzelem után: újra tetováltatott a McLaren főnöke

McLaren
Újabb McLaren győzelem, újabb tetoválás az ügyvezető, Zak Brown karján: az amerikai szakember most, Lando Norris miami diadalát követően Daniel Ricciardo 2021-es olaszországi diadalához hasonlóan „örök emléket” állított a sikernek.

A McLaren ügyvezetője a csapat 2021-es győzelmét követően a monzai pályát és a siker dátumát (szeptember kilencedike) tetováltatta magára, hogy örök emlék maradjon számára az első nagydíjsiker, amit az istálló az ő irányítása alatt ért el.

A másodikra meglehetősen sokat kellett várnia, igaz, annyit azért nem, mint amennyit maga a csapat várt a 2021-esre (ezt megelőzően 2012 végén ünnepelhettek utoljára).

Lando Norris ugyanis majd’ három évvel később, a 2024-es Miami Nagydíjon érte el ezt a sikert, ami a fiatal brit számára is különösen emlékezetes marad majd, hiszen ez volt az első győzelme a királykategóriában.

 

Sokan már akkor felvetették, Brown készülhet az újabb tetoválásra – a szakember pedig meg is csináltatta azt! Ezúttal a miami pályarajzzal és a május ötödikei dátummal.

„Igen, újra megcsináltam! Újabb tetoválás, ezúttal a miami győzelmünkért és Lando első F1-es sikeréért” – írta Brown. „Ugyanolyan fájdalmas volt, mint az első alkalommal, de szerencsére Lando ott volt, hogy minden kellő bátorítást megadjon… nem!”

Brown „szenvedéseiről” a McLaren egy videót is közzétett, amin valóban felbukkan a főnökét elkísérő és „támogató” Norris is.

Borítókép: Fotó: McLaren

További tartalmak