„Tudtuk, hogy ilyen meccs lesz, az elmúlt években legtöbbször mindig hasonlóan kiélezett találkozókat vívtunk a hollandokkal. Talán annyi döntött csak a végén, hogy mi a lehetőségeinkből eggyel kevesebbet tudtunk kihasználni. Nem szerettünk volna vesztesként kijönni a medencéből, a végén lőttünk egy gyönyörű gólvonalat, ez most ennyit ért” – nyilatkozta az MTI-nek Mihók Attila szövetségi kapitány.
A februárban Dohában világbajnoki ezüstérmes gárda egyik szakvezetője elmondta, kicsit későn sikerült elbizonytalanítaniuk riválisukat.
„Nem úgy kezdtük el ezt a meccset, ahogyan szerettük volna, hamar éreztetni akartuk a hollandokkal, hogy itt ma nehéz helyzetben lesznek, de ehhez most egy jó félidőre volt szükségünk. Innentől váltak csak egy kicsit bátortalanabbá támadásban. Most így hirtelen azt gondolom, hogy a fórokból kettővel többet kellett volna belőnünk, de egyszerűen nem voltunk elég gyorsak a labdával emberelőnyben” – fejtette ki.
„Vegyes érzéseim vannak, azért 4-1-ről mindig nehéz egy ilyen csapat ellen visszazárkózni, de erre is képesek vagyunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk vezetni a mérkőzésen, a végeredmény jogos, viszont meg tudtuk mutatni, hogy igenis fel tudunk állni háromgólos hátrányból is” – így a három gólig jutó Vályi Vanda.
„Volt két fór a végén, ők belőtték, mi nem lőttük be. Erre kell ráfeküdni, hogy a végjátékban is meg tudjuk csinálni az utolsó passzt és lövést, amivel veszélyesek vagyunk kapura. Azt gondolom, folyamatosan építenünk kell magunkat, ez nekem is feladat, a többieknek is. Nem szeretnénk kétségbe esni, csak dolgozni tovább, és jó csapat lenni továbbra is” – mondta.
Szilágyi Dorottya szerint mind támadásban, mind védekezésben nehézkesen vették fel a fonalat, „nehéz volt visszahozni, de ahhoz képest már abszolút meccsben voltak a harmadik, negyedik negyedben”.
„Akár mi is vezethettünk volna eggyel a végén, de inkább a negyeddöntőben vezessünk, mint most. Nincs mit szégyellnünk ezután a mérkőzés után, mert a kezdést leszámítva voltak nagyon jó momentumaink, azokat kell továbbvinnünk a következő mérkőzésekre.”
A mérkőzést követően Petrovics Mátyás szakkommentátor és Farkas Márton riporter értékelte a mérkőzést az. 5. negyed c. műsorban:





