Élő Eredmények

„Nem Bencén múlt, más is hagyott ki helyzeteket” – Chema szerint a válogatottat elkerüli a szerencse az olimpián

m4sport.hu
A magyar férfi kézilabda-válogatott drámai körülmények között, 26–25-re kapott ki Norvégiától olimpiai csoportmérkőzésen. A találkozót követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Kulcsár Andrásnak értékeltek.

„Mit mondhatnék? Fantasztikus meccset játszottunk 60 percen keresztül egy jó csapat ellen. Mindig azt mondtuk, hogy versenyképesek szeretnénk lenni, szerintem ez megvalósult. Szükség van egy kis szerencsére a győzelemhez, és ez a tornán nem. A lehető legrosszabb forgatókönyv alakult ki, így a legrosszabb veszíteni, sajnálom a srácokat, mert dolgoztak, mint az őrültek. Imre Bencét is nagyon sajnálom, megérdemelte volna a győztes gólt. Ez egy rossz tapasztalat, de fel kell ébrednünk belőle, itt volt a meccs a kezünkben, ez benne marad a fejekben egy ideig” – értékelt Chema Rodríguez szövetségi kapitány.

„Gratuálni tudok mindkét csapatnak, nagy meccset játszottunk reggel kilenckor. Nem Bencén múlt, más is hagyott ki helyzeteket. Megérdemeltük volna a két pontot, sajnálom, hogy kikaptunk. Taktikailag és fizikailag is rendben van a csapat, nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk győztesként lejönni a pályáról” – fogalmazott Bodó Richárd.

„Konkrétan a norvégoknak sansza nem volt, úgy látszódott, hogy semmi esélyük ezt a mérkőzést megnyerni. Próbáltuk a kulcsjátékosokat jobban fogni, bíztunk a kapusainkban. De büszke vagyok a csapatra, mert ha kicsit jobban koncentrálunk, ez a mérkőzés meglehetett volna. Jobban megérdemeltük volna a győzelmet, de ők pontosabban játszottak. Remélem, sokan nem haragudtak Imre Bencére, lesz még sok gól, amit ilyenkor be fog dobni” – hangsúlyozta a remekül bekkelő Ligetvári Patrik.

„Az elején nagyon jó volt a védekezés, megbeszéltük a többiekkel, mi az enyém. Segítettük egymást, jött egy-két bravúr, sajnálom, hogy a második félidőben ez elmaradt, nagyon rossz így kikapni, rossz a szánk íze, de van még két mérkőzés a csoportban. A második játékrészben bepattantak rólunk a labdát, ezeket visszanézzük majd” – így a tíz védésig jutó Palasics Kristóf.

Eredmény,
férfi kézilabda, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Norvégia-Magyarország 26-25 (13-11)
Dél-párizsi 6-os Aréna, v.: Lah, Sok (szlovénok)
lövések/gólok: 42/26, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 6 perc
Magyarország: Palasics – Bóka 2, Szita 2, Bánhidi 6, Sipos, Ancsin, Lékai 1, cserék: Imre 6, Fazekas 1, Bodó 6, Ilic 1, Ligetvári, Bartucz, Rodríguez

Borítókép: Párizs, 2024. július 31. Imre Bence (b) és a norvég Kristian Skinstad a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kézilabdatornájának B csoportjában játszott Norvégia - Magyarország mérkõzésen a Dél-párizsi Arénában 2024. július 31-én. Norvégia-Magyarország 26-25. MTI/Illyés Tibor

További hírek

  • Menetrend
  • Érmek
  • Közelgő események