Hámori Luca az algériai Imane Heliftől kapott ki a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében. A meccset nagy nemzetközi érdeklődés övezte, hiszen az afrikai riválist korábban a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség kizárta a versenyrendszeréből, mivel a szervezetében XY kromoszómát találtak, amiből csak a férfiaknak van, vagyis vitatták a sportoló nemét. A meccsen egyhangú pontozással nyert Helif, aki így már biztosan érmes, Hámori Luca pedig az ötödik helyen zárt. A magyar szövetség bejelentette, hogy kiegészíti Hámori ötödik helyért járó jutalmát és annyit kap majd, mintha harmadik lenne. Ez egészen pontosan annyit tesz, hogy a sportoló 31 milliót kap 15 helyett.
Kovács Richárd a férfiak 63,5 kilogrammos súlycsoportjában ugyancsak ötödik helyen végzett úgy, hogy a negyeddöntőben a háromszoros világbajnok Sofiane Oumiha ellen lépett ringbe és a papírforma nem borult ezen a meccsen sem.
Vasárnap aláírásgyűjtés indult az interneten, amelynek kezdeményezői azt kérik, hogy Kovács Richárd jutalmát is emelje fel 31 millió forintra a szövetség. Erre Facebook bejegyzésében reagált a sportoló.
„Idén az egész életemet feltettem az olimpiára, arra hogy a nemzetemet képviseljem, és a Magyar Ökölvívó Szakszövetséget, mivel éveken keresztül vittem a hátamon az eredményekkel az itthoni boxot” – írta a sportoló, aki emlékeztetett arra, hogy otthagyta azt állását, nem hónapokig nem látta a gyermekét és márciusban harmadik volt az Európa-bajnokságon.