Kapcsolódó tartalom
Negyedik hely és negyedik hely között hatalmas a különbség – 2014-ben még ifjúsági olimpián, magasugrásban maradt le épphogy a dobogóról Luterán Petra, egy évtizeddel később már a 400 méteres síkfutás volt az első száma a párizsi paralimpián, itt is negyedik lett.
Az Egyesült Államokban élő magyar sportoló szinte napra pontosan két éve szenvedett súlyos autóbalesetet, amelynek következtében elvesztette a bal alkarját. Aztán edző-édesapjával, Luterán Lászlóval úgy gondolták, ebből a traumából paraatlétaként ki tud jönni – csak a szakággal volt egy kis bökkenő…
„Elég nagyot csalódtam, amikor megtudtam, hogy magasugrás nincs a parasportban. De úgy voltam vele, hogy ha van, ezt hozta az élet, hogy én elveszítsem a karomat és más versenyszámokra készüljek fel, akkor ezt kell csinálni – mondta az m4sport.hu-nak Luterán Petra, mintha ez egy teljesen magától értetődő váltás lenne. – Na jó, ez nem volt ilyen egyszerű, de az ember tényleg mit tehet ilyenkor? Szépen készül, dolgozik.”
És Luterán Petra dolgozott.
„Nyilván mindenki tudja, hogy a magasugráshoz nem kell annyit futni, mint a négyszázhoz. Szerintem életemben nem futottam még annyit, mint az elmúlt időszakban. Rengeteg edzést és kitartást igényel ez az egész” – hangsúlyozta az atléta, aki három különböző versenyszámban (természetesen a magasugrás nincs köztük) is kvalifikált a paralimpiára, a 400 méter pedig a vb-bronzérme után Párizsban is ígéretesen alakult: egy bő félórás várakozás után végül kiváló előfutamot produkált és harmadik idővel jutott döntőbe.
A szombat esti program egyik utolsó számaként (Ekler Luca ötödik helye után nagyjából egy órával) érkezett aztán a finálé női 400 T47-es kategóriájában, két változás pedig hamar szembe szökhetett Luteránnak az előző naphoz képest: a stadion most már teljesen megtelt, a rajtja pedig sokkal jobban sikerült.
„Próbáltam egyszerre kizárni és felhasználni ezt a tömeget, ilyenkor tényleg mindenkit kizárok, még az edzőpartnereimmel sem kommunikálok, csak magamra fókuszálok – árulta el a sportoló, aki ennek is köszönhetően nagyon gyors első kétszázat produkált. – Édesapám mondta, hogy jobban kell kezdenem, ez sikerült is, próbáltam a végén jönni, de nem volt annyi erőm, mint az előfutamban, mert akkor ugye sokkal lassabban kezdtem. Sajnos meglepett hátulról a brazil és elvette az érmemet. De ez egy hatalmas egyéni csúcs. Ilyenkor nem lehet elvárni, hogy a hajrám is olyan jó legyen.”
fotó: Lénárt Márton / MPBAz utolsó métereken Maria Augusto da Silva került Luterán elé, s végül 21 századdal elhappolta előle a bronzrémet. Luteránnak így aztán az egyik szeme sírt, a másik nevetett, mert az általa kijelölt cél, az egyéni csúcs (57.41) összejött, de az éremhez ilyen közel nyilván maradt benne hiányérzet. A döntő előtt úgy számolt, hogy az első két hely időalapon szinte előre ki van osztva, a harmadikért lehet nagy csata, bár arra nem számított, hogy pont a brazil versenyző fogja elkapni.
„Nagyon fáj, de ezzel nem tudok mit csinálni” – legyintett mosolyogva (!) Luterán Petra.
„Az, hogy két év alatt ide eljutottam, az maga a csoda – jelentette ki. – Nagyon ösztönző ez a negyedik hely, egyrészt látom, hogy a sok munka meghozta a gyümölcsét a hatalmas egyéni csúccsal, ezért nem szabad szomorkodnom, ugyanakkor a fájdalom motivál is.”
fotó: Szalmás Péter / MPBLuterán Petrának még Párizsban is dolga akad, hiszen néhány nap pihenőt követően jön a távolugrás, illetve a 200 méter, amelyeken szintén egyéni csúcsokat lőtt be magának.
„Tovább kell menni, még többet kell dolgozni, edzeni!” – mondta elszántan, mintha valamelyik magyar futballedző klasszikus sémáját idézte volna. De az ő szájából nagyon hitelesen hangzott.