Élő Eredmények

Úszásban és kajak-kenuban is két-két magyar jutott döntőbe pénteken a paralimpián

m4sport.hu
Pap Bianka és Konkoly Zsófia is magabiztosan jutott be pénteken az esti úszódöntőbe abban a számban, amelyben címvédőként indult a párizsi paralimpián. Kajak-kenuban szintén döntős lett előfutama megnyerésével a három éve ugyancsak aranyérmes Kiss Péter Pál, valamint a Tokióban bronzérmes Varga Katalin.

Pap Bianka az S10-es sérültségi kategóriában a 400 méter gyorson csütörtökön szerzett bronzérmét követően pénteken 100 méter háton versenyzett a La Defénse Arénában. A Vasas 24 éves úszója címvédőként nagy fölénnyel, csaknem egy másodperccel (0.97 mp) utasította maga mögé összesítésben a második legjobb amerikai riválisát, 1:08.60 perccel került a fináléba, melyet 18:12-kor rendeznek.

Pap Bianka úszása:

A Párizsban már kétszeres aranyérmes Konkoly Zsófia 100 méter pillangón – ugyancsak címvédőként – ugrott medencébe, az előfutamból a második idővel, 1:07.80 perccel került a 18.41-kor kezdődő fináléba.

Konkoly Zsófia úszása:

Kajak-kenuban előfutamokat rendeztek a francia főváros melletti Vaires-sur-Marne-ban. A 200 méteres versenyekben az első hely ért közvetlenül döntőt, a többiek középfutamba jutottak.

KL1-ben a címvédő Kiss Péter Pál megnyerte futamát, így a fináléban folytatja majd a szereplését, akárcsak a nőknél KL2-ben a Tokióban bronzérmes Varga Katalin.

Kiss Péter Pál előfutama:

Varga Katalin előfutama:

Suba Róbert KL1-ben második, VL2-ben harmadik, Kiss Tibor KL2-ben negyedik, Boldizsár Dalma KL2-ben ötödik, VL2-ben hatodik, Molnár Nikoletta KL3-ban negyedik lett futamában, így rájuk még középfutam vár szombaton, illetve vasárnap.

A kerekesszékes vívóknál a párbajtőr egyéni küzdelmek zajlanak pénteken a Grand Palais-ban. A női A sérültségi kategóriában a címvédő Veres Amarillának a 32 között még nem kellett vívnia, a csütörtöki tőr csapatezüsttel már 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsannának viszont igen, de nem okozott neki gondot a thaiföldi Duean Nakprasit, akit 15–7-re győzött le. A 16-ban Veres 15–10-re verte a lengyel Kinga Drozdzot, Krajnyák viszont 15–12-re kikapott a brit Gemma Collistól, ezzel vigaszágra került.

A férfiaknál a B kategóriában szerepelt Tarjányi István, aki a 16 között 15–9-re kikapott a kínai Csang Csiétől, majd a vigaszágon 15–4-re alulmaradt a menekültcsapatban versenyző Amelio Castróval szemben, ezzel a 13. helyen végzett.

Kerékpárban a C4 és C5-ös kategória országúti mezőnyversenyében Wermeser Zsombor 14. lett a 26 fős mezőnyben. Rövid ideig az élen is haladt, majd a második emelkedőn leszakadt és az első kört követően 40 másodperces hátránnyal a 16. helyen tekert. Az élmezőnyhöz képest folyamatosan nőtt a hátránya, végül 2:34:09 órás idővel, a győztestől több mint 15 perccel lemaradva ért célba a 99,4 kilométeres versenyben.

Wermesernek az egyik lába születési rendellenesség miatt nem teljesen ép, de korábban épek között is indult és büszke arra, hogy az U23-as országos bajnokságokon Valter Attilával és Peák Barnabással is egy dobogón állhatott. Párizsban két pályaszámot és két országúti versenyt teljesített, a szerdai időfutamban kilencedik lett.

Eredmények, kerékpár, férfi országúti mezőnyverseny (C4-C5):
1. Jehor Dementyev (Ukrajna) 2:18:59 óra
2. Kevin le Cunff (Franciaország) azonos idővel
3. Martin van de Pol (Hollandia) a.i.
…14. Wermeser Zsombor 15:10 perc hátrány   ,

Borítókép: Nanterre, 2024. szeptember 5. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által közreadott képen a bronzérmes Pap Bianka a célban a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékok női 400 méteres gyorsúszás S10 kategóriájának döntőjében a nanterre-i Paris La Défense Arénában 2024. szeptember 5-én. MTI/MOB/Szalmás Péter

További hírek