Élő Eredmények

Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmes a paralimpián, Luterán Petra és a női párbajtőrcsapat búcsúzott

m4sport.hu
Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.

Az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacs pénteken brazil versenyzőt búcsúztatva jutott elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pek várt rá. A magyar parasportoló az első szettben ugyan volt kétpontos előnyben is, de végül a rivális jobbnak bizonyult, ráadásul Pek a második játszmát végig vezetve nyerte meg.

A harmadik felvonásban is a lengyel irányított, aki így magabiztosan jutott be az esti fináléba. A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.

Szvitacs öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte a francia fővárosban.

Eredmény:
asztalitenisz, WS9, elődöntő:
Karolina Pek (lengyel)-Szvitacs Alexa 3:0 (7, 8, 7)

Az atléta Luterán Petra nem jutott döntőbe 200 méteren a T47-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján, a női párbajtőrcsapat pedig a negyeddöntőben búcsúzott. A pénteken távolugrásban ezüstérmes Luterán a második futamba, a hetes pályára kapott besorolást. A magyar parasportoló jól futott, 25.90 másodperces eredménnyel több mint három tizedmásodpercet javított az egyéni csúcsán, ezzel negyedikként ért célba.

Ez azonban végül kevésnek bizonyult a döntőbe jutáshoz – a három futam első két helyezettje mellett a további két legjobb idő ért finálét -, ugyanis nyolcadikként pont az a kanadai Sheriauna Haase kvalifikált, aki Luteránt előzte meg a második futamban három századdal.

A női párbajtőrözők csapatversenyében a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Veres Amarilla összeállítású magyar válogatott a negyeddöntőben a végső győzelemre leginkább esélyes kínaiakkal találkozott. Az első két párban Krajnyák és Veres révén remekül tartották magukat a magyarok, ezt követően azonban az ázsiaiak előnyüket folyamatosan növelve arattak magabiztos, 45-27-es győzelmet.

Később:
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Pap Bianka (SM10) 200 m vegyes, döntő 17.37
ATLÉTIKA (Stade de France)
Ekler Luca (T38) 400 m, döntő 20.32

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További hírek