Ekler Luca 59.35-ös idővel egyéni csúcsát és az Európa-rekordot is megdöntötte.
„Nagyon örülök, hogy egy ilyen futás összejött. Ez jóval a korábbi egyéni csúcsomon belül van, valamint az előző világcsúcson belüli idő is lett. A kolumbiai lány óriásit futott, bár azt valamennyire vártam. Tudtam, hogy 300-nál kell közel kerülnöm hozzá, onnan toltam neki, ahogy tudtam” – fogalmazott.
A távolugrásban aranyat szerző Ekler célja az éremszerzés volt. Hozzátette: mindent beletett ebbe a futásba.
„Szerettem volna javítani a Tokióban elért helyezéseimen, háromból kettőnél sikerült, 400-on az ötödik helyett egy 2. hely lett, így szerintem mondhatjuk azt, hogy egy jobb paralimpiát zártam.”
A magyar atléta elmondta, hogy a távolugrással ellentétben síkfutásnál kevésbé figyel a közönségre és inkább magára fókuszál.
Amikor az elmúlt egy évben elért eredményeit taglalták, Ekler így válaszolt:
„Most, hogy így felsoroltad, lehet, hogy elsírom magam, mert annyira tökéletes évem volt, hogy szebbet nem is kívánhatnék.”
Ekler Luca 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek. A párizsi paralimpián egy arany- és egy ezüstérmet, valamint egy 5. helyet szerzett.