Élő Eredmények

Sírásban nincs címvédés: Pap Bianka megfőzte a maga bolognai spagettijét

m4sport.hu | Szerző: Szepes Viktor (Párizs)
Hatalmas csatában védte meg paralimpiai bajnoki címét 100 háton Pap Bianka péntek este Párizsban, aki már az aranyéremmel a nyakában beszélt a versenyzés előtti és közbeni kihívásokról, az eredményhirdetésről, sírásról és persze a neki erőt adó menüről is.

Sulyok Tamás köztársasági elnök is külön gratulált Pap Biankának, miután az egész aréna a magyarok paraúszóját ünnepelte a 100 méteres női hát díjátadóján. Pedig mint elmondta, a 2021-ben megszerzett címei közül csak az egyiket sikerült megvédenie:

„Vártam magamtól, hogy elsírom magamat, mint Tokióban, ahol a ’legtöbbet síró versenyző’-címet nyerhettem el, de kibírtam – nevett immár kétszeres paralimpiai bajnokként Pap Bianka. – Örülök, hogy ezt végre rendesen átéltem, nem estem össze, az meg külön jólesett, hogy ünnepeltek, tényleg végig nagyon jól éreztem magam. A versenyszám után nagyon rám akart törni a sírás, azóta néha vissza kell tartanom, amikor rájövök, hogy sikerült címet védeni és leesik rólam a teher. Most még az adrenalin visz, majd este a szobában lehet, már fogok.”

Pap Bianka a döntő során tényleg mindent „kiadott magából”,nagy szerencse, hogy előtte nem.

„Gyakran a hányás határán vagyok egy-egy futam előtt. Van egy kis torokproblémám, garatrepesz vagy valami hasonló a neve: ahogy veszem be a verseny előtt a géleket, táplálékkiegészítőket, és közben izgulok, így reagál rá a szervezetem. Szerencsére már hozzászoktam, szóval nem lepődöm meg rajta, de ettől még nem kellemes érzés” – mesélt az utolsó percek nehézségeiről.

„A kidelfinezést átlagosnak éreztem, nekem a vége szokott jó lenni, ott szoktam megnyerni a futamot. Most is a második ötvenen nekem volt a legjobb részidőm, mentem rendesen. Nagyon büszke vagyok magamra” – mondta Pap, akinek a francia közönség nem könnyítette meg a dolgát, de a közelmúltban elhunyt nagypapája emléke hozzásegítette a fantasztikus hajrához.

A Vasas versenyzője számára ez a paralimpia is rendkívül kalandosan alakul(t): összesen öt számban indul, az első kettőt követően a La Défense Arénától jó messze levő paralimpiai faluból egy közelebb szállásra költözött, s közben megérkezett a szurkolótábora is, részben ellátási feladatokkal:

„Illés Fanni anyukája küldött nekem csirkepaprikást az nagyon finom volt. Édesapám ígért egy bolognai spagettit, de sajnos kicsit később értek ki Párizsba, így elmentem a boltba és megcsináltam magamnak. Szerencsére már szinte mindenki itt szurkolt nekem, szombaton még a húgom is csatlakozik. A bolognait most már nem kívánom, de este most biztosan beülünk valahova ünnepelni, talán sushit fogok vacsorázni” – mondta a menüről a kétszeres paralimpiai bajnok, akire szombaton még vár egy versenyszám, a 200 vegyes, s bár a teher lekerült róla, szeretne ott is jól szerepelni.

A péntek esti programban egyébként Konkoly Zsófia is érmet szerzett, ő ezüstöt 100 pillangón – így már három medállal térhet haza Párizsból, s elmondása szerint egy nagy pihenés mellett egy tál carbonara spagettire vágyik.

Akár tészta, akár nem: úszóhölgyeink a záró nap előtt már hat érmet szereztek a játékokon, ezt a paralimpiát alaposan kifőzték maguknak!

Borítókép: MPB / Lénárt Márton

További hírek