Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton: Már gyerekként depresszióval küzdöttem

Hamilton: Már gyerekként depresszióval küzdöttem

The Sunday Times
Komoly pszichológiai mélypontokról és nehézségekről vallott Lewis Hamilton, aki bevallása szerint már gyerekkorától depresszióval küzdött.

Ő minden idők legsikeresebb Forma–1-es versenyzője, a világ egyik legjobban kereső és legismertebb sportolója. Hírnevét évek óta tudatosabban használja, mint korábban – többek között másokon is segíteni próbál ezzel. Lewis Hamilton legfőbb társadalmi tevékenységét talán a rasszizmus elleni és az elfogadásért való küzdelem jelenti, ám időről időre a mentális egészség témájának fontosságát is hangsúlyozza.

Ezt tette most a The Sunday Times című lapnak adott őszinte interjújában, melyben elismerte, már gyerekkorától voltak lelki, pszichológiai problémái, és a mai napig küzd bizonyos nehézségekkel.

„A húszas éveimben voltak igazán nehéz időszakaim. Az életem során voltak problémáim a mentális egészségemmel. Depresszióval küzdöttem. Már nagyon korán, amikor úgy tizenhárom éves voltam. Talán a versenyzés miatti nyomástól, és mert gondok voltak az iskolában. A bántalmazás miatt”

– mondta a hétszeres világbajnok.

Problémájának több forrása is volt. A szülei kiskorában elváltak, a versenypályán és a mindennapi életben is szembesült a rasszizmussal, emellett az iskolában is voltak problémái. „Nem volt menekvés” – mondta a rasszizmusról. „Szembesülsz vele az iskolában, a parkokban, a városban sétálva. Nem értettem. A szüleim sosem magyarázták el nekem, hogy mi történik. Apám csak azt mondta: »Dolgozz tovább, tartsd magadban, ne mondj semmit, csak győzd le őket a pályán, ennyit tehetsz.« Abból tanulsz, amit a szüleid átadnak neked, látod a mintákat, hogy hogyan reagálsz dolgokra, hogyan változtathatsz ezeken.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton számára sok mindenben támaszt jelentett az édesapja, ám a lelki problémák esetében kicsit más volt a helyzet. Hogy mennyiben, azt szemlélteti, amit példaképe, Ayrton Senna 1994-es haláláról mesélt. Amikor értesült a hírről, éppen az apjával dolgozott a gokartján. „Emlékszem, előrementem, és sírtam, és bömböltem a sírástól. Nem tudtam apám előtt sírni, ő nem az a fajta fickó volt.”

Megkérdezték, kérte-e valaha szakember segítségét. „Nem volt kivel beszélnem. Egy nővel beszéltem évekkel ezelőtt, de az sem volt nagy segítség. Még mindig jó lenne találni valakit” – felelte.

Versenyzőként az évek során egyre inkább megtanulta kezelni a helyzetet, sokat is olvasott, tájékozódott a témában, ami segített neki. Például a mérgező közösségi médiáról. „Néha nehéz volt úgy teljesíteni egy napot, hogy ne áradjon túl a negativitás. Az online olvasható hozzászólások hihetetlenül rombolóan tudnak hatni” – mondta, hozzátéve, emiatt már jobban távol tartja magát a közösségi médiától, és tudatosan óvja magát ettől.

Szintén meghatározó élménynek nevezte a COVID-járvány időszakát, amiből sokat tanult.

„Az utóbbi évek igazán kemények voltak. A világjárvány mindannyiunkat próbára tett, és voltak pillanatok, amikor elveszettnek éreztem magam”

– mesélte Hamilton, akit éppen ez sarkalt arra, hogy nyíltan beszéljen a pszichológiai problémáiról és a mentális egészségről.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Elmondása szerint jelenleg „egészségesebb, mint valaha.” „Testileg és mentálisan is jó állapotban vagyok” – mondta. A szemléletmódja is változott. „Ami a múltban még bosszantott, az ma már nem. Sokkal kifinomultabb lettem.”

Emellett elkezdett meditálni és sokat futni. „Eleinte nehéz volt megnyugtatnom a lelkemet, de ez egy igazán jó módszer arra, hogy szembesítsem magam az érzéseimmel, és megértsem, mit tehetek önmagamért” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak