Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Itt a vége, avagy ők fejezték be 2024-ben!

Itt a vége, avagy ők fejezték be 2024-ben!

MTI/m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Kapás Boglárka, Varga Dénes, Rafa Nadal, Toni Kroos és még sokáig folytathatnánk a sort. Tucatnyi visszavonulótól búcsúztunk 2024-ben is, a teljesség igénye nélkül szemezgettünk közülük.

Kovács Sarolta

Rögtön egy bejelentéssel indult az esztendő. Mégpedig az olimpiai bronzérmes, világbajnok öttusázóéval.

Az egyéniben egyszeres (2016), csapatban háromszoros (2016, 2017, 2018), váltóban pedig kétszeres (2008, 2011) vb-győztes, ezen kívül négyszeres Európa-bajnok még 2023 év végén írt levelet a magyar szövetségnek, amelyben bejelentette visszavonulását.

Úgy érezte, felnőtt karrierje a 2021-es tokiói olimpiával – ahol harmadik lett – gyakorlatilag lezárult. Azóta nem indult versenyen, az utóbbi időszakban nem is versenyzett aktívan, a Volán utánpótlás sportolóit kísérte el nemzetközi eseményekre, edzőként. A hivatalos bejelentéssel azonban január 1-ig várt.

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

„Megfontolt döntés volt, huszonöt évet töltöttem az öttusában, már korábban érlelődött, de féltem kimondani. Aztán amikor meghoztam a döntést, egyszerű lett minden, felszabadultság vett rajtam erőt. A bronzéremmel záruló, tehát egyértelműen sikeres tokiói olimpiai szereplés után úgy gondoltam, ismét nekivágok a felkészülésnek, szerettem volna kipróbálni magam az új rendszerű, kieséses öttusában. De erre végül nem került sor, a család felülírt mindent, ez lett a prioritás. Az olimpia után tíz hónappal, 2022 májusában jött világra Vincent, a kisfiam már másfél esztendős. Tehát a tokiói játékok után nem sokkal teherbe estem, ami el is döntötte a további sportpályafutásommal kapcsolatos dolgokat” – fogalmazott a feol.hu-nak, amelynek hozzátette, a párizsi olimpia a kora miatt talán még belefért volna, azonban nincs hiányérzete.

„Egyéniben világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes vagyok, csapatban és váltóban szintén mindent megnyertem, a tokiói bronz számomra arannyal ér fel. Az új típusú akadályversenybe belekóstoltam, a fiatalok számára könnyebb, a hozzám hasonlóan, idősebb sportolóknak óriási kihívás, más izomzat szükséges hozzá, mint ami a lovagláshoz. Ez már nem az én öttusám, én a lovaglással voltam pentatlonista, így is hagyom abba, jó érzésekkel” – mondta Kovács Sarolta.

Toni Kroos

A nyári Európa-bajnokságon láthattuk utoljára a pályán a németek világbajnok középpályását. Kroos újrázó visszavonuló, hiszen a 2021-es kontinensviadal és 106 mérkőzés után egyszer már lemondta a válogatottságot, idén februárban azonban közölte, hogy visszatér a németországi Eb-re, így hazai pályán búcsúzott.

Egyébként is egészen jól alakult az éve, a bajnokságban aranyérmesként, a társak díszsorfala, gyermekei sírása és 73 ezer néző ovációja mellett köszönt el a Bernabeúban, a Bajnokok Ligájában pedig egy győztes döntővel.

(Fotó: EPA/ANNA SZILAGYI)

Kroos korábban három-három német bajnoki címet és Német Kupát nyert a Bayern Münchennel, amellyel 2013-ban triplázott, azaz a Bajnokok Ligájában is győzött, majd 2014-ben igazolt a Real Madridhoz. Utóbbi csapattal további négy BL-t, öt klubvilágbajnokságot, négy spanyol bajnoki címet és egy Király-kupát nyert.

A válogatottban végül 114 mérkőzéssel fejezte be pályafutását, és persze egy világbajnoki címmel Brazíliából.

Andrés Iniesta

Kroos mellett egy másik világklasszis középpályás is búcsúzott idén. Nem kisebb név, mint világ- és kétszeres Európa-bajnok Andrés Iniesta.

A világklasszis irányító 2002 és 2018 között 442 mérkőzésen szerepelt az FC Barcelonában, amellyel 32 trófeát gyűjtött: kilencszer volt spanyol bajnok, hatszor Király Kupa-győztes, hétszer nyerte meg a spanyol szuperkupát, négyszer a Bajnokok Ligáját, háromszor az európai szuperkupát és a klubvilágbajnokságot.

(Fotó: MTI/EPA/Peter Powell)

Miután 2018-ban távozott a katalánoktól, a japán Vissel Kobét és az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában működő Emirates Clubot erősítette.

A spanyol válogatottban 131 alkalommal szerepelt, a 2010-es világbajnokság döntőjében ő lőtte a győztes gólt Hollandia ellen, emellett 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett.

Vadnai Benjámin

28 évesen vonult vissza az olimpikon vitorlázó, de úgy véli, 20 évet felölelő, „sikeres és teljes sportolói karriert” hagy maga mögött.

(Fotó: MTI/AP/Bernat Armangue)

Vadnai ifjúsági és junior korosztályban is világbajnokságot nyert, és ezzel ő Magyarország első vb-győztese vitorlázásban.

Utánpótlás korúként vb-címei mellett több Európa-bajnoki és világbajnoki érmet szerzett, a felnőttek között pedig az idei Európa-bajnokságon az ötödik helyen zárt. A riói és a tokiói olimpián is Laser Standard kategóriában képviselte a magyar színeket, előbbit a 33., utóbbit a 18. helyen zárta.

Fegyverneky Zsófia

Az utóbbi másfél évtized egyik legjobb magyar női kosarasa is szögre akasztotta a cipőt. Fegyverneky május elején jelentette be, hogy az idény végén befejezi.

Fegyverneky Zsófia (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Két évtizeden át volt a magyar női kosárlabdázás egyik meghatározó alakja, profi pályafutását Pécsen kezdte és 2011-ben igazolt a soproni klubhoz, amelynek 12 szezonon át volt tagja.

A csapattal kilenc bajnoki cím és kilenc Magyar Kupa-győzelem mellett 2022-ben Euroligát nyert. A kiváló kosaras – aki egy idényt a cseh Brno együttesénél is szerepelt – a magyar válogatottban 136 alkalommal lépett pályára.

Leonardo Bonucci

Az utolsó szezonját a Fenerbahcénál töltő középhátvéd több mint tíz éven át volt az olasz válogatt védelmének oszlopos tagja.

(Fotó: MTI/EPA Pool/Andy Rain)

Gyakorlatilag egész pályfutását Olaszországban töltötte (az isztambuli csapat előtt Schäfer András csapattársa volt az Unior Berlinnél), a leghosszabb és legsikeresebb időszakát a Juventusnál, de az Internél is összejött neki egy bajnoki arany. Összesen kilencszeres bajnoknak és ötszörös Olasz Kupa-győztesnek mondhatja magát.

A Serie A-ban 431-szer, az olasz válogatottban, amellyel 2021-ben Európa-bajnokságot nyert (ő egyenlített az Angliua elleni döntőben), 121-szer lépett pályára. 2016-ban ő lett az év játékosa Olaszországban.

Pepe

A 41 éves portugál védő az Európa-bajnokság után közösségi oldalán jelentette be, hogy felhagy a profi játékkal.

(Fotó: EPA/ETIENNE LAURENT)

A brazil születésű, kőkemény játékstílusáról ismert hátvéd a Corinthians csapatából 2001-ben szerződött a Marítimóhoz, majd a Portót, a Real Madridot, a Besiktast és az elmúlt öt évben ismét a portóiakat erősítette. Klubjaiban 744 mérkőzésen szerepelt, a Bajnokok Ligáját és a spanyol bajnokságot háromszor, a portugál élvonalat négyszer nyerte meg.

A portugál válogatottban 2007 és az idei Európa-bajnokság között 141 találkozón nyolc gólt szerzett, s tagja volt a 2016-ban kontinensbajnok együttesnek.

Varga Dénes

Ahogy utolsó tornája, a negyedik hellyel végződő párizsi olimpia előtt megénekeltük, a 2000-es évek elején-közepén csodagyereként berobbanó Varga már 17 évesen felnőttválogatott volt, ami nem kis szó a magyar vízilabda akkori erejét figyelembe véve: a válogatott éppen abban az évben védte meg 2000-ben szerzett olimpiai bajnoki címét Athénban.

Négy évre rá már ő is a vízben volt Pekingben, ahol felejthetetlen megmozdulásokkal vette ki részét az olimpiai arany megszerzéséből. A pekingi diadal után öt évet kellett várnia a következő nagy tornagyőzelemre, és akkor már egyéni elismerést tekintve sem „aprózta el”, Barcelonában világbajnok lett a Benedek Tibor irányította válogatottal, ő lett a torna legeredményesebb játékosa, az idény végén pedig bezsebelte a világ és Európa legjobbjának járó díjat is.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az Európa-bajnokságokkal a 2020-asig hadilábon állt, addigra már két ezüstje és három bronzza volt a kontinenstornákról, de Budapesten összejött végre az arany, ahogyan 2023-ban, Fukuokában az újabb világbajnoki győzelem is, a kettő között pedig egy olimpiai bronz, miközben azért három BL-sikerben is vastagon benne volt klubszinten.

Ötkarikás aranyérmek számában ugyan már nem érte be az egyaránt háromszoros győztes Gyarmati Dezsőt és Benedek Tibort, de szereplések számában Párizsban beállította a két legenda magyar csúcsát (5).

Thiago Alcantara

A focicsalád sarja – édesapja a korábbi brazil válogatott Mazinho, testvére a Barcánál és a PSG-nél is megforduló Rafinha – a Barcelonánál kezdte pályafutását. 2011-ben a katalánokkal magasba emelhette a BL-serleget, és három bajnoki címet is szerzett, de legsikeresebb időszakát a Bayern Münchennél töltötte.

(Fotó: EPA/Tolga Bozoglu)

2013 és 2020 között a bajorokkal Bajnokok Ligáját, valamint hét német bajnoki címet és négy Német Kupát nyert. Müncenből Liverpoolba szerződött, de sérülései miatt nem tudott huzamosabb ideig az ottléte alatt FA-kupát nyerő csapat meghatározó tagja lenni.

A spanyol válogatottban 2011 és 2021 között 46-szor lépett pályára.

Raphael Varane

Felsorolni sem egyszerű, mennyi mindent nyert pályafutása során a Lens-ból induló francia labdarúgó. A Manchester Uniteddel angol, a Real Madriddal spanyol bajnoki címet szerzett, utóbbiból három is van neki, ahogy Európai Szuperkupából is. Tagja volt a Bajnokok Ligájában történelmi triplázást véghez vívő Realnak, amellyel összesen négyszer emelhette magasba a trófeát, a védő klubvilágbajnoki címből is négyet gyűjtött a madridiakkal, és egy Király-kupa és három spanyol szuperkupa-győzelem is összejött neki.

Manchesterben még egy FA-kupa-sikert is ünnepelhetett, mielőtt most nyáron az olasz élvonalbeli Comóhoz igazolt. Talán nem levezetésnek indult az olaszországi kaland, de egy  súlyos térdsérülése miatt az lett belőle, egyetlen meccsen sem lépett pályára a Como színeiben.

(Fotó: EPA/FACUNDO ARRIZABALAGA)

A francia válogatottban 93 mérkőzés jutott neki, 2022-ben világbajnok lett Katarban, négy évvel korábban vb-ezüstöt szerzett Oroszországban, egy Nemzetek Ligája-arany is került a vitrinbe.

„Ragaszkodom a legmagasabb szinthez, erőm teljében akarok visszavonulni, nem csupán ragaszkodni a játékhoz. Nagy adag bátorság kell ahhoz, hogy a szívedre és az ösztöneidre hallgass. Elestem és felkeltem ezerszer, és most itt a pillanat, hogy megálljak, és szögre akasszam a cipőmet azzal, hogy az utolsó meccsemen trófeát nyertem a Wembley-ben” – írta a Como Twitter-oldalán, az MU-val szerzett kupagyőzelmére utalva.

Emma McKeon

Minden idők legeredményesebb ausztrál olimpikonja búcsúzott az úszó visszavonulásával.

McKeon a 2016-os riói, majd a tokiói és a párizsi olimpián összesen 14 érmet, hat aranyat, három ezüstöt és öt bronzot nyert. A japán fővárosban 2021-ben hétszer volt dobogós, ez rekord a női úszók között, és holtversenyben a legtöbb a női sportolók rangsorában.

(Fotó: MTI/AAP/Joe Giddens)

„Készen állok az életem következő szakaszára, amelyet izgatottan várok. Nem hiszem, hogy volt időm átgondolni mindent. Szeretném, ha a fiatalok tudnák, hogy egyszer én is ugyanabban a helyzetben voltam, mint ők. Arról álmodtam, hogy valami nagy dolgot viszek véghez” – nyilatkozta a 30 éves sportoló.

Rafael Nadal

A novemberi Davis-kupa-döntő után lezárult egy szakasz a teniszben. Rafa Nadal visszavonult.

A 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol 2001-ben, mindössze 14 évesen debütált a profik között, első nagy sikerére nem kellett sokat várnia, a spanyol válogatottal 2004-ben Davis Kupa-győzelmet ünnepelt úgy, hogy legyőzte az akkori világranglista második helyezettjét, az amerikai Andy Roddickot.

A következő évben megkezdte menetelését a Roland Garroson, ahol Pete Sampras 1990-es diadala óta az első tinédzser győztes lett. A francia nyílt bajnokságon egészen elképesztő, 112-4-es mérleggel rendelkezik. A 2008-as pekingi olimpián egyesben aranyérmet nyert, ebben az évben pedig karrierje során először a világranglista élére ugrott.

(Fotó: MTI/EPA/EFE/Jorge Zapata)

A közönségkedvenc Nadal elsősorban az elveszett labdát nem ismerő, a legnehezebb helyzetekből is talpra álló mentalitásáról, egyedülálló tenyeres pörgetéseiről vált ismerté, és emelkedett a sportág legnagyobbjai közé.

A salakkirály Nadal karrierje során 92 ATP-tornán diadalmaskodott, közte rekordot jelentő 14 alkalommal nyert a Roland Garroson. Legutóbb éppen Párizsban játszott az olimpián és – miután az első fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta – nagy riválisától, a 24-szeres GS-győztes Novak Djokovicstól kapott ki.

Nadalt 2005 áprilisa és 2023 márciusa között 912 héten keresztül jegyezték a legjobb tízben a világranglistán, ez ugyancsak rekord, mint ahogyan a salakon megnyert 63 viadal. A Roland Garros mellett Barcelonában 12-szer, Monte-Carlóban 11-szer, Rómában 10-szer diadalmasodott, és négyszer szettveszteség nélkül győzött Grand Slam-tornán, amire rajta kívül senki nem volt képes.

Kapás Boglárka

A decemberi budapesti rövidpályás világbajnokságon lezárult Kapás Boglárka pályafutása. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó sok érzelmes pillanatot élt meg 2024-ben, hiszen már az év elején bejelentette, hogy a budapesti seregszemle után befejezi.

Minden versenyen világbajnoknak kijáró búcsúzást kapott, különösen decemberben a Duna Arénban, ahol a 400 vegyes előfutama után a medencéből kiszállva dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, edzője, Virth Balázs, az UTE részéről pedig Lázár Andrea köszöntötte egy csokor virággal, az óriáskivetítőn pedig a kiváló úszó karrierjéről egy rövid összeállítást láthatott a felállva tapsoló közönség.

(Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Kapás már a 2008-as pekingi olimpián ott volt, a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként, legnagyobb sikerét pedig 2016-ban, Rio de Janeiróban érte el, ahol 1500 méter gyorson bronzérmet nyert. Később pillangóúszásra váltott, 2019-ben Kvangdzsuban világbajnoki címet ünnepelhetett 200 méteren, a 2021-es tokiói játékokon negyedik volt. Idén nyáron, Párizsban az ötödik olimpiáján vett részt, most pedig hazai közönség előtt zárta le sikerekben gazdag pályafutását.

„Az utolsó hosszon még azért beletettem egy olyan hajrát, ami bennem volt, éreztem, ahogy a közönség velem ússza ezt a négyszáz métert” – nyilatkozta utána.

Borítókép: Fotó: Getty

További tartalmak