Kapcsolódó tartalom
Az év női és férfi sportolójának járó kitüntetést egy-egy olimpiai bajnokunk vehette át, ahogyan az egyéni sportágak csapatversenyében is a Párizsban aranyérmes férfi párbajtőrcsapat végzett az élen. Az olimpiai hatodik, a november-decemberi Európa-bajnokságon bronzérmes női kézilabda-válogatott pedig két díjat is elvitt.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány lett az év edzője – olimpiai bajnokokat felkészítő szakembereket megelőzve –, míg játékosait az év csapatának választották (a pontosság kedvéért: a hagyományos csapatsportágakban).
A reakciókat figyelve utóbbi volt talán a gála legmegosztóbb döntése, sokan gondolták, gondolják úgy, hogy a 2024-ben minden elképzelhető trófeát megnyerő, bajnok, kupagyőztes, Bajnokok Ligája-győztes és az Európai Szuperkupát is elhódító, tavaly mindössze egyetlen mérkőzést elveszítő ferencvárosi férfi vízilabdacsapat jobban megérdemelte volna a díjat.
Első körben szögezzük le, minden díj, amiben különböző sportágak teljesítményeit mérik össze, mindig vitatható volt és lesz. Legyen sportoló, edző, újságíró vagy épp szurkoló, mindenki máshogy látja, érzi, értékeli, rangsorolja ugyanazt az eredményt, teljesítményt. Meg egyébként is, körtét az almával?
A Magyar Vízilabda Szövetség kedd délelőtti Facebook-bejegyzésében jelezte is, nem ért egyet az Év Csapata szavazás végeredményével: szerintük nem az elért eredmények döntöttek.
Hát akkor?
Ismerjük és fogadjuk (?) el: az érzelmeket akkor sem zárthatjuk ki a történetből, ha ez egy szakmai díj és az újságírók a munkájukat végzik. (Megjegyzés: a cikk szerzője nem tagja a Magyar Sportújságírók Szövetségének, így nem is szavazott.)
Az igazságtétel szándéka nélkül most azt próbáljuk néhány pontban megfejteni, a szavazatot leadó 514 MSÚSZ-tag miért az Eb-bronzérmes női kéziválogatottat hozta ki az év legjobb csapatának és nem azt a pólócsapatot, ami mindent megnyert és a világ legjobbja volt 2024-ben. Ráadásul nem is kis különbséggel.
Válogatott > klub
Ha már érzelmek, kezdjük a legerősebbel: egy válogatott csapat minden év végi szavazáson jobb esélyekkel indul, mint egy klub. Az egyik 100% magyar, mindenki kötődik hozzá érzelmileg, a másikhoz nem, ez ilyen egyszerű.
Elég csak felidézni: az elmúlt 10 évben 5-ször lett az Év Csapata a fociválogatott, amely ugyan erőn felül teljesít az elmúlt években és régen látott bravúrokat visz véghez, de nem nyert se trófeát, sem érmet.
Az elmúlt öt évben (2020-2024) kizárólag válogatottak végeztek az élen, a focisták (3) mellett a tokiói olimpián bronzérmes női pólóválogatott (2021) és most az Eb-bronzérmes női kézisek.
A legutóbbi nem válogatott „év csapata” pont az FTC-Telekom Waterpolo volt, 2019-ben, amikor szintén tripláztak (bajnokság, kupa, BL), és megelőzték az ugyanúgy BL-győztes győri kéziseket, valamint az elitbe feljutó, divízió I/A-s világbajnok női jégkorong-válogatottat.
Konklúzió: ha egy labdarúgó-, kézilabda-, vízilabda-válogatott önmagához képest kiugró eredményt ér el, az újságíróknál jó eséllyel az év legjobbja is lesz.
A közelmúlthatás
Az angol recency bias kifejezés azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk felülértékelni múltban közelebb történt eseményeket a korábbiakhoz képest. Ez akkor is jól megfigyelhető, amikor bizonyos korszakok játékosait mérjük össze egymással.
Ez nagyon is ül most a kéziválogatott esetében, hiszen kevesebb mint egy hónapja, december 15-én győzték le Franciaországot a bécsi bronzmeccsen, még előttünk van Klujber Katrin zseniális gólpassza Győri-Lukács Viktóriának, majd a lefújás pillanatában felszabadult katartikus öröm.
Lehet, hogy ez döntött?
Egy régen várt eredmény eufóriája
Az sem mindegy, hogy egy adott csapat milyen hosszú idő után ér el egy kiugró sikert, esetünkben a női kézisek 12 év után nyertek érmet nagy tornán. Hosszú ideje várták, vártuk a sikert, ez pedig az értékét is megdobta.
Nem beszélve arról, hogy ebben a döntésben nemcsak az Eb-eredmény van benne: már a márciusi, szintén hazai pályán vívott olimpiai selejtező sikere is emlékezetes, ezután pedig Párizsban hatodikként végzett a Golovin-csapat, úgy, hogy csak kevésen múlt az elődöntő.
Ráadásul egy sokéves építkezés, fokozatos fejlődés eredménye csúcsosodott ki 2024-ben – az újságírók szemében ez is emelhette az elért eredmények értékét.
Underdog > favorit
(Underdog = angol | az esélytelenebbnek vélt csapat)
Butaság lenne nem bravúrnak nevezni az FTC férfi pólócsapatának 2024-es teljesítményét: Nyéki Balázs vezetőedző első évében minden elképzelhető trófeát és 38 mérkőzésből 37-et megnyertek, a válogatott kapusa, Vogel Soma félig viccesen utalt is rá, ha jövőre minden meccsüket behúzzák, talán ők lehetnek a legjobbak.
Furán hangzik, de pont az dolgozhatott ellenük, hogy milyen hosszú ideje kiemelkedően teljesítenek: itthon több mint 1000 napja veretlenek és évek óta ott vannak a nemzetközi élmezőnyben.
Eközben a női kéziválogatott önmagát felülmúlva, és a külső elvárásokat felülteljesítve szerepelt.
Az olimpiai kvalifikáció elvárható volt, de a Párizsban nyújtott teljesítményre, az elődöntő, így az olimpiai érem közelségére sokan felkapták a fejüket, fokozva az év végi kontinenstornát megelőző várakozásokat. Ezt fejelték meg egy Európa-bajnoki bronzéremmel, miközben a legjobb hat volt a szövetség elvárása és Golovin Vlagyimiren kívül talán senki sem célozta meg nyíltan az érmet: a torna előtt csodáról beszélt, a bronzérem után pedig arról, bár senki nem hitt bennük, ők megcsinálták.
Mennyi érzelem van ebben, nem?
A csodát pedig, még ha egy Eb-bronz kevésbé fényesen is csillog, mint a BL-trófea, mindig magasabbra értékelik majd, mint azt, amikor a papíron legjobb csapat beteljesíti azt, amire minden esélye megvolt.