Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Márciusban véglegesítik a 2032-es olimpia versenyhelyszíneit

Márciusban véglegesítik a 2032-es olimpia versenyhelyszíneit

MTI
Márciusban véglegesítik az ausztrál szervezők a 2032-es brisbane-i ötkarikás játékok versenyhelyszíneit.

Matthew Carroll, az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) vezérigazgatója a hónap elején arra figyelmeztette az érintetteket, hogy a fő létesítményekről június vége előtt döntést kell hozni. Queensland állam kormánya kedden jelezte, hogy a helyszínek tervét a jövő hónap végén közzéteszik.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2021-ben ítélte oda Brisbane-nek a rendezés jogát, de politikai viták – amelyek középpontjában különösen a főstadion és az atlétika helyszíne áll – folyamatos bizonytalanságot teremtettek. David Crisafulli, Queensland állam miniszterelnöke tavaly novemberben bejelentette, hogy egy héttagú testület másodszor is felülvizsgálja a lehetséges helyszíneket, és március elejéig elkészíti jelentését. A kormány ezt követően a jövő hónap végéig reagál majd erre.

Crisafulli elődje, Steven Miles korábban elutasította azt az ötletet, hogy 2,7 milliárd ausztrál dollárból (661 milliárd forint) újítsák fel a brisbane-i Gabba krikettpályát, és hogy a belvárosi Victoria Parkban új stadiont építsenek 3,4 milliárd ausztrál dollárból (833 milliárd forint). Ő azt az elképzelést támogatta, hogy a Lang Park rögbistadionban rendezzék a nyitó- és záróünnepséget, az atlétikai versenyeket pedig a déli városrészben található, felújításra szoruló Queenslandi Sport és Atlétikai Központban (QSAC) bonyolítsák le. Ezt a tervet helyi olimpiai bajnokok egy csoportja „szégyenletesnek” nevezte, míg Raelene Boyle háromszoros ötkarikás ezüstérmes sprinter annak az aggodalmának adott hangot, hogy a brisbane-i „fapados” olimpiának fog tűnni.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak