Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nagy ugrást vár Russell az idei Mercedestől: ezzel kerülhetik el az előző évek csapdáit

Nagy ugrást vár Russell az idei Mercedestől: ezzel kerülhetik el az előző évek csapdáit

F1
Évekig szűk látókörűen dolgozott a Mercedes csapata, ám George Russell szerint idén végre kiugrottak az ördögi körből. Nagy előrelépést vár az új autójuktól, és azt is elmagyarázta, miért ilyen bizakodó.

Negyedszer is nekifut a Mercedes. A 2022-ben életbe lépő szabályok eddig alaposan kifogtak a csillagos csapaton. Most, azok utolsó évében kapnak még egy esélyt arra, hogy végre igazán jól csinálják. 2022-t a delfinezés és a pattogás jelensége miatt szenvedték végig. 2023-ban kitartottak az alapvetően jónak vélt autókoncepciójuk mellett, ám a nyeretlen szezon során be kellett látniuk, hogy nem csak a pattogás a problémájuk.

2024-ben alapvető változtatásokat hajtottak végre az autójukon, ám az irányváltással túl nagy lendületet vettek, és a másik irányba lengtek ki. Az autójuk rendkívül érzékennyé vált, és nehezen tudták kordába terelni a hátsó gumikopást. Az évet így is négy győzelemmel zárták, de csak a konstruktőri negyedik helyen.

A csapattal negyedik szezonját kezdő George Russell úgy érzi, idén végre megtalálhatják a középutat, és igazán versenyképesek lehetnek – már ha a többiek nem lepik meg őket.

„Szerintem idén jelentős változás jön. Minden évben, amikor felütötte a fejét egy probléma, megoldottuk azt, de egy új lépett a helyébe. Most sokkal körültekintőbbek voltunk minden egyes meglépett változtatással. Sokkal alaposabbak voltunk a szimulátoros meneteink során is, csak hogy biztosítsuk, nem futunk bele egy új csapdába. Eddig ez egy jelentős előrelépés, de persze nem tudjuk, mit csinálnak a többiek.”

„Szerintem egészen érdekes szezon lesz, melyen érdekes lesz látni, ki hogyan osztja fel a forrásait 2025 és 2026 között” – mondta Russell a keddi londoni évnyitó sajtótájékoztatóján.

George Russell (Fotó: F1)

A brit szerint már a W16-ossal teljesített első pár körből látni fogják, hogy jó helyzetben vágnak-e neki az évnek, vagy sem. „Már öt körön belül tudod, hogy jó éved lesz-e vagy sem. És az elmúlt két évben már öt kör után láttuk, hogy nem fogunk a bajnoki címért küzdeni, vagy legalábbis a szezon kezdetekor nem. Most sokkal erősebbek leszünk. De minden csapat versenyképes, mindenki ismeri a korlátait az előző három évből. Ha hozni tudjuk a teljesítményt, amire számítunk, ez egy nagy előrelépés lehet, de már láthattuk, hogy sok csapat vetett be fejlesztéseket, és nem működtek rendesen. Nincs tehát garancia semmire.”

„Csapatként nagyon mélyen voltunk 2023-ban, versenyt sem nyertünk. Aztán nagy átszervezések történtek, James Allison visszatért, és új szemléletmódot követtünk. Remélhetőleg 2025-ben is látni fogjuk ezt. 2026 lesz persze a nagy év, de reméljük, hogy ez idén is látható lesz.”

A kérdésre, miért telt nekik ilyen sok időbe, mire összerakták a képet a jelenlegi szabályrendszerben, Russell megnevezte az előző három évük fő baklövését. Az a szemléletmóddal kapcsolatos.

„2022-ben több gond volt az autóval, mint elsőre észrevettük. Mindent a pattogás határozott meg, és nem tudtuk meghatározni, mi volt a pattogás, és mi az autó rossz tulajdonsága. Jó tizennyolc hónap kellett a pattogás rendezéséhez, amikor rájöttünk, hogy van egy kis problémánk a felfüggesztéssel. Aztán változtattunk a felfüggesztésen, és ez okozta az egyensúlyi problémát.”

„Ezekhez a dolgokhoz idő kell. Ha valami működik és átkattan, van, hogy nem igazán tudod, mitől, de így van. Tavaly Las Vegasban domináltunk. Szeretném megmondani, miért. Vannak ötleteink, de nem egy biztos magyarázat, amire azt mondhatnád, hogy ezért voltunk gyorsak ott, és ezért voltunk olyan gyengék máshol.”

George Russell (Fotó: XPB)

„Gyanítom, hogy mindenkinél ez van. Még a McLarennél is. Ők sem hitték volna, hogy ilyen teljesítményt találhatnak. Mindennek összhangban kell lennie. Bizakodó vagyok az idei év kapcsán. Sokat dolgoztunk a szimulátorban, és nagyszerű szimulátoros versenyzőink vannak, akik nagyon sokat dolgoztak. Kimi is jó munkát végzett. Sokkal jobban hiszem, hogy most nem futunk olyan csapdákba, mint az előző években” – magyarázta Russell.

A kérdésre, mik voltak ezek a csapdák, kifejtette:

„Az elmúlt években annyira a probléma megoldására fókuszáltunk, hogy nem igazán néztük, milyen jövőbeli problémákat okozhat. Megoldasz egy problémát, és ez okoz egy újabbat. Ma már sokkal előrelátóbbak vagyunk, mint a múltban.”

„Az aerodinamika világában megszokott, hogy amikor a szélcsatornában fejlesztesz, azzal változtatsz az autó sajátosságain, a kezelhetőségén, a vezetési élményen. Ha például erősítesz az elején, elveszel a hátuljából, és ha túl messzire mész, éppen az ellenkező problémánál találod magad. Ezek azok a változtatások, amiket meg kell lépnünk: ha azt gondoljuk, ez x dolgot fog csinálni, és ezeken a versenyeken problémát fog okozni, akkor meg kell nézni, hogyan kezelhetjük ezt.”

A Mercedes február 24-én leplezi le az új autóját, melyet másnap Bahreinben egy filmes napon próbál ki. A kollektív tesztet február 26-a és 28-a között rendezik.

Borítókép: George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak