Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dr. Schmidt Ádám: Magyarország készen áll az olimpia megrendezésére

Dr. Schmidt Ádám: Magyarország készen áll az olimpia megrendezésére

m4sport.hu | Kecskés István
Nagy tervekkel vágott neki a 2025-ös évnek a sportállamtitkárság, hiszen elindította az LA10 programot, amelynek az a célja, hogy a következő olimpián Magyarország tíz aranyat nyerjen, vagy első tízben végezzen az éremtáblázaton. A hazai olimpia rendezésről, a tömegsportról, a törvénymódosításról, Milák Kristófról és még a labdarúgásról is beszélt az m4sport.hu-nak adott interjújában Dr. Schmidt Ádám sportállamtitkár.

A 2025-ös év akár nyugodt is lehetne, hiszen sem olimpia, sem labdarúgó világesemény nem szerepel a versenynaptárban. Ugyanakkor a sportállamtitkárság nagy vállalást tett, hiszen elindította az LA10 Programot, amelynek az a célja, hogy a magyar sportolók a következő olimpián tíz aranyat szerezzenek, vagy az első tízben végezzen a magyar csapat az éremtáblázaton. Ez komoly vállalás, hiszen utóbbi versenyben legutóbb 2012-ben volt 9. Magyarország, tíz aranyat pedig 1992 óta nem nyert hazánk, akkor 11 arannyal jöhettek haza a magyar sportolók.

„Majdhogynem lehetetlen, de nem az…” – mondta Dr. Schmidt Ádám, sportállamtitkár.

Reálisabbnak tartom a tíz aranyat, mint azt, hogy az első tízben végezzen a magyar csapat. Ennek egyik oka az, hogy egyelőre nem tudjuk, indulnak-e az orosz sportolók az olimpián. Az előző olimpián tíz arannyal sem lehetett volna tízbe kerülni. Egyre nagyobb a verseny, hiszen egyre több ország ismeri fel, hogy a sportnak milyen ereje van és költenek többet rá. Ebből adódóan nagyobb a verseny. Már önmagában az hatalmas tett, hogy száznyolcvan sportolónk vett részt az olimpián. Nem szürreális elvárás a tíz arany, az esélyek száma ennél is több volt, de az ember azt megtanulja a sport világában, hogy nem mindegyik válik valóra.”

Az államtitkár hozzátette, hogy mindenképpen ki kellett tűzni egy célt, ami esetünkben a tíz aranyérem.

„Fontos, hogy nem egy évvel az olimpia előtt jelentjük ezt be. Egyeztettünk a szövetségekkel, az egyesületekkel és a sportolókkal és együtt teszünk meg mindent annak érdekében, hogy ez sikerüljön.”

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár ad interjút az m4sport.hu-nak. (Fotó: Kelemen Ádám / Sportért Felelős Államtitkárság)

Arra a felvetésre, hogy mennyire tűnik reálisnak a tíz első hely Dr. Schmidt Ádám többek közt egy idézettel válaszolt: „tűzd ki magad elé a lehetetlent és a lehetséges elérhető lesz”.

„Nem akarok nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy ez reális vagy sem, de a magyar sport erejében benne van a tíz arany. Ha pedig csak kilenc lesz, akkor is elégedettek leszünk. Ez a cél nem az én vállalásom, hanem a magyar sporté.”

Dr. Schmidt Ádám az olimpián megjelenő új sportágakkal kapcsolatban elmondta, hogy ez a magyar versenyzők számára akkor kellemetlen, ha egy régi, magyar sikereket hozó versenyszám kárára történik a módosítás. Kiemelte, hogy például a sportmászásban vannak lehetőségek.

A beszélgetésben szó esett arról a tendenciáról is, hogy egyre több a honosított sportoló a világban.

„Ez természetes velejáróka most a sportvilágnak. Láttuk, hogy nálunk előrébb járó nemzet is sokszor lépte ezt meg. Nem zárkózom el ettől én sem. Az nagyon fontos, hogy kilencvenkilenc százalékban ez nemzeti érdeket valósít meg. Ennek az előfeltétele, hogy a sportági szakszövetség támogató levelet nyújtson be a sportállamtitkárság felé.”

Az államtitkár hozzátette, hogy sokan szeretnének magyar színekben indulni. Kiemelte azt is, hogy a birkózásban például egyre inkább visszaszorul Európa, ha pedig Magyarország versenyben akar maradni, akkor biztosan élni kell a honosítás adta lehetőségekkel. Ugyanakkor érdemes a külföldi példákat figyelni és tanulni a sikeres nemzetektől.

„Március végén megyek Hollandiába, ahol előálltak egy újdonsággal, amit szeretnénk mi is megvizsgálni. Testközelből szeretném megtapasztalni azt, hogy van-e valami, amit be tudunk építeni a honi sportirányításba. Egy komplex rendszer, leginkább az érdekel, hogy létrehoztak egy olimpiai központot, ahol ott vannak az utánpótlás-korosztályban sikeres sportolók, akik mindent megkapnak, az edzésektől kezdve az étkezésig. Egyéni olimpiai sportágak indulóiról van szó és nekik semmi mással nem kell foglalkozniuk csak azzal, hogy magas szinten teljesítsenek.”

Dr. Schmidt Ádám elmondta, hogy az olimpia után mérleget vontak és megnézték a szövetségek vállalásait és az elért eredményeket és ezekből vontak le következtetéseket.

„Egyértelműen látszott, hogy 2010 óta nagyon komoly infrastruktúra fejlesztés indult meg a magyar sportban. Az is látszik, hogy a támogatások mértéke világszínvonalú, de ezzel egyidejűleg nem sikerült kellő fókuszt helyezni a sportszakember képzésre”.

„Nemcsak az edzőkre gondolok, hanem arra, hogy sporttudományos és egészségügyi háttérre gondolok. Hiátus van ebben a tekintetben, a magyar sportban.”

Az államtitkár hozzátette, hogy a minőségi edzők utánpótlásának képzésében is előre kell lépni. Ezért azzal a nyolc felsőoktatási intézménnyel, amelyek szakembereket képeznek együttműködési megállapodást kötöttek. Dr. Schmidt Ádám hozzátette, hogy az elmúlt években jóval több lett a sportoló és az edzők képzésével volt probléma, hiszen sokan indítottak egyéves képzéseket, miközben az egyetemen egy több esztendőn át zajló oktatás: „nem a mennyiséggel, hanem inkább a minőséggel van probléma, ezen kell javítani.”

Korábbi interjúnkban Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke elmondta, hogy a sporttörvényt szeretnék módosítani, tisztázni kívánják a felkészítő edzőkkel kapcsolatos rendelkezéseket és a változás előmozdítása érdekében levelet írt Orbán Viktor, miniszterelnöknek, aki az államtitkárságot bízta meg a módosítás kidolgozásával.

„Sok fél- és tévesinformáció jelent meg ebben az ügyben. Ez messze túlmutat az edzői életjáradék körén. Az elmúlt húsz évben sokfajta szabályozás volt, amelyek sokszor változtak. Meggyőződésem, hogy a nevelőedzői kérdéskörrel kell foglalkozni. Jogi nonszensz és embertelen, hogy ha egy nevelőedzőt egy sportoló megjelöl egy olimpiát megelőzőn, ám a következő előtt valamiért nem teszi meg ugyanezt, akkor az a szakember, akiről egyszer már kiderült, hogy a sportolót felkészítette, hirtelen már nem is nevelőedző. Ez abszurd, ez bántja az ember igazságérzetét, jogérzékét. Nem Párizs után indult el a gondolkodás ebben a kérdésben. Sokfajta gondolat hangzott el a jutalmazással kapcsolatban. Október közepén kerestük meg a köztestületeket a törvénymódosítással kapcsolatban, teljesen függetlenül bárkinek, bármilyen levelétől. Reményeink szerint legkésőbb március elejére kialakítjuk a tervezetet, amely sokkal inkább igazságos és a sportvilág számára elfogadhatóbb jogszabályi környezetet.”

Dr. Schmidt Ádám sportért felelõs államtitkár (háttal) átadja az aranyérmet a gyõztes Milák Kristófnak a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az edzőknél maradva szó esett arról is, hogy az interjú készítése előtt néhány nappal Dr. Schmidt Ádám aláírta azt a határozatot, amely szerint Virth Balázs úszóedző, a Kiemelt Edzői Programban a legmagasabb juttatást kapja. Márpedig ez az írás szerint csak azoknak jár, akik olimpiai dobogós sportolót készítettek fel, vagyis ez az államtitkári döntés alátámasztja, hogy Virth irányítása mellett dolgozott Milák Kristóf a párizsi olimpia előtt.

„Az olimpia előtt a sportolóknak és az edzőknek teljesítési igazolást kell benyújtaniuk, amelyet jóvá kell hagyni. Ez alapján a szövetségek, esetünkben az úszószövetség, javaslatot tesz arra, hogy ki szerepeljen a Kiemelt Edzői Programban. A rendelkezésemre álló iratok alapján én nem is hozhattam más döntést, mint hogy elfogadtam, hogy a szakember a legmagasabb kategóriájába tartozik. Sosem cáfoltam, hogy Virth Balázs kinek a felkészítésében vett részt, nem tisztem a felkészült munkatársaimnál alaposabb vizsgálatot folytatni. És a sportolókkal kapcsolatban sem tudom kikényszeríteni azt, hogy milyen adatokat ad le. Nem tudok és nem is szeretnék erre hatással lenni.”

Hosszú idő után a közelmúltban megszólalt Milák Kristóf – akivel kapcsolatban ugye az interjú elhangzásáig nem lehetett tudni, hogy ki készítette fel az olimpiára –, aki az egyik támogatójának nyilatkozott. Abban a beszélgetésben elárulta, hogy Dr. Schmidt Ádám államtitkárral 2017 óta vannak kapcsolatban és azóta szoros kapcsolatban vannak.

„Szét kell választani a dolgokat. Aki közelebb áll hozzám, az inkább elszenvedője annak, hogy sportállamtitkár vagyok. Elmúltam negyven éves, amikor a miniszterelnök úr sportügyi főtanácsadója lettem. Negyven év alatt számos emberi kapcsolatra tettem szert, egyébként a sport világából is. Talán a leghitelesebb példa az, hogy a feleségem, a gyermekeim édesanyja is sportoló volt, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakos. Talán az senkitől sem várható el, hogy számoljak fel a korábbi éveimmel és kapcsolataimmal, azért mert most sportállamtitkár vagyok. Az ember sokkal körültekintőbben jár el, ha a kedvezményezetti körben egy ilyen szereplő jelenik meg, de ez elkerülhetetlen. Kristóf soha nem kapott semmiféle plusz juttatást, vagy kedvezményt, azt bárki ellenőrizheti. Büszke vagyok a barátságára, magánemberként kikéri a véleményem és el is mondom azt. Ő is egy önálló ember, egy nagy bajnok, akinek megvan a saját elgondolása a világról. Ugyanúgy, mint minden embertásunk és jómagam is sokat hibázik, reméljük, hogy ezekből tanul.”

Dr. Schmidt Ádám hozzátette, hogy nem tudta megóvni a bajnokot azoktól a hibáktól, amelyek miatt a közelmúltban bocsánatot kért.

„Amikor elbizonytalanodott vagy úgy érezte, hogy bajban van, akkor azt várta, hogy legyek egy támasza a sportolói céljainak elérésében. Elképesztő pillanat volt, amikor Párizsban arany- és ezüstérmet szerzett, azt elég, ha ketten tudjuk, hogy ő és én ezért mit tettünk.”

Milák Kristóf akár Budapesten is lehetett volna olimpiai bajnok, hiszen annak idején a főváros pályázott a játékok megrendezésére. A pályázat végül nem valósult meg, de úgy tűnik, hogy hazánk most ismét reálisan tervezheti a rendezést.

„Véleményem és információm is van a kérdésről, de ennek az ügy gazdája a Magyar Olimpiai Bizottság és a mindenkori fővárosi vezetés. Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendes tagja és Gyulay Zsolt a MOB elnöke viszi a hátán ezt és dolgoznak az budapesti vezetéssel is, annak érdekében, hogy bizalmat szavazzon nekünk a NOB. Az állami sportirányításból azt látjuk, hogy Magyarország készen áll egy olimpia megrendezésére. Kilencvenöt százalékos infrastrukturális állapotban vagyunk, több olyan nem sport jellegű fejlesztés előttünk áll, de ebből a főváros és az ország is csak a javát látná. Ha például fejlesztjük a reptér és a főváros közötti kapcsolódást, annak mindenki a hasznát látja. Olyan egyéb hozzáadott értékkel bírna egy olimpia megrendezése, amely minden itt élő javára válna. Mindent megteszünk, hogy támogassuk az ügyet. Az a kérdés, hogy a következő európai olimpia Magyarországon lesz-e? Én erre reális esélyt látok.”

A meglévő sportlétesítmények kihasználtságával kapcsolatban Dr. Schmidt Ádám elmondta, hogy a nemzetközi versenyeken túl napi szinten ki kell szolgálják a profi sportolók felkészülését. Hozzátette, hogy az elmúlt években nagyot léptek előre a sportlétesítmények hasznosításában, például a Nemzeti Atlétikai Központot már most sokan látogatják és használják a futókört, illetve a szabadtéri kondiparkot.

Az interjúban az államtitkár azt mondta, hogy világszínvonalú a magyar sport támogatása. A kérdés az, hogy megtérülő-e ez a befektetés?

„Egészen biztosan. A kérdés az, hogy mit tekintünk annak. Biztos, hogy szempont kell legyen egy ilyen vizsgálatnál a sportolóink nemzetközi eredménye. A profik persze csak egy százalékát teszik ki a hazai sportéletnek. A másik kilencvenkilenc százalékot kell megnyerni annak, hogy a sport az életük részévé váljon. Egy egészségesebb, sokkal jobb munkabírású társadalom alakulhat ki ebben az esetben. Ez mind a sportfinanszírozás eredménye ez is. De az Úszó Nemzet Program is, amely a világon egyedülálló, minden magyar fiatalt megtanít úszni úgy, hogy ez semmibe sem kerül nekik.”

Dr. Schmidt Ádámot szembesítettük azzal, hogy soha, vagy csak nagyon ritkán beszél a futballról.

„Mert nem kapok róla kérdést… Klub és válogatott szinten is eredményes a magyar labdarúgás, vagyis felszálló ágban. Hozzánk az államilag elismert labdarúgó akadémiák tartoznak, amelyeknél komoly változásokat eszközöltünk, szeretnénk a jövőben még radikálisabb módosításokat véghez vinni. A szakmai munkában együttműködünk a labdarúgó-szövetséggel. Látjuk azt is, hogy ez a sportág olyan erők megmozdítására képes, amilyenre más nem.”

További tartalmak