„Túl sok dolgot nem szeretnék megosztani, majd szeretném ezt felépíteni, ő is mesélt arról, hogy kevesebb az érdekes hír róla, hiszen korábban is 90 százalékban nem volt igaz, amit leírtak. Szeretnénk a lényeggel foglalkozni, akkor beszélni, amikor tényleg van miről. Kristóf dolgozik, jó kedve van, jókat is úszik nagyon” – foglalta össze röviden a tenerifei állapotokat Szabó Álmos, akinek nyilván nem volt még hasonló tanítvánnyal dolga, de rutinja segítségével rá is tud hatni.
Kapcsolódó tartalom
„Néha felmerülnek bennem kérdőjelek, hogy születhetett ilyen ember. Ő a magyar sport kincse, amit tudok, beleteszek a munkába, ha ő is beleteszi, akkor kisülhet ebből valami szép – fogalmazott Szabó, akinek nyilván teljesen máshogy kell Milákhoz viszonyulni, mint korábbi versenyzőihez –Minden emberhez más az út. Hogy nekem van-e kulcsom vagy nincs, most azt érzem, hogy van, s egyelőre ő is, aztán ki tudja. Vannak különleges trükkjeim a Kristóf esetében, de erről nem szeretnék beszélni.”
Szabó Álmos két paralimpiai bajnok úszójáról, Pap Biankáról és Illés Fanniról is beszélt. Előbbiről elmondta, a közelmúltban élt meg mentális nehézségeket, így feltétlenül „lazítani kell nála a gyeplőn”, ha továbbra is meg akarják őrizni a motivációját, a párizsi öt szám után Los Angelesre hármat terveznek neki. Illés esetében pedig nyilván több a bizonytalanság, egyelőre két évre írt alá a Vasassal, de a tervei között azért szerepel a következő paralimpia is.