Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gyulay Zsolt szerint meglepetés meg nem is Kirsty Coventry NOB-elnöksége

Gyulay Zsolt szerint meglepetés meg nem is Kirsty Coventry NOB-elnöksége

MTI
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint meglepetés, de valójában mégsem az, hogy a zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán, csütörtökön a görögországi Costa Navarinóban.

„Még kapkodjuk a levegőt mindannyian itt, akik élőben figyeltük a szavazást” – mondta Gyulay Zsolt az M1 aktuális csatornának. „Az volt a meglepetés talán, hogy az első körben megvolt a győztes, mert előzetesen arról volt szó, hogy kiélezett a verseny, és soha nem látott konkurencia volt. Nagy harc ment Thomas Bach székéért, és mindenkinek nagyon szép programja volt.”

A MOB vezetője szerint mindképpen jó dolog, hogy egy hölgy, illetve hogy az afrikai kontinensről egy olimpiai bajnok lett a NOB elnöke.

Gyulay Zsolt elmondta, a jelöltek között voltak olyanok, akik Coventrynél sokkal közelebb álltak Magyarországhoz – itt Juan Antonio Samaranch-ot és Sebastian Coe-t emelte ki – régi barátság vagy régi kapcsolat okán, és ezt a két jelöltet, valamint David Lappartient-t, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) francia elnökét nagyon erősnek tartotta.

„Meglepetés, de mégsem az” – hangsúlyozta Gyulay, hozzátéve, hogy Coventry megválasztása jelzi az olimpiai mozgalom sokszínűségét, valamint minden olyan értéket, amit az olimpizmus magában hordoz. Megjegyezte: mindenféleképpen érdekes lesz Kirsty Coventry elnöklése.

Szerinte az új elnök hasonló irányvonalat folytat majd, mint elődje, Thomas Bach, akivel eleve jó kapcsolatot ápol.

A 200 méteres hátúszás 2004-es és 2008-as ötkarikás bajnoka, Zimbabwe sportminisztere – aki egyedüli nőként indult a választáson – Thomas Bachot váltja a poszton. A német sportvezető 2013 óta irányítja az ötkarikás szervezetet, mandátuma június 23-án jár le.

Borítókép: Costa Navarino, 2025. március 20. Kirsty Coventry olimpiai és világbajnok zimbabwei úszó, sportminiszter beszédet mond, miután megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán a görögországi Costa Navarinóban 2025. március 20-án. MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

További tartalmak