A semmiből érkezett a Ferrarinál akkor tartalékos Oliver Bearman első F1-es lehetősége, Carlos Sainznak ugyanis az első edzésnap után kellett visszalépnie a 2024-es szaúdi hétvégétől, kiderült ugyanis, hogy vakbélműtét vár rá.
Autójába a fiatal brit ülhetett be, aki minimális felkészülés után vasárnap pontot szerzett a Ferrarival a versenynaptár egyik legnehezebb pályáján, ami fizikailag is igencsak megterhelő. Bearman aztán a Haastól is kapott lehetőséget, 2025-ben pedig első teljes szezonját futja. Ez most ért a szaúdi hétvégéhez, ami az első teljesen ismerős terep lesz a versenyző számára.
Ide tér ugyanis úgy vissza, hogy már a háta mögött áll egy F1-es futam rutinja, amit fontos adaléknak tart. A tavalyi eseményeket pedig még most, egy év távlatából is elképesztőnek. „Az egy őrült hétvége volt. Remélem, fizikailag erősebb vagyok, mert az a futam kemény volt” – kezdte.

„Nagyon különleges érzés most, egy év elteltével visszatérni. Mindig szerettem ezt a pályát. Most vagyok itt harmadik alkalommal, és eddig mindig tisztességesen teljesítettem. És itt debütáltam. Ami egyet jelent azzal, hogy a pálya mindig különleges lesz számomra. Szóval, nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek ide” – tette hozzá.
„Ez az első nagydíj, amin másodszor is részt veszek, ami elég menő. A tavalyi tapasztalat nagyon hasznos lesz. Élvezem a pályát, szóval már várom, hogy újra itt vezessek és teljesítsem az első komplett hétvégét, ne csak az utolsó edzést, az időmérőt és a futamot” – magyarázta.
Megjegyezte, Szaúd-Arábiába jó formában érkezik, és szeretné átmenteni az előző futamok lendületét. „Most elégedett vagyok. A bahreini hétvége persze vegyes volt. A kvalifikáció nagyon gyenge, de a futamból ki tudtuk hozni a maximumot. Kétszer is sikerült két autóval pontot szerezni. Ausztrália nehéz volt, de hoztunk egy frissítést, ami lehetővé tette, hogy jobb legyen az autó működési tartománya. Most jobb teljesítményt tudunk kihozni az autóból” – mondta.