Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Meglepetés az első edzésen: Gasly volt a leggyorsabb!

Meglepetés az első edzésen: Gasly volt a leggyorsabb!

Boxutca
Pierre Gasly volt a leggyorsabb a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén. Az Alpine versenyzőjét Lando Norris követte hét ezredes hátránnyal, a harmadik pedig Charles Leclerc volt, aki mindössze hét századdal maradt el a meglepetésembertől.

Öt nappal a Bahreini Nagydíj leintése után az első szaúdi szabadedzéssel folytatódott a 2025-ös Forma–1-es világbajnokság első triplahétvégéje (ennek utolsó állomása Dzsedda).

A mezőny extrém hőségben, még nappali fény mellett vágott neki az első gyakorlásnak, amit pont a körülmények miatt tartanak kevésbé relevánsnak, hiszen az időmérőt és a versenyt is este, kivilágított pályán – hűvösebb időjárási viszonyok mellett – rendezik.

Ennek ellenére a mezőny gyorsan benépesítette a „világ leggyorsabb utcai pályáját” – az első tíz perc végén tizennyolc pilótának volt már mért köre.

A tempót az edzés korai szakaszában a McLaren kettőse és Max Verstappen diktálta: ők váltották egymást az élen az első percek során.

A második tíz perc elején aztán George Russell állt az élre a Mercedesszel – előnye minimális, 29 ezredmásodperces volt a második helyre „szoruló” Lando Norrisszal szemben. Oscar Piastri volt a harmadik, Max Verstappen pedig a negyedik.

Norris újabb gyors körével egy rövid időre visszavette az első pozíciót Russelltől, a Mercedes versenyzője azonban szintén javított és gyorsan visszaugrott a tabella élére. Ezúttal meggyőző, három tizedes előnnyel.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Gyorsult Verstappen és a csapattárs, Cunoda Juki is: ők a harmadik és a negyedik helyre jöttek fel, az előző futamot magabiztosan nyerő Piastri elé.

A hatodik és a hetedik helyen a Williams versenyzői álltak Carlos Sainz, Alexander Albon sorrendben. Kettejük közül a spanyol a kemény keveréken vágott neki az edzésnek, míg az első tízből mindenki más a közepeseken.

Albon mögött Andrea Kimi Antonelli állt, majd Charles Leclerc és Fernando Alonso jött a legjobb tízben. A rutinos spanyol aztán az első fél óra végéhez közeledve kiszorult onnan, miután a bahreini hétvége meglepetésembere, Pierre Gasly ismét jelezte, az Alpine jó formában lehet.

A francia az ötödik helyre jött fel utolsó közepes keveréken futott gyors körével, vagyis megelőzte Piastrit és a Williams kettősét is.

A lágy keverékkel először Sainz tett próbát és fel is jött a második helyre Russell mögé. A spanyol két tizeddel volt lassabb a Mercedes versenyzőjénél, aki a közepeseken érte el saját legjobbját.

Nem kellett sokat várni és az élmezőny tagjai is teljesítették az első gyors köröket a lágyakon. A leggyorsabb ezeken először Norris volt, aki négy tizedet vert Russell addigi körére. Azt egyébként az első menet során a riválisok közül csak a McLaren pilótája tudta túlszárnyalni, annak ellenére, hogy Russell közepeseken érte el.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

A szóban forgó eredménynél Russell is gyorsabbat futott a lágy abroncsokon, de „csak” egy tizeddel, így köre a második helyre volt elég. Legalábbis addig, amíg Piastri át nem vette azt második lágy gumis gyors körével, ez már kevesebb, mint két tizeddel maradt el Norrisétól.

Huszonkét perccel az edzés vége előtt aztán jött az addigi legnagyobb meglepetés: Gasly állt az élre az Alpine-nal! Az állás ekkor roppant szoros volt, Gasly ugyanis hét ezreddel előzte meg Norrist és hét századdal a harmadik helyre ugró Leclerc-t, vagyis ők hárman egy tizeden belül voltak.

A különbségek egyébként is minimálisak voltak, az első tíz versenyzőt ugyanis ebben a pillanatban kevesebb, mint hat tized választotta el.

A sorrend a hajrában már nem változott, a legtöbben ugyanis ismét közepeseken jöttek vissza a pályára. Vagyis, Gasly sikerével zárult az első szabadedzés!

A meglepetésembert Norris követte, majd Leclerc, Piastri és Albon volt a sorrend az első ötben. A top10-be rajtuk kívül Russell, Sainz, Lewis Hamilton, Verstappen és Cunoda fért még be – a japán hátránya 582 ezred volt a leggyorsabbal szemben.

A szaúdi hétvége programja a Forma–2-esek időmérőjével folytatódik, amit az M4 Sport nézői 16:55-től követhetnek figyelemmel. 18:55-kor pedig jön a második F1-es szabadedzés!

Az első szabadedzés végeredménye:

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak