Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Norris az élen, meggyőző McLaren-előny az időmérő előtt

Norris az élen, meggyőző McLaren-előny az időmérő előtt

Boxutca
Lando Norris volt a leggyorsabb a Szaúd-arábiai Nagydíj utolsó szabadedzésén. A listavezető előnye minimális volt a csapattárssal szemben, a harmadikként végző George Russell viszont már hat tizedet kapott.

Akárcsak az első szabadedzés esetében, a hétvége utolsó gyakorlásán is komoly kihívást jelentettek az extrém időjárási viszonyok, Dzsiddában ugyanis ismét 30 Celsius-fok feletti levegőhőmérséklet és 50 százalék feletti páratartalom fogadta a mezőnyt.

Az edzéssel egyébként a 2025-ös évre „búcsúztak” a napos szaúdi események, ezután ugyanis az időmérőt és a versenyt is villanyfény mellett rendezik.

Éppen ezért a pénteki nyitó mellett a szombati záróedzést sem tartják teljesen relevánsnak a körülmények szempontjából, a gumik viselkedését és a különböző beállításokat viszont természetesen megéri figyelni.

Az edzés azonban lassan indult be, az első percekre a várakozás volt jellemző. Legkorábban Gabriel Bortoleto hajtott pályára, ami persze érthető volt, ő ugyanis tegnap rengeteg időt veszített egy műszaki probléma miatt.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

A fiatal brazil mellett az első tíz percben mért köre csak a szintén újonc és a pályával is ismerkedő Jack Doohannek valamint a Haas kettősének volt. De pályára is csak négy további pilóta hajtott még.

A második tíz perc végére már tíz versenyző regisztrált mért kört. A leggyorsabb Max Verstappen volt, akit a McLaren kettőse követett Oscar Piastri, Lando Norris sorrendben. Hármuk között minimális, 126 ezredmásodperces volt a különbség.

Verstappent Leclerc váltotta az élen, miközben Lewis Hamilton a negyedik helyre jött fel a másik Ferrarival.

Az első fél óra végéhez közeledve a McLaren kettőse állt vissza az első két pozícióba: a leggyorsabb kör ismét Piastrié volt, aki ezúttal magabiztosabb, másfél tizedes előnyben volt a csapattárssal szemben és kettő és féllel volt jobb, mint Leclerc-é.

Piastri, Norris és Leclerc hármasát Verstappen követte (neki már majd’ fél másodperc volt a lemaradása), az ötödik helyen pedig Hamilton állt. George Russell volt a hatodik, a legjobb tízben pedig Nico Hülkenberg, Oliver Bearman, Doohan és Pierre Gasly volt még benn.

A leggyorsabb körét Bortoletót kivéve – aki a lista végén állt – minden versenyző a lágy abroncson érte el.

George Russell (Fotó: XPB)

Az élmezőny többi tagjánál valamivel később, de Cunoda Juki is feliratkozott, majd beverekedte magát a legjobb tíz közé, a hatodik helyre, miután rádióján, a nyilvánosság előtt is köszönetet mondott csapatának, amiért a tegnapi baleset után helyreállították autóját.

Cunoda után a Williams kettőse és Russell is javított, a mezőnyt tehát Piastri, Norris, Leclerc, Verstappen, Carlos Sainz, Russell, Alexander Albon, Cunoda, Hamilton, Gasly top10-zel fordult rá az utolsó 20 percre, amit egy kerékcsere-időszak előzött meg.

A friss gumikon először Russell állt az élre, majd újra a McLaren versenyzői vették vissza a vezetést. Piastri köre ráadásul igencsak meggyőző volt: Norrist ismét másfél másodperccel utasította maga mögé, Russellnek pedig már hetet adott!

A hajrában Norris és Russell is tovább gyorsult. A listavezető átvette az első helyet a csapattárstól minimális, 24 ezredes előnnyel. A Mercedes versenyzője eközben „csak” faragni tudott a hátrányból. Új leggyorsabb körével hat tized volt a hátránya a McLarennel szemben.

A negyedik pozícióban Verstappen végzett, neki azonban már nyolc tized volt a hátránya, akárcsak az ötödik Leclerc-nek. Egy másodpercen belül Albon végzett még a hatodik helyen. A csapattárs – már másodperc feletti hátránnyal – hetedik lett, a legjobb tízbe pedig Gasly, Cunoda és Andrea Kimi Antonelli fért még be.

A hétvége programja a Forma–2-esek sprintversenyével folytatódik, amit az M4 Sport nézői 17:10-től követhetnek figyelemmel. Az F1-es időmérő 19 órakor startol, a felvezető műsor pedig 18:30-kor.

A harmadik szabadedzés végeredménye: 

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak