Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szaúd-arábiai Nagydíj: az első hármas nyilatkozata

Szaúd-arábiai Nagydíj: az első hármas nyilatkozata

M4 Sport
Oscar Piastri győzelmét hozta a Szaúd-arábiai Nagydíj – a döntő pillanat pedig a rajt volt, ahol az ausztrál megelőzte Max Verstappent, a holland pedig a pályát elhagyva vette vissza az elsőséget. Ezért később öt másodperces büntetést kapott, így került a McLaren versenyzője mögé. A harmadik helyet és a Ferrari idei első vasárnapi dobogóját Charles Leclerc szerezte meg. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintés után!

Oscar Piastri (McLaren) – 1. hely

„Jól esne egy kanapé! Nagyon kemény futam volt. Boldog vagyok, hogy megnyertem! A rajt jelentette a különbséget. Nem volt könnyű az első kanyar, de ott sikerült megalapozni az elsőséget. Nagyon nehéz volt követni Maxot, mert a piszkos levegőben kinyírtam a gumikat. A tiszta levegőn viszont a kiállások után nagyon jól mentünk. Egy kicsit még kell fejlődni, mert Max közel volt, de nagyon jó futam és hétvége volt ez. Amint belül voltam az első kanyarban, mondtam, hogy nem fogok másodikként kijönni. A versenybíráknak is közbe kellett lépniük, de ott voltam Max mellett, sőt előtte. Ilyen a versenyzés. Örülök, hogy így sikerült a rajt, sokat segített. A legnagyobb fejlesztés az volt, hogy tudtam inni a futam alatt! Sokat segített, mert mindig kemény a futam itt, Szaúd-Arábiában, szóval örülök, hogy meg tudtam nyerni.”

Max Verstappen (Red Bull) – 2. hely

„Igen, a rajtnál úszott el. Röviden ennyit szeretnék mondani. Köszönettel tartozom a szurkolóknak! Nagyon jó hétvége volt, nagyon szeretem a pályát. Minden más úgy alakult, ahogy alakult. Várom Miamit, ott találkozunk!”

Charles Leclerc (Ferrari) – 3. hely

„Most jelenleg ez a helyzet. Az időmérőn sajnos nem tudunk többet kihozni az autóból. Nagyon örültem a körnek, amit tegnap futottam, a verseny pedig remekül alakult. Minden téren kihoztuk belőle a legjobbat. Most fejleszteni kell az autót, hogy még előbb tudjunk harcolni. A versenymérnököm, Bryan (Bozzi) elég higgadt volt, nekem viszont stresszesebb volt a futam, mint neki a boxfalon. Nagyon jó a kapcsolatunk, és ez a pályán is látszik. Egy kicsit már jönnek az eredmények is, aminek nagyon örülök. Nem hittem, hogy meglesz a dobogó, arra számítottam, hogy folyamatosan védekeznem kell, főleg Kimi (Antonelli) ellen. Szóval örülök az eredménynek. Mennünk kell tovább, fejleszteni kell a legjobb tudásunk szerint. Remélem, a következő fejlesztésektől, amelyek hamarosan érkeznek, még gyorsabbak leszünk.”

Borítókép: Max Verstappen, Oscar Piastri és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak