Ausztrália:
Canberra Times: „A briliáns rajt utáni manőver győzelmet ért Oscar Piastrinak a Szaúdi Nagydíjon és a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést. Tizenöt év után először áll az élen egy ausztrál versenyző, 2010-ben Piasti menedzserének, Mark Webbernek sikerült ez.”
Nagy-Britannia:
The Guardian: „Az összpontosítás nyomás alatt és a kiegyensúlyozottság mindig is a legjobb Forma-1-es pilóták egyik jellemzője volt, és Oscar Piastri elképesztő magabiztossággal hozza ezt ahhoz képest, hogy milyen fiatal. A Szaúd-Arábiában aratott győzelmével, amelynek során a világbajnok Max Verstappent verte meg, leckét adott higgadtságból és önbizalomból, egyúttal jelezte, hogy pályafutása harmadik szezonjában benne van a vb-cím megszerzésének a lehetősége.”
Mirror: „A versenybírók kulcsszerepet játszottak a futamon, miután a nyitókörben történt egy incidens a két élen haladó között. Max Verstappen rajtolt a pole pozícióból, de Oscar Piastri szerezte meg a győzelmet, miután a Red Bull pilótáját megbüntették az első kanyarban történt párviadal miatt.”

Daily Mail: „Max Verstappen visszafogta magát, csak néhány rövid megjegyzést tett, amikor kiszállt a Red Bullból. De ha olvasni lehetne a gondolataiban, a feje melletti szövegbuborék biztosan azt mutatná, hogy mérges. Az első kanyar volt a döntő, Oscar Piastri akkor nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat. Verstappen második lett.”
Telegraph: „Oscar Piastri kontrollált, hibátlan teljesítménnyel győzött Dzsiddában, ezzel megelőzte mclarenes csapattársát, Lando Norrist az összetett pontverseny élén.”
Svájc:
Blick: „Új éllovasa van a Forma-1-nek! Oscar Piastri elvette Max Verstappentől az első rajtkocka nyújtotta előnyt, nyert és leváltotta Lando Norrist a pontverseny első helyén. Már a szombati időmérőn összecsapott egymással a két McLaren és Verstappen, majd vasárnap is folytatódott Piastri és a holland párharca – de még hogyan! Előbbi sokkal jobban rajtolt, de aztán keresztezték egymás útját. Az ausztrálnak aztán nem kellett kétszer mondani, átvette a vezetést és meg sem állt a győzelemig, amely egyben az összetettben is az első helyre repítette.”

Franciaország:
L’Équipe: „Aki meg akarta nézni a Szaúdi Nagydíjat, nem késhetett sokat: gyakorlatilag minden döntő pillanat a rajt után, illetve az első körben történt. Oscar Piastri jobban jött ki ezekből, mint Max Verstappen.”
Le Parisien: „Az ausztrál tökéletes versenyt futott.”
Olaszország:
La Repubblica: „A McLaren ausztrálja uralta a futamot.”
La Gazzetta dello Sport: „A Forma-1-nek új éllovasa van a pilóták között. Oscar Piastri, a McLaren jégembere szaúdi sikerével megelőzte csapattársát, Lando Norrist és átvette a vezetést.”
Corriere della Sera: „A rajt volt a kulcsjelenet: Piastri azonnal támadt, Verstappen pedig levágta az első kanyart, ezért öt másodperces büntetést kapott, ami döntőnek bizonyult. A holland talált egy olyan ellenfelet, aki koncentráció és vadság tekintetében hasonlít hozzá.”

Spanyolország:
Mundo deportivo: „Piastri megjelölte a területét Szaúd-Arábiában és átvette a vezetést összetettben.”
Sport: „Piastri brillírozott Szaúd-Arábiában és ő az új éllovas. Oscar Piastri az a vezéregyéniség, akire a McLarennek szüksége van. Míg csapattársa, Lando Norris többször is hibázik, az ausztrál mindig ott van, hogy ezeket a hibákat kihasználja.”
As: „A papaya-szabályból és a McLaren simogatásából kinőtt egy jéghideg és könyörtelen pilóta, aki képes szembeszállni Verstappennel, és megkóstoltatni vele a saját gyógyszerét.”
