Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Döntött a Red Bull, nem óvják meg az eredményt

Döntött a Red Bull, nem óvják meg az eredményt

Motorsport, PlanetF1
A Red Bull úgy döntött, nem kéri Max Verstappen öt másodperces (már a szaúdi futam alatt letöltött) időbüntetésének a felülvizsgálatát – erősítette meg a csapat szóvivője.

A címvédőt azért sújtották öt másodperces időbüntetéssel, mert a pályát elhagyva előzte vissza Oscar Piastrit a szaúdi verseny rajtja után. Mivel ezt a büntetést még kerékcseréje előtt kapta, a verseny alatt le is töltötte azt.

Ennek köszönhetően került a kiállás után Piastri mögé, aki végül megszerezte a futamgyőzelmet is. A döntő pillanat minden valószínűség szerint a rajt utáni összecsapás volt. Verstappen a leintés nem kívánta kommentálni a büntetést (nagyon gyorsan lezavarta a hivatalos nyilatkozatot), de érzékelhető volt, hogy nem ért egyet azzal.

Csapatrádióján a verseny alatt egyébként nyomatékosan hangot adott ezen véleményének, igaz a futam hevében a mezőny tagjai sokszor mondanak „elhamarkodott ítéletet.” A már említett távolságtartó futam utáni nyilatkozat utalt rá, ezúttal később sem gondolta meg magát.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Főnöke, Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője a futam utáni sajtótájékoztatón olyan fényképeket tárt a nyilvánosság elé, amelyek elmondása szerint bizonyítják, hogy Verstappen nem érdemel büntetést. Amennyiben ezt hivatalos úton is bizonyítani akarta volna, a csapatnak jogában állt volna felülvizsgáltatni a történteket az FIA-val.

Azzal kapcsoaltban, hogy ezzel most jó eséllyel nem fognak élni, Horner már a verseny után tett egy megjegyzést, a Red Bull szóvivője pedig most, több forrásnak nyilatkozva megerősítette, nem fogják megóvni a verseny eredményét.

Ezzel „hivatalossá” vált, hogy Piastri a szaúdi verseny győztese és a világbajnoki tabellán tíz ponttal vezet a csapattárs, Lando Norris és tizenkettővel Verstappen előtt. Persze, olyan nagyon valószínűleg az ausztrál és a McLaren sem aggódott, az előző évek tapasztalatai alapján ugyanis egy hasonló esetben a fellebbezés is csak minimális esetben jár sikerrel.

Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Max Verstappen és Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak