Az utóbbi években egyre megszokottabb, hogy egy-egy csapat egyedi fényezéssel készül néhány kiválasztott megmérettetésre. Az egyik kedvelt helyszín a környezete miatt gyorsan népszerűvé és karakteressé váló Miami Nagydíj.
Hogy 2025-ben sem a megszokott festéseket látjuk majd, azt már biztosra vehetjük, hiszen csütörtökön két csapat is elhintette, valamiféle változtatás várható.
Először a Ferrari főszponzora, a HP osztott meg egy sejtelmes előzetest, amin a két versenyző, Charles Leclerc és Lewis Hamilton az SF-25-öst nézik, majd a rövid klip az autó sziluettjével ér véget, valamint egy dátummal: 2025.04.30.
Április 30 a Miami Nagydíj előtti szerda – a Ferrari várhatóan ekkor leplezi majd le a szóban forgó dizájnt, amivel egyébként folytatják a tavaly megkezdett „hagyományt.”

A felek ugyanis a 2024-es verseny előtt jelentették be együttműködésüket, ennek alkalmából pedig a Ferrari a megszokottól eltérő, kék színnel fűszerezett fényezéssel állt rajthoz (a csapattagok és a versenyzők ruhája is módosult a hétvégére).
Röviddel a Ferrari után a mezőny másik olasz alakulata, a Racing Bulls is jelezte, egyedi fényezéssel indul majd neki a miami hétvégének.
Ők egyelőre nem szolgáltak felvezetővel, vagy bármilyen ízelítővel, azt viszont felfedték, hogy a Ferrarihoz hasonlóan április 30-án leplezik majd le saját egyedi festésüket. Ezzel ők is „dupláznak” hiszen tavaly is különleges, szponzoruk a Visa által ihletett fényezéssel versenyeztek.
Ami a 2025-ös évet illeti, Japánban már láthattunk két különleges dizájnt: a Haas a cseresznyevirágzást idézte meg, a Red Bull pedig a Honda előtt tisztelgett.
